“Lehettem volna király is…” – elmélkedett Bruce Campbell a Gonosz Halott 3. végén, és tessék, tizenegynéhány évvel később teljesült a vágya: a Bubba Ho-Tep című filmben ő alakítja a Király-t, és ezt olyan lehengerlő tökéletességgel teszi, melynek láttán a legjobb Elvis imitátorok is elismerően bólinthatnak egyet. Persze ők lehet, hogy nem ezt tennék… lehet, hogy inkább elkapnák a jó öreg Ash-t a film forgatókönyv-írójával-rendezőjével együtt és fellógatnák őket a legelső fára. Mert bár ez a film Elvisről szól, nem úgy tűnik, mintha ez amolyan tisztelgés lenne a Király életműve előtt. Elvégre nem túl hízelgő a rock and roll királyát egy szánalmas vén trottyként bemutatni, kinek legnagyobb problémáját egy a farkára nőtt pattanás okozza, ami az istennek se akar elmúlni. Don Coscarelli rendező filmes pályafutásának 25 éve alatt nem örvendeztette meg a világot túl sok maradandó alkotással. Igazság szerint nem is alkotott túl sokat, ennyi időbe csupán egy négy filmből álló horror-sorozat fért bele (Phantasm), illetve még egy-két említésre nem kifejezetten méltó “remekmű”. A Bubba Ho-Teppel azonban Coscarelli kevés pénzből egy hatalmas filmet csinált, amely az Amerikában minden évben megrendezésre kerülő, a horror-rajongók körében igen népszerű “Láncfűrész Gálán” idén a “Legjobb rétegfilm” és a “Legjobb színész” kategóriában is győzedelmeskedett.

“Szeretetotthon”. Nagyon kellemes hely, ahová az idegesítő/megunt nagyfatert és nagymutert szokás beköltöztetni, akikre naponta egyszer hajlandóak ránézni az orvosok, amennyiben a családtagok nem feledkeznek meg az anyagi ellenszolgáltatásról. Szeretetotthon… milyen találó elnevezés! Egy ilyen lepukkant, texasi öregek otthona a helyszín, ahol a sok trottyos közt találjuk Elvis Presley-t is, akiről persze még a többi vén hülye is azt hiszi, hogy csak egy komplett idióta. Persze a világért se gondoljuk azt, hogy az élet egy ilyen tyúkszaros helyen nem lehet izgalmas: a főnővér például rendszeres időközönként élet-halál harcot vív egy pattanással, amely valahogy ránőtt Elvis aszott pöcsére. Ez a kedves hölgy egyébként meg van győződve róla, hogy betege valójában egy Sebastian Haff nevű kiöregedett Elvis imitátor, aki utolsó éveire teljesen elhülyült (erre persze hamar rácáfol főhősünk egy igen eredeti sztorival). Szóval így éldegél napjainkban a Király, csendesen, nyugodtan… egészen addig, amíg rejtélyes módon nem kezdenek elhalálozni az otthon lakói. Az áldozatok igen magas életkora miatt nem sejti senki, hogy nem természetes halálesetekről van szó, leszámítva John F. Kennedy-t, aki szintén az otthon lakója. Persze valamiért neki sem akarják elhinni, hogy ő Kennedy, mivel tök néger, pedig ő “megcáfolhatatlan” történettel áll elő, miszerint nem is halt meg anno az őt ért támadásban, csak megsebesült, ezért ki kellett cserélni az agyát egy homokzsákra, a bőrét pedig átfestették, hogy leleplezzék az igazságot…
A kurva életbe, hogy erre is most kell fénynek derülnie! Egy fekete pont az UFÓ magazinnak, amiért nem tudósítottak korábban erről a csodálatos elméletről.
Naszóval ez a remek ember (JFK) egy nap szarás közben furcsa hieroglifákra lesz figyelmes a budi falán, amelyeket sikerül lefordítania. Kiderül, hogy egy múmia garázdálkodik az otthonban, aki emberi lelkekkel táplálkozik… ám azokat elég rendhagyó módon szerzi meg… az áldozatok seggén keresztül!!
A szeretetotthon két hőse azonban nem ijed meg: Elvis felveszi a létező legbuzisabb fellépőruháját, Kennedy pedig egy elegáns fekete öltönyt, hogy aztán egy csúcs jelenetben végigcsoszogjanak az otthon folyosóján (Elvis a járókájával, Kennedy a tolókocsijával), hogy a raktárból lopott tisztítószerekkel és más halálos fegyverekkel leszámoljanak a gaz múmiával.

Don Coscarellinek egy igazán nehéz műfajban, a horror-komédiában sikerült óriásit alkotnia. A sztori már önmagában hatalmas, amit a remek rendezői munka és a két főhős, Elvis és JFK színészi játéka tesz igazán felejthetetlenné (mellesleg a film zenéje is nagyon eltalált). Bruce Campbell – aki pályája legjobb alakítását nyújtja – hihetetlen jó monológokat ereszt meg, és állati laza (akárcsak a Sötétség Seregében, de ezúttal még az ottani teljesítményét is túlszárnyalja). Szép számmal vannak jelenetek, melyek láttán tutira szétröhögi magát az ember – ilyen az, amikor Elvis egy ágytállal próbálja fogjul ejteni az életére törő óriáscsótányt, vagy amikor a két főhős a budi falán elemezgeti a hieroglifákat. Mondjuk horror-vonalon nem kifejezetten erős a film, de azt hiszem ezt senki nem fogja komoly hiányosságnak/gyengeségnek felróni.
Király film.

értékelés: 10/10

Blizz