Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem kifejezetten érdekel a földönkívüli élet témaköre. Nagyjából tíz évvel ezelőtt rendszeresen vásároltam az Ufómagazin című, rendkívül színvonalas és tudományos szempontból abszolút hiteles folyóiratot, melyben két „Hogyan hajlítsunk kanalat?” -témájú cikk között rendre szerepelt egy ufós kirándulásról szóló élménybeszámoló. Ugyanebben az időben lélegzetvisszafojtva vártam hétfő esténként az X-akták aktuális epizódját, hogy a sok kísértet meg farkasember között néha egy-egy kis szürke emberkével is találkozzam.
Az azóta eltelt időben rengeteget változtam, ám a téma iránti érdeklődésem nem hunyt ki. Az Xtro című klasszikus angol horrorfilm is e témát dolgozza fel, meglehetősen egyedi módon, ezért mindenképp érdemes kitérni rá egy-két szó erejéig.

Sam, az átlag angol családapa és kisfia, Tony éppen vidéki házuk udvarán játszanak, amikor hirtelen egy vakító fényességű tárgy jelenik meg az égen és hatalmas erejű szélroham támad. Tony-nak sikerül fedezékbe vonulnia, ám apját beszippantja a különös repülőalkalmatosság.
Három év telik el. Tony és anyja, Rachel új életet kezdtek az eltelt időben. Rachel látszólag megbékélt a történtekkel (talált is magának egy új pasit), ám Tony-t visszatérő rémálmok kínozzák az apja elrablásáról.
Egy éjszaka ismét megjelenik az idegen űrhajó, hogy egy isten háta mögötti erdőben kidobjon magából egy visszataszító külsejű lényt. Ez a kreatúra elvonszolja magát a legközelebbi házig, ahol emberi alakot ölt (nem árulom el, hogyan, ezt ugyanis látni kell – annyi biztos, hogy ez a legbetegebb, legocsmányabb és legkegyetlenebb jelenet, amit eddig láttam).
Az immáron ismét emberi külsővel rendelkező Sam eljut egykori családjához, akik értetlenkedéssel vegyes döbbenettel fogadják visszatérését. A kérdésre, hogy hol volt három évig, a férfi nem tud választ adni, elmondása szerint ugyanis nem emlékszik semmire.
Míg Rachel megpróbálja feldolgozni a különös helyzetet, addig a nő barátja, Joe kifejezetten gyanakvással szemléli az exet. Sejtése beigazolódik: az apa viselkedése és tettei arra utalnak, hogy már nem egészen emberi lény. Hamarosan világossá válik, mit akar a fickó: visszatérni oda, ahonnan jött, ám ezúttal fiát is magával akarja vinni.

 

Nem tartom az Xtro-t igazán jó filmnek – a történet túlságosan zavaros, egymást érik az extrémebbnél extrémebb (néha már egészen szürreális) ötletek, ám túl sok összefüggést nem lehet találni köztük. Viszont, ha nem is a legokosabb, ám kellően feszült a sztori, a néző jó előre érzi, hogy a lezárás borzalmas lesz, s így is történik.
A színészek sem állnak a helyzet magaslatán – kivétel a Sam-et alakító Philip Sayers, ő megfelelően alakítja az apát, akinek ártatlan tekintete mögött nem evilági gonoszság és perverzió bujkál.
Szerencsére a kulcsjelenetek kellően hatásosak, Davenport tehetsége leginkább itt mutatkozik meg. Amiről még érdemes szólnom, az a zene. Érdekes ez a fajta szintetizátoralapú aláfestés egy ilyen stílusú filmbe.
Harry Bromley Davenport az Xtro-n kívül nem sok ismert munkát tett le az asztalra, ám e művét hibái ellenére azért nyugodt szívvel tudom ajánlani – de csak az igazi scifi-horror fanatikusoknak…

 

értékelés: 5/10

Flame