Már nagyon régóta be akartam szerezni ezt a filmet. Miután olvastam róla egy direkt szar filmeknek szentelt weboldalon, úgy gondoltam, ez tényleg nekem való. Karácsony után, mivel épp pénzem is volt, meg az egyik netes DVD-bót szarér-hugyér árulta, gondoltam befizetek egyre. Meg is rendeltem szépen. Aztán vártam mint az állat…míg egyszer csak egy szép napon édi kis csomaggal állított be a postás bácsi: a dobozka két DVD-t rejtett, az egyik az Indestructible Man című (mint utólag kiderült) ótvar fos Lon Chaney Jr. film volt, a másik pedig cikkem tárgya, a Santa Claus Conquers The Martians. Azon nyomban be is vágtam a lejáccóba a lemezt, mer nagyon rá voltam izgulva. Az (árához képest) igényesnek mondható menü átugrása után már peregtek is az első képkockák:

A rendkívül dizájnos, Commodore 64-es időket idéző főcím után egyből az Északi-Sarkon találjuk magunkat, ahol egy forgatócsoport épp a Mikulás házában készít interjút az öreggel (a szorgos kis manók meg közben építik a hasznosabbnál hasznosabb játékokat). Itt egyből meg is ismerhetünk egypár “kulcsfigurát”: az imént említett Télapó urat, és annak feleségét (szerepel kb. 5 percet az egész filmben, és mindig olyan okosakat szól, hogy az már fáj). Az adás valahogy eljut a Marsra, ahol a boldogtalan marslakó-gyerekek ámulva nézik, hogy mi a faszt is művelnek ezek itt a Földön. Azaz inkább néznék, mert hirtelen beront zordon apjuk, Kimar, aki mellesleg a Mars királya, és elküldi őket a picsába aludni. Látván, hogy milyen boldogtalanok szegény fattyai, el is megy a Mars nagy öreg mesteréhez (vén szakállas fasz, tiszta Yoda), hogy megtudakolja mit lehet ilyenkor csinálni. Az öreg meg is mondja a frankót: a gyerekeknek karácsony kell, meg Télapó, úgyhogy irány a Föld, elrabolni az Santát, aztán minden tuti lesz. Össze is verbuválódik egy Télapó-akciócsoport: Kimar (ez egyébként a “King Martian” rövidítése, elmés mi?), Dropo (ő Kimar fogyatékos csicskája), és Voldar (ő a főgonosz szerepét játsza), meg még két másik fasz, akik tök fölöslegesek a filmbe. Bevágódnak egy űrjárműbe, és hopp már a Földön is vannak (itt közben képeket láthatunk mindenféle űrketyerékről, többek között egy oszcilloszkóp is bevillan:)).

Mivel nem találják az igazi Mikulást, csak gyenge másolatokat, hatalmas ötletük támad: el kéne rabolni két embergyereket, akik elvezetnék őket a Real-Télapóhoz. ők lesznek Billy és Betty, akik a következő jelenetben egy réten fetrengenek, és hogy-hogynem a marslakók létezésének lehetőségét firtatják. Meg is jelennek izibe zöld barátaink, és elrabolják a két kis pöcsöst. Yeah, irány az Északi-Sark. (Közben kis kalamajka: Billy megpróbálja elbaszni az űrrepülőt: kitép pár vezetéket egy faládából.) Megérkezés az Északi-Sarkra, Billy és Betty természetesen azonnal megszöknek a gonosznak vélt marslakók elől (igazából csak Voldar az, ő el akarja pusztítani a Mikulást), és lenge tavaszi ruhában végigfutják a fél Északi-Sarkot, mikoris egyszer csak meghúzzák magukat egy üregben. Vesztükre, mivel ez épp egy vérszomjas jegesmedve lakhelye (ez annyira bénán van megcsinálva, hogy már csak ezért is érdemes megtekinteni ezt a filmet). Na valahogy mégis sikerül kicselezniük a dögöt, de aztán nemsokára megint rábasznak, meg Torg, a Voldar által programozott robot elkapja őket. Nyomban el is megy az egész pereputty a Télapóhoz, emberrablási célzattal. Beküldik Torgot az öreghez, de a Télapó…szal…játékká varázsolja a gonosz marsi robotot. Így hát nincs más választásuk, be kell menni és kézzel elhozni. Ezt meg is teszik, és már útban vannak a Mars felé (jajj, előtte még a Mikulás házában úgymond “mozgásképtelenné” teszik annak feleségét – hála istennek -, és a két kis hülye manót). Útban a Mars felé Voldarban felébred a harcos szellem, de aztán végül sunyi geci módjára akarja kicsinálni a Télapót: beküldi a Mikulást az airlock-ba, de amaz kimászik valami szellőzőnyíláson (tudjátok: a Mikulás minden kis kéménybe befér – ilyen faszságot bazze!). Mikor Kimar értesül a történtekről (a gyilkossági kísérletről), nekiront a gonosz Voldarnak – na itt jön el a film egyik tetőpontja. Az ember itt akaratlanul is egy olyan BÉNA verekedős jelenet szemtanúja lesz, hogy az valami hihetetlen. Megérkezés a Marsra. Santát beültetik a játékgyárba, ami a következőképpen néz ki: egy bazi nagy asztal rajta 40 gomb, meg egy gép ami érdekesebbnél érdekesebb játékokat gyárt: pl. baseball ütők, játékmozdony, baba (több játékot asszem nem is képes gyártani az a szar…igénytelen marslakók).

Közben Voldar és a csatlósa (nem tom hogy hívják) egy kis barlangban húzzák (majdnem azt írtam: púzzák) meg magukat, amit – kapaszkoggyatok meg – egy “nukleáris függönnyel” védenek a behatolók elől. Ez annyit tesz hogy van egy íróasztal, rajta egy gomb, meg egy piros és egy zöld izzó. “Értelemszerűen” ha a piros világít, akkor be van kapcsolva a “nukleáris függöny”. Na itt tervezgetik a Mikulás elrablását ezek a faszok, amit hamarosan el is végeznek. Következő kép: a szefós (gy.k.: szellemi fogyatékos) Dropo a Télapó ruháját próbálgatja éppen a “játékgyárban”, amikor beront hozzá Voldar és csicskája, merhogy azt hiszik, hogy ő a Santa. El is rabolják szerencsétlent, ráadásul el is basszák a játékgépet. Ez úgy alakul, hogy elvágnak rajta 3 vezetéket -> a gép macifejű babát gyárt…logikus nem? (Egyébként ezzel szerintem csak jót tettek, azok a játékok simán kurva unalmasak voltak). Következő reggel. Mikulás siet a játékgyárba, mert már csak pár nap van karácsonyig. Hát látja ám hogy a gép elbassza a játékokat. Csinál is így kb. 10 ilyen használhatatlan szart, mire észbekap hogy ez nem kóser, és “felhívja” Kimart. Kimar persze sejti, hogy mi történt, nemsokára meg is érkezik Voldar, és nagyon nagyon gonoszul vigyorogva közli Kimarral hogy bekaphatja a faszát (nem egészen ezekkel a szavakkal), mert a Mikulás nála van. Persze, kicsit lebök, amikor előmászik a vén fasz Télapó. Voldarban fölmegy a pumpa, és nekiront az öregnek, mire a gyerekek…szóval…elkezdik dobálni mindenféle ping-pong labdákkal, meg játékbabákkal, és a gonosz szemét állat Voldar megadja magát. A film vége természetesen happy end, a Santát visszaviszik a Földre, meg még ráadásul a Marson is teljes az öröm… (A stáblista után még egy kis meglepit is kap az ember: a film zenéjét képező elmondhatatlanul fos karácsonyi dalocska szövegét írják ki, olyan karaoke-szerűen…ez amolyan kegyelemdöfés, hátulról mellbe.

A Santa Claus Conquers The Martians egy hihetetlenül bájos gyerekfilm akart lenni, de ha jól sejtem, akkor csak ilyen hozzám hasonló perverzek nézik. A filmben egymást érik a bénábbnál bénább jelenetek, szereplők, nevek, dialógusok. Néhány szereplő nagyon túljátssza a szerepét, és ez baromi nevetségessé teszi az egészet. Egyet mondok: akit érdekel, hogyan vitte el a Mikulás a karácsony “szellemét” a Marsra, az mindenképpen nézze meg ezt a filmet. Normális embereknek viszont nem ajánlott.

értékelés: 9/10

Yoko Homo