Az 1984-ben készült első rész anyagi sikerei után folytatták Stephen King novellájából készült misztikus hangulatú horrorfilmet, melyet a Dimension Films egyenesen Frank Price stúdiófőnök fiának, David Price-nak adott át dirigálásra. Ebben a sequel-ben pont ott veszik fel a fonalat, ahol az első rész eseményei abbamaradtak, és bár az első epizód minőségétől elmarad, azért még így is egy egészen korrekt folytatás jött létre.

Az előző részt szörnyű eseményei után a Gatlin városka megmaradt gyermekeit a szomszéd Hemingford településen különféle nevelőszülők fogadják örökbe. Ezen az esemény apropóján érkezik a településre a kiküldött riporter John Garrett és fia, Danny – akik nincsenek igazán jó viszonyban egymással. Miközben az apa egy indián taggal megpróbálja felderíteni az előző epizódban történt szörnyű gyilkosságok eredetét, addig a fiú talál magának egy helyes kis csajt, és vele múlatja az időt. Micah, az egyik adoptált srác hamarosan egy új közösséget szervez a gyermekeknek, és titokban elkezdi legyilkolni a városka ellenszegülő felnőttjeit, Danny-nek pedig oldalt kell választania…

Azt kell mondjam, hogy ez a folytatás a sutaságai ellenére is szórakoztatni tudott. Bár az eredeti koncepción kívül nem sok köze van a klasszikus Stephen King novellához, mégis egy korrekt folytatásként próbálja felvenni a szálat az előző epizódban történt események után. Semmi bajom sem volt az oknyomozással, bár a kukorica-baktérium általi hallucinációs lehetőség, mint pszeudo-magyarázat szerintem teljesen feleslegesen került bele.

El kell ismerni, elég színes palettán mozognak a halálnemek, bár többségében azért megmosolyogtatóak: orvos töltött fecskendőkkel való leszúrása, templomi pacák elvérzését elősegítő voodoo-bábu, távirányítóval forgalomba küldött tolókocsis nő, de a kedvencem mégis a Gonosz Nyugati Boszorkány mintájára az öreg banyára rázuhanó ház, haha! Érdekes módon például a film elején a kukoricamezőn történő szürreális gyilkosságokkal – kukoricacsővel való átszúrás, illetve kukorica levelével való torokátvágás – semmi bajom.

Az első rész után is fent tudta tartani az érdeklődésemet, ráadásul kellően sejtelmes zenei kísérete aktívan részt vesz ebben. Csak ismételni tudom magam: kicsivel gyengébb, de még egészen korrekt folytatás; a további epizódokhoz mérve meg aztán főleg az.

Értékelés: 7/10

eyescream