Mikor a Universal stúdió 2017-ben bemutatta A múmia című művét, egy saját filmuniverzumot szeretett volna elindítani klasszikus szörnyei segítségével, mint a ’30-as és ’40-es években. A képbe H.G. Wells híres karaktere, Griffin, a láthatatlan ember is bekerült, aki 80 évvel ezelőtt 6 filmen át rémisztgette a nagyérdeműt és akit nem kisebb név, mint Johnny Depp alakított volna a vásznon.  Azonban A múmia kritikai és pénzügyi bukása után a stúdió jegelte a filmuniverzum koncepciót, és úgy döntött, karaktereinek inkább egyéni alkotásokat ad. Így került a képbe a Blumhouse stúdió, aki felkarolta A láthatatlan ember-t és egy teljesen új történetet mutatott be nekünk, függetlenül az eddigi művektől. A filmet szerkesztőségünknek volt szerencséje a premier előtt megtekinteni, köszönjük szépen a UIP Duna Film-nek.

Cecilia Kass (Elizabeth Moss) egy éjszaka során megszökik az őt kapcsolatukban folyamatosan bántalmazó barátjától,  az optika világhírű szakértőjétől, Adrian Griffin-től (Oliver Jackson-Cohen). Miután egy barátjánál meghúzza magát, két hét múlva éri a hír, hogy Adrian öngyilkos lett, és mérhetetlen vagyonát a nő örökölte. Cecilia élete úgy tűnik, kezd egyenesbe jönni, azonban otthonában hamarosan furcsa jelenségekre lesz figyelmes: a gáztűzhely magától bekapcsol, a takarót mintha valaki lehúzná róla éjszaka. Hamarosan arra kezd gyanakodni, hogy volt barátja talán csak megjátszotta a halálát, és zseniális tudós lévén rájött arra, hogyan is teheti magát láthatatlanná. Miután fizikai kontaktusba kerül Adrian-nel, szembe száll vele. Nem sokára azonban a tudós már nem csak a lányt, hanem annak szeretteit is célba veszi, akik nem hisznek az eszét lassan elvesztő nőnek…

A filmnek, ahogy ezt már a megjelenés előtt sejteni lehetett, nem sok köze van H.G. Wells regényéhez, valamint az azt adoptáló Universal szörnyfilmekhez. Az egyetlen közös pont lényegében Griffin személye, a zseniális, ám pszichopata tudósé, aki semmilyen eszköztől sem retten meg célja elérésnek érdekében.  A mű eleje tulajdonképpen nagyban hasonlít egy kísértetfilmhez, melyben egy átlagos kertvárosi házban furcsa és ijesztő jelenségek történnek a bentlakókkal. Ennek megfelelően a tárgyak véletlenszerűen életre kelnek, éjszakánként valakinek a jelenlétét érezni és ezért néhány jump scare-rel is próbálják a feszültséget fenntartani a készítők. Nem sokkal később azonban a jelenség testet ölt, innentől kezdve pedig megváltozik a film hangulata, ami egyébként viszonylag lassan vezeti fel nekünk az eseményeket. Ettől a pillanattól fogva főhősünk fel tudja venni a küzdelmet az őt zaklató ember ellen, ami talán az oka annak, hogy annak ellenére, hogy a készítők azt szerették volna, hogy Adrian, mint mindent irányító és mindent látó entitás ott éreztesse a jelenlétét mindenhol a filmben, mi nem érezzük azt, hogy mindig mindenhol ott lenne, és uralná az alkotást. Ezt egyébként, egy, amúgy zseniális operatőri megoldással is megpróbálták elérni, mikor a kamera egy lényegében üres teret mutat nekünk, mi azonban tudjuk, hogy a láthatatlan ember (talán?) ott van és figyel. A feszültséget emellett zseniálisan emelik Benjamin Wallfisch taktusai, melyek miatt nem egyszer feszengve ültem a moziteremben.

A műnek azonban talán nem is az volt a célja, hogy félelmet keltsen bennünk, hiszen maga a láthatatlan ember sem egy karizmatikus főgonosz a filmben. Az alkotás valódi célja a családon belüli erőszak bemutatása volt, mely korunk társadalmának egyik legnagyobb problémája. Azt pedig, hogy ez milyen hatással van az áldozatra, remekül mutatja be nekünk Elizabeth Moss játéka, aki, bár már a mű elején sincs teljesen jó lelki állapotban, a film végére szinte teljesen leépül. A készítők remek metaforát találtak a családon belüli erőszak ábrázolására, hiszen ahogy a valóságban, itt sem tud az áldozat menekülni bántalmazója elől, aki a társadalom előtt báránybőrbe bújik, és csak az otthon falain belül jön ki belőle a farkas. Éppen ezért, ahogy Ceciliának sem, így az áldozatoknak sem hisz a külvilág, és ki tudja hányan érezhették már azt, hogy nincs is nekik igazuk, miközben a valóságban ténylegesen bántják őket.

A láthatlatan ember egy kicsit hosszúra nyúlt thriller, egy olyan ellenségről, amely a valóságban is sok ember életét megnehezíti. Ennek ellenére, pár fordulattól eltekintve nem nyújt többet, mint amit az előzetes alapján várunk tőle, így összességében nem lett egy nagy durranás. Se több, se kevesebb, mint ami előzetesen ne lehetett volna borítékolható.

Értékelés: 7/10

Kiknek ajánljuk: akik nem a „nagy elődők” miatt ülnek be a filmbe és nem várnak többet annál, mint amit az előzetes megmutat nekünk.

Kele-man