Bár úgy tűnhetett a weird és lovecraft-i témájú amatőr írásokat felkaroló Black Aether a hatodik száma után egy időre leállt (vagy legalábbis hosszabb szüntet tart), szerencsére a magazin fenegyereke, Tomasics József nem adta fel, csupán egy másféle formátumban gondolta tovább a dolgokat. A recept tehát ugyanaz maradt, vagyis Lovecraft nyomvonalán haladó kozmicista és weird novellákat olvashatunk, csak a több hasábra tördelt, nagyobb méretű fanzine alakja helyett egy vastagabb (több mint háromszáz oldalas) könyvformában kapjuk meg a természetfeletti borzalmak hiánypótló adagját.

A Tomasics József és Sütő Fanni által szerkesztett kötet több mint felét kitöltő első részben (Horriferum) a weird műfajért rajongó közösség számára még ismeretlen szerzők alkotásait olvashatjuk, melyek jelentős része régebbi Black Aether pályázatok megnyerése okán került bele. Ezeket a prózákat két csoportra tudnám osztani. Az elsőbe tartoznak azok a lovecraft-i ihletettségű művek, amik nyomot hagytak bennem, például Dushan Lechky: Soha már… című novellája, melyben a szerelemi bánattal küzdő Poe kerül a középpontba, mint Téren és Időn túli tudás potenciális őrzője. Körtvélyes Ákos: A kismadár és a fekete autó című írásában egy magyarországi szamizdat-Necronomicon bukkan fel az átkos rendszerben, Pető Zoltán: A világítótorony-ában pedig időn és téren túli álmok és kalandok részese lesz a főszereplő.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ezzel más alkotók és novelláik kötetbe kerülését vonnám kétségbe; mivel ha nem is alkottak számomra túlontúl eredetit, mégis egészen kellemes olvasnivalókkal örvendeztettek meg minket. Ők a következők: Sam Eddison & J. B. Bachman: Isaac Caol öröksége, Réz Andor: A halál érintése, Pólya Zoltán: Vezeklés vagy Fedina Lídia: A kép. A kötetben itt-ott felbukkan még versek – Sütő Fani: Walpurgisnacht, illetve A vörös karnevál, valamint Papp Evelin: Renfield balladája), de őszintén megmondom, nem vagyok hatalmas verspárti, így nem igazán tudtam mit kezdeni ezekkel.

A kötet második részében (Novum Horriferum) jóval ismertebb, többnyire már saját kötettel rendelkező írók kaptak helyet. Erdei Lilla (A Nap gleccserei, A halálművész, A vendég) Az Ébrény című írása a maga nyolcvan oldalával egyértelműen a könyv leghosszabb prózája. A történetben egy fiatal németajkú lányka írországi kutatómunkája közben egy óriástermetű família régre nyúló históriájára próbál fényt deríteni, miközben a cselekmény aktív részesévé válik. Fekete I Alfonz: Egy csepp szín című (hungaro-fantasy?) rövidjének szürreális színesztétikus mivolta sem az olvasást nem könnyítette meg számomra, sem pedig a beleélhetőséget. Mintha egy gyorsan összecsapott valami került volna elém.

A folytatásban két olyan nemrég felbukkant szerzővel találkoztam,  akiket alapvetően szeretek olvasni, ám aktuális írásaikkal valamiért nem voltam maradéktalanul megelégedve. Bár Farkas Balázs Hitetlen-je érdekes és misztikus cselekménnyel bír, nekem nem igazán állt össze egy egész egy történetté. Mintha a határidő sürgetése miatt feldobott volna néhány jó ötletet, aztán ezek úgy maradtak félig befejezve. Veres Attila (Méltósággal viselt) már-már mágikus realizmusba (netán dark fantasybe?) sorolható novellájának központi témája merőben szokatlan, alapvetően mégis tetszetős. Kreatív ötlettel teli, jól megírt novella, de nekem inkább tűnik drámainak, mintsem hogy kimondottan weird lenne.

Utolsóként pedig egy – külföldön már előszeretettel használt – ún. round robin novellát (Nain Rouge) lehet olvasni, mely jónéhány BA-körökben már ismert szerző (Sütő Fanni, Fekete I. Alfonz, Cotter Blackstone, Vidra Gyula, Tomasics József) együttes munkája. Összegezve tehát ezúttal is a Black Aether hagyományaihoz hű írásokat kaphatunk – és bár képek helyett most különálló kis rajzos lapokat mellékeltek -, aki eddig a magazin hű olvasója volt, az bizony most sem csalódhat!

Értékelés: 8/10

eyescream