Mike Flanagan minden egyes munkája élményszámba megy, ez a kijelentés pedig hatványozottan igaz, ha Stephen King alapanyagból dolgozik. Kedvenc kortárs horror-alkotóim együttműködése a Gerald’s Game után újfent roppant gyümölcsözőnek bizonyult, az Álom doktor az idei év egyik legfrankóbb horrorfilmje.

Ugyanakkor azt nem árt hangsúlyozni, hogy míg a Bilincsben kapcsán az esélytelenek nyugalmával látott munkához (értsd: sokak véleménye szerint az egyik legnehezebben megfilmesíthető King-regény), addig a Ragyogás folytatásának bevállalásához kellett némi hidegvér. Stanley Kubrick 1980-as mestermunkája minden idők egyik legborzongatóbb alkotása, azonban a rémmesék koronázatlan királyának nem a szíve csücske.

Stephen King minden létező alkalmat megragad, hogy kifejezze mennyire nincs megelégedve az öntörvényű rendezőzseni víziójával. A Mesternek nem a minőséggel van problémája, hanem, hogy az amerikai direktor tiszteletlenül bánt az alapanyaggal. Több olyan drasztikus változtatást is eszközölt a sztorin, ami teljesen más kontextust és motivációt teremtett a szereplők számára, különösen Jack Torrance (Jack Nicholson) karakterét illetően. King annyira utálja ezt az adaptációt, hogy 1997-ben Mick Garris dirigálásával mini-sorozat formájában újra képernyőre vitték a Panoráma Hotel elátkozott történetét, de a szolgai hűséggel készített forgatókönyv nem feltétlenül váltotta be a hozzá fűzőtt reményeket.

Mindezek ismeretében érthető, hogy miért lépett ingoványos talajra Mike Flanagan (The Haunting Of Hill House, Oculus), de szerencsére a roppant tehetséges író/rendező pontosan tudja mitől döglik a légy. A világon nincs olyan hardcore King-rajongó, akinek a Ragyogás utolsó oldalának befejezése után legalább egyszer ne jutott volna eszébe, hogy vajon mi történhetett a kisfiúval, aki túlélte a pokoli hotel támadását. Ugyan a Mester nagyon ritkán készít egyenes folytatást, de úgy látszik ez a gondolat őt sem hagyta nyugodni. A 2013-ban megjelent Álom doktor Danny Torrance felnőtt korára koncentrál, milyen nehézségekkel járhat a felnőtt élet, ha valaki „ragyog”.

Még mielőtt bárki megijedne, nem az Alkonyat aranyszínben csillogó vámpírjainak szomorú sorsát követi Danny élete, de ha valaki azt gondolja, hogy már lottómilliomosként boldogan üldögél tengerparti villájában, akkor elég nagyot téved. Lassan úgy tűnik, hogy sikerül talpra állnia, amikor a távolban felbukkan egy hatalmas erővel bíró kislány, akinek sikerül kivívnia a barátságát. A történet ilyen irányú lefolyása azonban nem lenne túlzottan izgalmas, így a háttérben munkálkodik egy ősi erő, ami a Panoráma Hotelhez hasonlóan életerővel táplálkozik, és a ragyogás képességével megáldott/megvert emberek a legfinomabb falatok.

afiaf: A forgatókönyv szépen összefoglalja King művét, a 150 perc feletti játékidő elég gyorsan lepereg. Sikerült elkapni a misztikus sztori alaphangulatát, a végeredmény kellően izgalmas és félelmetes, a nagyszerűen eltalált színészek remek munkát végeztek. A főszereplő Ewan McGregor kellően bánatos néz, Rebecca Ferguson tökéletes Kalapos Rose, azonban a film igazi fénypontja Kyliegh Curran, aki parádés Abra Stone. Az újraforgatott Kubrick-jelenetek sem hatnak szentségtörésnek, tisztán érződik az alkotók tisztelete és szeretete, ez a szív pedig az egész alkotást áthatja.

Habár a kritika egyöntetűen pozitívan fogadta a filmet, sajnos az anyagi siker nem jött össze, hiszen Amerikában alig több, mint 31 milliót (világszinten 72 milliót) szedett össze az Álom doktor, a 45 milliós dolláros költségvetés ellenében. Habár imádom Stephen King munkásságát, az eredeti regény valahogy nem tudta belopni magát a szívembe, ettől függetlenül mindenkinek erősen ajánlom a film megtekintését, különösen a januárban megjelenő rendezői változatot, ami félórával hosszabb lesz a mozisnál. Mike Flanagan legújabb munkája mindenképpen 2019 egyik horrorfilmes fénypontja. 8/10

eyescream: Amikor anno a megjelenés után nem sokkal beszereztem a Danny Torrance utóéletét bemutató Álom doktort, nem gondoltam volna, hogy szintén mozis formában fogja végezni, mint annyi más King-alkotás. Ugyanis ez a regény – pár klassz ötlettől eltekintve – egyáltalán nem sikerült közepesnél jobbra, és a cselekmény vége felé kibontakozó izgalom és/vagy feszültségfaktor is csak töredéke az egykor szebb napokat látott King-művek drámaiságának. Amikor pedig rávettem magam, hogy megnézzem az egyre ígéretesebb produkciókkal előrukkoló Mike Flanagan moziját, hasonló elmegy-élményre számítottam. Aztán persze kellemeset csalódtam, ugyanis az említett úriember egy egészen szórakoztató kis thrillert rakott le az asztalra, amihez azért az is kellett, hogy saját maga írja meg a forgatókönyvet.

A majdnem három órára duzzadó játékidőben elsősorban a könyvben szereplő cselekményt láthatjuk viszont néhány kisebb vagy nagyobb változtatással, de Mike nem érte be a szolgai adaptálással.  Talán (tömegek érdekeit szem előtt tartó) instant nosztalgiából vagy csak őszinte hódolata jeléül, de gyakorlatilag újra átélhetjük a Panoráma Hotelben történt események fontosabbnak ítélt fejezeteit, mintegy gyorstalpaló gyanánt bemutatva a Danny későbbi életére kiható releváns drámát. Ezen törekvését megvalósítandó, technikai szempontból jószerivel nincs is mibe belekötni, és szerencsére a főbb szereplők is megállták a helyüket.

(Ellenben azt az ordas „csúsztatást” már nem tudtam megbocsájtani, hogy a Ragyogás végén felrobbant Panoráma, amire amúgy az Álom Doktor regényben is úgy utalnak, mint egy baljóslatú házromra, miért áll sértetlenül, amikor szereplőink odaérkeznek a végső csatát megvívni?!) Összegezve tehát nem egy hibátlan alkotás, viszont Mike Flanagan mindent kihozott, amit King közepesnek mondható regényéből csak tudott, sőt még annál is többet. Elsőre ezt nem gondoltam volna, úgyhogy mindenképpen pozitív csalódás volt; a többiek meg üzenem, hogy még több ilyen élvezetes King-feldolgozást tessék prezentálni, ha már egyszer nekiállnak! 8/10