Ahogy azt már olvashattátok pontosan egy héttel ezelőtt, havi témánk nem más, mint Charles Schmid és válogatott rémtettei. Szokásunkhoz híven bemelegítésképpen az első három alkalommal azokat a filmeket (esetenként irodalmi műveket) vonultatjuk fel, amik az említett személyhez köthetők; nos, ezek sajnos sok esetben borzalmasak. Schmid egy roppant brutális, erőszakos ember volt, az ilyen szintű szörnyűségek általában elég sok lehetőséggel kecsegtetik a filmipart, ebben az esetben azonban nem beszélhetünk szoros összefüggésről a film és az igaz történet között. Hadd fedjem fel az alábbi sorokban, hogy miért is ez volt életem egyik legpocsékabb filmes élménye.

Nem elég, hogy a Smooth Talk-ot sikerült a 80-as évek géniuszainak Sima szájra fordítani, a film többi része pont ugyanolyan elbaltázott, mint maga a cím. Előre leszögezném, hogy jelen esetben nem horrorról van szó, de mégcsak nem is thrillerről (ahogy azt az imdb kategóriái állítják róla), sokkal inkább egy idegőrlő kakofóniaként tudnám definiálni. Az igazat megvallva a sztori annyira jelentéktelen és semmitmondó, hogy senki sem veszít semmit azzal, ha itt elolvassa, amit dióhéjban összefoglalok róla ahelyett, hogy elpocsékolna másfél órát az életéből. A 90 perces játékidő első 55 perce egy abszolút idegesítő család abszolút idegesítő tinilány bugyuta viselkedésére épít, fantasztikus bejátszásokat láthatunk arról, ahogy a fent említett szurikátafejű lány maga köré gyűjti a hasonszőrű barátait és együtt csorgatják a nyálukat minden hímnemű egyén után. Connie (Laura Dern), szurikátát idéző leány akkora népszerűségnek örvend, hogy sikerül bevonzania egy csomó gyanúsnak tűnő férfit is az ártatlannak ígérkező flörtölések mellett, nem túl meglepő következménye lesz ennek az egésznek, hogy veszélybe sodorja magát.

Egy nap, amikor Connie egyedül van otthon, megjelenik a ház előtt egy magát Arnold Friend-nek szólító férfi (Treat Williams) és nagyjából 20 percig ecseteli a lánynak, miként akarja magáévá tenni, eközben a potenciális áldozat véletlenül sem zárja magára az ajtót vagy hívja a rendőrséget, inkább a földön fekve őrlődik és/vagy hülyeségeket kérdez újra és újra, a végén pedig elmegy egy körre Arnolddal az autójában, aki vagy megerőszakolja, vagy nem. A legutolsó pár percben Connie nekilát kínosan lassúzni a nővérével, azt sugallván, hogy most már viszonylag rendeződött a háborgó lelke.

Ezek alapján tehát több problémám is akadt a Smooth Talk-kal és éppen ezért nem ajánlanám a megtekintését senki emberfiának. A legnagyobb baj az volt, hogy nagy valószínűséggel nem sok köze van Charles Schmid-hez, maximum valahol nagyon mélyen, nyomokban valami emlékeztethet rá. A második legnagyobb gond az, hogy az élvezeti értéke abszolút zéró; nem csak az unalmas cselekmény miatt, de a végtelenül suta párbeszédek is rátesznek egy lapáttal. Ezt sajnos nem lehet kizárólag a magyar szinkronfordítás számlájára írni, teljesen biztos vagyok benne, hogy eredeti nyelven is majdnem ugyanolyan borzasztó. Óva intek mindenkit a megtekintésétől, még akkor is, ha a cikk elolvasása után még mindig érdekel a sztori. Ha lehetne, mínusz 1 pontot adnék rá.

Kinek ajánljuk: Abszolút senkinek

Értékelés: 1/10

(grey tabby)