A Serial Chillers két hónapot töltött Charles Manson tetteinek körül járásával. Több szempontból is kivételes személy ő rovatunkban, hiszen de facto ő az első olyan azok között, akiket bemutatunk, akinek kezéhez sosem tapadt vér – illetve az első, aki esetében szelektálnunk kellett a bemutatott filmek között, mert annyira sok készült róla és a gyilkosságokról, hogy ha mindet be akarnánk mutatni, egy fél év is kevés volna. Jelen cikkünkkel búcsúzunk az 50 évvel ezelőtti eseményektől, a valóságban történtek következnek.

Amikor Manson történetéről beszélünk fontos megemlítenünk, hogy a cikkben szereplő információk legjava saját, illetve a volt szektatagok elbeszélésein alapszik. Ezek nagyon sok esetben ellentmondásosak, és az események egy része jóformán kibogozhatatlan, mert mindenki mást állít. Mindenki saját érdekei szerint ferdít a tényeken, de meg kell jegyeznünk azt is, hogy a szektatagok valamennyien hosszú ideig kábítószer fogyasztók voltak, így memóriájuk és szavahihetőségük finoman szólva is megkérdőjelezhető.

Gyermekkor

Charles Manson személyiségét pszichológusok és pszichiáterek hada elemzi 50 éve, viszonylag kevés sikerrel. Abban mindannyian egyetértenek, hogy már gyermekkora is arra kárhoztatta, hogy egészen beteg emberré váljon; hiszen körülmények, amelyek körülvették, melegágyai voltak a pszichopata személyiség kialakulásának.

Manson édesanyja, Ada Kathleen Maddox 1918. január 11.-én született Kentuckyban, a középosztály béli rendes, szigorú vallásosságban élő család ötödik, legkisebb gyermekeként. Kathleen vad volt és szabadszellemű, rendszeresen meglógott otthonról bátyjával, Lutherrel szórakozni, míg végül meg is szökött és prostituált lett (bár ezt ő maga tagadta egy 1971-es interjúban). 1934-ben, 15 évesen adott életet fiának, Charles Mansonnak, akinek biológiai apja egy Walker Scott nevű férfi volt. Az iszákos ember hazudott a lánynak arról, hogy katona volna, valójában csak egy csaló szélhámos volt. Maddox Cincinnatiban ismerkedett meg William Mansonnal, aki hat hónapos terhesen vezette az oltár elé, hogy a születendő gyermek az ő nevét kaphassa. A születési anyakönyvi kivonaton először a „No Name Maddox” szerepelt, Kathleen állítása szerint azért, mert meg akarta várni édesanyja érkezését, hogy ő nevezhesse el a gyermeket – ezzel szerette volna kiengesztelni őt. Minden bizonnyal sikerült is, mert Kathleen anyja megérkezett, és a Charles Milles nevet adta a kicsinek saját férje után.

William Mansonnal kötött házassága csupán egy évig tartott, így a kis Charles sosem szerzett valódi emlékeket róla. A válást követően Kathleen visszaköltözött Kentuckyba a gyermekkel, és apasági pert indított Walker Henderson Scott ellen, amely 1937-ben megegyezéssel zárult. Egyes források szerint Manson sosem találkozott vele, de az anya azt állítja, hogy a férfi egészen 1954-ben bekövetkezett haláláig részt vett fia életében, aki a hétvégéket gyakran nála töltötte.

Kathleen Maddox megítélése nagyon nehéz. A sajtót bejárták a róla szóló rémtörténetek, hogy mennyire rossz anyja volt fiának. Mégis, Manson saját könyvében, a Manson in His Own Wordsben azt írja: „Más írók úgy állítják be anyámat, mint egy tini kurvát, csak azért, mert úgy esett, hogy ő lett Charles Manson anyja. Elítélik. Én inkább úgy tekintek rá, mint egy igazi virág gyermekre a harmincas évekből, aki 30 évvel megelőzte saját korát.” Való igaz, hogy a hatvanas évek fiataljai közül is sokan ugyanazért hagyták el otthonukat, mint annak idején Kathleen – a magas szülői elvárások és a maradi, szigorú világnézettel való szembenállás miatt.

Tagadhatatlan tény azonban, hogy Kathleen Maddox gyakran került bajba és a rendőrséggel is támadtak gondjai, amik miatt rendszeresen elszakították fiától. Tartóztatták le 16 évesen stoppolásért, és később egy benzinkút kirablásáért is, melyet bátyja társáságában követett el egy törött ketchupos üveggel fenyegetőzve. A későbbiekben is rendszeresen követett el lopásokat, és az alkohollal is sok problémája akadt.
A rendszeres letartóztatások és kisebb-nagyobb börtönbüntetések miatt Charles össze-vissza vetődött gyerekként, mikor nem lehetett az anyja felügyelete alatt. Élt nagyszüleivel, anyja testvéreinél, majd, amikor újra Kathleenhez került, hotel szobáról hotel szobára költöztek több éven keresztül, vagy ki-be járt az állami gondozásból. Egy elhíresült anekdota szerint Kathleen, aki sokat ivott, egyszer eladta a fiút egy korsó sörért egy gyermektelen pincérnőnek, akitől nagybátyja szerezte vissza a kis Charlie-t.

Mindeközben Charles bűnözői karrierje is kialakulóban volt. Sokat lógott az iskolából, és rendszeresen lopáson kapták. Mivel anyja képtelen volt viselkedését jobb mederbe irányítani, végső kétségbeesésében 12 éves korában egy katolikus bentlakásos iskolába küldte fiát, ami kifejezetten „problémás”, bűnös fiúkat fogadott. Fiatal évei alatt többször került javítóintézetbe, de mindig visszaszökött anyjához, aki nem akarta befogadni.

Bár járt iskolába pár évet, és magas IQ-val rendelkező, okos fiú volt, gyakorlatilag írástudatlan maradt, agresszív volt és antiszociális. Emellett azonban híresen nagy manipulátor volt már ilyen fiatalon is. Képes volt szemrebbenés nélkül és folyamatosan hazudni, elbűvölően kedvesen viselkedni, és gyönyörűen énekelt. Életének e korai szakaszának azt tekinthetjük a végének – és férfivá válása időpontjának – amikor az egyik szökése alkalmával 1951-ben, 17 évesen ellopott egy autót és áthajtott vele egy másik államba. Mivel ez a határátlépés miatt szövetségi bűnügynek minősült, börtönbe került.

A börtönben töltött évek alatt több intézményt is megjárt – először kevésbé szigorú helyre került egy pszichiáter javaslatára, de itt borotvapengét szorított egy másik fiú torkához, miközben szodómiára kényszerítette -, ezért veszélyes fogvatartottá minősítették, és egy másik intézménybe szállították. Itt már jól viselkedett, dolgozott és tanult. Mivel semmilyen panasz nem volt rá, 1954-ben kegyelemet kapott és szabadult.

Nem igazán változtatták meg valójában ezek az évek. 1955-ben, 21 éves korában visszaköltözött anyjához, és feleségül vette a 15 éves Rosalie Jean Willist, akivel rövid ideig ugyan, de boldogan éltek együtt. Felesége segített neki a bűnügyek elkövetésében, többek között főként autólopásban utaztak. Mansont több államban vádolták, az időközben kis családját Los Angelesbe költöztetett férfit végül 1956-ban három évnyi börtönre ítélték. Bebörtönzésének ideje alatt született meg fia, Charles Manson Jr., és rövid idővel később Kathleen arról értesítette fiát, hogy felesége már más férfivel él együtt, így a pár hamarosan elvált. Mindössze két héttel kegyelmi meghallgatása előtt ismét megpróbált ellopni egy autót, amivel szökést kísérelt meg, így a kegyelmi kérvényt elutasították, és további 5 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Alig egy évvel később azonban megint a törvény össztüzében találta magát a férfi, amikor hamis csekket próbált beváltani -, ezért a tettéért újabb tíz évet kapott, azonban a büntetést felfüggesztették, amikor egy korábban prostitúcióért már elítélt nő könnyek között állt a bíróság elé, hogy össze szeretnének házasodni Mansonnal.

Charles-t próbára bocsátották, és hamarosan valóban feleségül vette Leona „Candy” Stevenst, aminek egyik oka az lehetett, hogy a törvény szerint így nem kellett tanúskodnia férje ellen. A nő életet adott a férfi második fiának, Charles Luthernek. Manson, akinek korábban is volt már dolga lányok futtatásával, hamarosan Új-Mexikóba utazott Leonával és egy másik lánnyal, hogy ott dolgoztassa őket. Ezzel újabb szövetségi bűnügyet követett el, mivel a nők prostitúciós célú államközi szállításáról volt szó. Visszaszállították Los Angelesbe, és mivel megsértette a próbaidőt, tíz éves büntetésének leülésére ítélték.

 

 

Hét évvel később már szabadon bocsátották volna. Ekkor, Manson 32 éves korára már életének felét javítóintézetekben és börtönökben töltötte, így kérvényezte, hogy letölthesse teljes büntetését – mert az intézmény vált valódi otthonává. Különös módon a börtönben találta meg mindazt a stabilitást és állandóságot, amely kinti életéből mindig is hiányzott. Aktív volt a börtön közösségi életében, és későbbi életét tekintve még egy fontos dolog történt: ezekben az években vált a zene a szenvedélyévé. Megtanult gitározni, és sokat hallgatta a The Beatles lemezeit. Meggyőződése volt, hogy még a The Beatles-nél is nagyobb sztárrá válhatna, ha lenne lehetősége rá. Kérését nem engedélyezték, így 1967-ben szabadult, és San Franciscóba költözött.

Kathleen Maddox életének hátralévő részéről kevés adat áll rendelkezésünkre. Harmadszor is megházasodott egy Gale Bower nevű férfival, és született egy lánya. Élete végéig azt állította, hogy nem az ő nevelése (vagy inkább „nem-nevelése”) miatt vált Charles olyanná, amilyenné, éppen ellenkezőleg. Mindent megadott fiának ahogy állítja, elkényeztette. Sok olyan történet kering róla, melyek kifejezetten rossz anyaként festik őt le – ezek egy részét maga Charles Manson elmondásából ismerjük. Még ha Kathleen mindezeket cáfolta is, nehéz mit kezdeni a ténnyel, hogy Charlie alig ötéves korában már börtönben ült. Hátralévő életében a nő csendesen élt, 1973-ben hunyt el 55 éves korában.

Mindenesetre fontos látnunk, hogy a szektavezető Charles Manson honnan indult: egykor ő volt „No Name” Maddox, és kizárólag Kathleen volt az egyetlen személy, akire számíthatott. Ő volt a valódi családja.

 

 

 

A Manson-család

Kezdetben San Franciscóban főként koldulásból élt, majd hamarosan megismerkedett egy Mary Brunner nevű nővel, és összeköltöztek. Mary volt az első „követői” között, aki a későbbiekben életet adott Charles harmadik fiának, Valentine Michaelnek.

Manson különleges sármjával és meggyőzési képességeivel, melyet veleszületett manipulációs képességeinek és a börtönben felszedett tudásnak köszönhetően fejlesztett ki, könnyedén uralkodni tudott a nőn, és vele együtt egyre többeken. Filozófiai témájú beszédeket tartott, melyeknek alapját szcientológiai irányú tanulmányai adták. Szorgalmasan gyűjtötte követőit, és hamarosan még 18-an költöztek be Maryvel közös otthonukba. Követői legjava fiatal, fehérbőrű, középosztály béli, tanult nőkből állt, akik ilyen-olyan okokból távolt voltak családjuktól mind fizikai, mind érzelmi értelemben. Lassan megszületőben volt a Manson család.

Ezek a nők és férfiak csüggtek Manson minden szaván, és bármit megtettek, amire kérte őket. A nőket arra utasította, hogy végezzenek el minden házimunkát, szexre csábította őket, egymással is szexelniük kellett, és kukázással szereztek élelmet.
Egy átalakított iskolabusszal a „Szerelem nyarát” követően útra keltek, és bejárták az országot észak-déli irányban, Mexikóba is eljutottak. Más beszámolók szerint nem 18-an indultak útnak, hanem csak Brunnerrel, és a többieket útközben szedték össze. Nagyjából egy év múlva, 1968 nyarán telepedtek meg újra Los Angeles környékén.

Ekkor még nem volt fix lakhelye a nomád családnak, de egy ideig „elfoglalták” Dennis Wilson, a The Beach Boys tagjának házát. Az események úgy kezdődtek, hogy Dennis felvett két stoppos lányt, és megengedte nekik, hogy az éjszakát nála töltsék, neki máshol volt elfoglaltsága aznap.

Amikor reggel hazaért, Charles Mansonba ütközött, és további 12 személy tartózkodott nála. Dennis Wilson azonban laza figura lehetett, mert összebarátkozott a szektásokkal, és hónapokig nála maradhattak az időközben megduplázódott számú fiatalok. Rengeteget ittak, LSD-t fogyasztottak és orgiákat tartottak. Együtt gitározgattak és énekelgettek Mansonnal, akit többeknek bemutatott a szórakoztatóiparban. Manson tehetségében senki nem kételkedett, de mentális instabilitása miatt senki nem akart együtt dolgozni vele. Bár saját neve alatt nem sikerült megjelentetnie dalait, a Beach Boys Never Learn Not To Love című dalában Wilson az ő szerzeményét használta fel, átírt szöveggel. Végeredményben Wilsonnak több, mint százezer dollárjába került a hosszúra nyúlt vendégség, amelynek részét képezte egy borsos orvosi számla, amikor trippert kapott az egész háznép, illetve kölcsönvett autójának tönkretétele.
(Amikor Wilson 1983-ban részegen a tengerbe fulladt, Manson azt mondta, hogy ez a karma volt: „Dennis Wilsont az árnyékom gyilkolta meg, amiért ellopta a dalomat, és átírta benne a lelkemből szóló szavakat.”)

1968 augusztusában költözött a csoport a Spahn-tanyára. Az elhagyatott tanyán egykor westernfilmeket forgattak, de ekkorra már alig használták leromlott állapota miatt. Manson meggyőzte a csaknem vak, idős tulajdonost, George Spahn-t annak hasznosságáról, ha a család ide költözik. Valóban sok munkát elvégeztek, de valószínűleg többet nyomott a latba, hogy a családhoz tartozó lányok szexuális szolgáltatásokat végeztek a nyolcvanas éveiben járó férfi számára.

Itt csatlakozott a családhoz Charles Watson, aki texasi származása miatt kapta az öregtől a „Tex” becenevet, és a későbbiekben igen fontos szerepet töltött be a család életében.

Manson kinyilatkoztatásai egyre vadabbá váltak, és egy olyan közelgő faji háborúról beszélt a feketék és fehérek között, ami hamarosan ki fog törni, de ő és családja el fog tudni rejtőzni a háború végéig, és a feketék győzelmét követően felülkerekednek majd, és ők fogják uralni az emberiséget. Bár a korabeli politikai események fényében tekintve nem teljesen talajt vesztett az elképzelés, hiszen valóban nagyon erősek voltak a faji feszültségek a ’60-as évek második felének Amerikájában. (Martin Luther King Jr.-t 1968 áprilisában gyilkolták meg) Tébolyult vízióját a The Beatles egyik dala után Helter Skelternek nevezte el, ami az 1968-ban megjelent The White Albumon volt hallható. Manson korábban is megszállottja volt a The Beatles zenéjének, de a The White Album volt az, ami beteljesítette őrületét.
A Wilson-házban tapasztaltak, és amiért a szórakoztatóipar kivetette magából (pontosabban soha be sem fogadta) szülte Manson gyűlöletét a híresek és gazdagok ellen. A faji háború helyett egyre többet beszélt róluk, disznóknak nevezve őket, akik szenvedést és halált érdemelnek.

A családtagok

A Manson-család fénykorában mintegy 60 tagot számlált, férfiakat és nőket vegyesen.

Az alábbiakban a későbbi gyilkosságokban kulcsszerepet játszó, fontosabb családtagokat mutatjuk be:

Tex Watson

Charles „Tex” Watson 1945. december 2.-án született Dallas városban. Kitűnő tanuló volt, és állami bajnok gátfutó. Problémái akkor kezdődtek, amikor a középiskola alatt kábítószerezni kezdett, majd ’66-ban ki is rúgták. Alig egy év múlva már drogkereskedői karrierjét építette Kaliforniában. A családhoz ’67-ben csatlakozott, és hamarosan Manson jobbkezévé vált.

1969 augusztusában kulcsszerepet játszott a Tate és a LaBianca gyilkosságokban. Megölte Steven
Parentet, Jay Sebringet, halálra szúrta Voytek Fyrkowskit, Abigail Folgert, Sharon Tate-t és Leno LaBiancát és Rosemary LaBiancát. A Tate-gyilkosságokat követően annyit mondott Mansonnak: „Haver, ez helter skelter volt a javából.”
A Tate-LaBianca gyilkosságokat követően visszatért Texasba, McKinney-be. November 30.-án tartóztatták le, mire a rendőrség felfedezte, hogy a Tate-ház bejárati ajtaján talált ujjlenyomatok megegyeznek az övéivel.

A Kaliforniának való kiadatás elhúzódása miatt nem Mansonékkal együtt állt a bíróság el, hanem külön tárgyalása volt 1971 augusztusában. Ügyvédei nyolc különböző pszichiáter szakvéleményét mutatták fel, amelyek egytől egyig Watson elméjének megbomlását támasztották alá, és csökkent beszámíthatóságot akartak kiharcolni neki. Tanúvallomásában Manson mosott agyú szolgájaként állította be magát, aki nem gondolkodott semmin (Vallomásának szintén elhíresült része volt, amikor azt mondta, hogy a Tate-ház áldozatai „úgy rohangáltak, mint a levágott fejű csirkék”).

Hét gyilkosságban találták bűnösnek és halálra ítélték, azonban egy későbbi törvénymódosításnak köszönhetően, amely eltörölte a korábbi halálbüntetéseket Kaliforniában, életfogytiglani börtönbüntetésre módosult az ítélete.
A börtönben állítólag jó útra tért, gyakorló keresztény lett. 1979-ben házasságot kötött egy Kristin Joan Svege nevű nővel, akivel négy gyermeket nemzettek, de 2003-ban barátságban elváltak. Watson üzleti tanulmányokat folytatott a California Coast University-n. Börtönévei alatt immáron 17 alkalommal vett részt szabadon bocsátási meghallgatáson, de minden alkalommal elutasították. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy egy Citizens for Truth nevű szervezet, melyet a Tate-család is támogat, mintegy 80.000 aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy Watsont soha ne bocsássák szabadon.
Következő meghallgatása 2021 novemberében esedékes.

 

 

Robert Beausoleil

Bobby Beausoleil 1947-ben született, jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti Gary Hinman meggyilkolásáért.

Beausoleil munkásosztálybeli családjának szerető közegében nőtt fel Kaliforniában. Jóképű, de lázadó természetű fiatal vált belőle, így 15 évesen már javítóintézetbe küldték. Mansonhoz hasonlóan érdekelte a zene és a színészkedés – több zenekarban is játszott, valamint megjelent Kenneth Anger Lucifer Rising című filmjében. 1969-ben Gary Hinmannel élt, amikor megismerte Charles Mansont és szektáját.

Gary Hinman, aki 13 évvel idősebb volt Bobbynál, egy hippi figura volt, aki éppen szociológiai PhD-ján dolgozott ezidőben. Zenész volt, zongoratanár, és minden bizonnyal drogdíler is egyben, legalábbis a pincéjében talált meszkalin labor erről árulkodik.
1969. július 31.-én holtan találták otthonában. Kétszer szíven szúrták, és arcának bal oldala is csúnyán megsérült. Házát kirabolták, mindkét autója eltűnt. Vérével a falra mázolták a „Political Piggy” vagyis a politikai disznó szavakat.

Hinman és a Manson-család között konfliktus támadt, aminek fő oka a drogok és a pénz volt. Manson azt állítja, hogy Hinman tartozott a családnak. Valójában tökéletes ürügy volt a „helter skelter” elindítására.
Öt nappal később Bobby Beausoleil-t Hinman autójában szundikálva fülelték le. Nem voltak nála iratok, így letartóztatták. A következő napokban történtek a Tate és a LaBianca gyilkosságok, melyek során ugyanolyan vérrel írt feliratok kerültek a falakra, de Bobby hiába tiltakozott, bíróság előtt halálra ítélték a gyilkosságért. Ez valósággal sokkolta a szektát, akik azt hitték, az újabb gyilkosságok hatására

szabadon engedik majd Beausoleil-t. Állításuk szerint (több későbbi interjúban elhangzottak alapján) a Tate és LaBianca gyilkosságok egyik célja éppen az volt, hogy eltereljék a nyomozók gyanúját Bobbyról.

A férfi több, mint tíz évig hangoztatta ártatlanságát, míg végül egy 1980-as interjúban bevallotta bűnösségét. Börtönévei alatt feleségül vett egy oregoni nőt, akitől négy gyermeke született, így 1994-ben kérésére átszállították egy oregoni intézménybe. 2015-ben helyezték vissza Kaliforniába.

Susan Atkins

Susan Atkins fiatal tinédzseréveiben San Jose-beli otthonának templomába járt énekelni, és ápolta rákos betegségben haldokló édesanyját. Élete akkor került lejtőre, miután anyja elhalálozott. Apjával rossz volt a viszonya, kirúgatta magát a középiskolából és San Franciscóba ment, ahol sztriptíztáncos lett, prostituált és bűnözők körében múlatta az idejét.

1967-ben, San Franciscóban ismerkedett meg Charles Mansonnal és vált leghűségesebb, legodaadóbb és legelvetemültebb követőjévé. Atkins azt mondta, hogy Manson a tökéletes férfi számára, de több is annál, egy Jézus-szerű figurát látott benne, és nem volt semmi a világon, amit ne tett volna meg érte.
Nagyjából egy évet töltött a Manson-családdal való utazgatással, mialatt rengeteg LSD-t fogyasztottak, és hódoltak a „szabad szerelemnek” Mansonnal és a többi családtaggal. 1968-ban világra hozott egy gyermeket (a szülésnél Manson is segédkezett), akinek a Zezozose Zadfrack Glutz nevet adta.

Susan Atkins részt vett a Tate-gyilkosságokban. Anélkül bólintott rá a részvételre, hogy tudta volna, hogy mire készülnek – ennyire vakon hitt Mansonban még ekkor is. Később bevallotta, hogy leszúrta Voytek Frykowskit, és hogy lefogta Sharon Tate-t, mialatt Tex Watson megkéselte. Ő írta fel a disznó feliratot a bejárati ajtóra Sharon Tate vérével.
Mialatt Sharon Tate az életéért könyörgött, Atkins a következő borzalmakat mondta neki: „Na ide figyelj, ribanc, engem nem érdekelsz sem te, sem a gyereked. Meg fogtok halni, és engem ez egyáltalán nem érdekel.”

Az ügyészség a letartóztatások után mentességet ígért a nőnek, vallomásáért cserébe melyben Mansonról és más családtagokról kellett volna információt szolgáltatnia, amelyek alapján őket is letartóztathatnák. Az ügyész, aki az ügyet vitte, Vincent Bugliosi tiltakozott az eljárás ellen, így végül azt ajánlották fel, hogy a halálbüntetést elkerülheti vallomásával. Atkins vallomást tett, az ajánlatot pedig elutasította, így halálra ítélték. Huszonkét éves volt ekkor.
A többi elítélt családtaghoz hasonlóan az ő halálbüntetését is eltörölte egy törvénymódosítás, így életfogytiglani börtönre számíthatott.

1974-ben Atkins megtért, és mélyen hívő ember lett belőle. Megtérésének tapasztalatait 1977-ben megjelent könyvében foglalta össze, a Child of Satan, Child of God-ban. Hitte, hogy bocsánatot nyert. 2009-ben hunyt el, agytumor következtében. Mikor betegségére fény derült, kérte szabadon engedését, hogy családja mellett lehessen az utolsó napjaiban, de kérvényét elutasították.

 

 

Leslie Van Houten

Leslie Van Houten 1949-ben született Los Angelesben. Szerető szülei jól nevelték és mindent megadtak neki és testvérének, Paulnak. A szülők nagylelkűségét mutatja az is, hogy később két koreai árvát is örökbe fogadtak. Ennek ellenére is a szülők elváltak, és ezt Leslie rendkívül rosszul viselte, és szinte azonnal megindult a romásba vezető úton. Tizennégy évesen járni kezdett egy osztálytársával, egyhamar terhes lett, átesett egy abortuszon, mindeközben pedig tetemes tapasztalatra tett szert az LSD és más drogok rendszeres használatában.

A középiskola alatt is fogékony maradt az extrémitásokra, önjelölt apácának vallotta magát az „Önmegvalósítás Szövetsége” nevű szektában, amely a spirituális fejlődést tűzte ki célul jógatechnikák gyakorlásán keresztül.
Leslie hamarosan ráunt azonban erre is, és 18 évesen már csak csatangolt Kalifornia-szerte szexet, drogokat és élményeket keresve. Megismerkedett Bobby Beausoleil-el 1968-ban, és szeretők lettek, de Leslie még mindig üresnek érezte magát legbelül. Amikor Bobby egyik barátja, Catherine Share mesélt neki Mansonról, azonnal találkozni akart vele személyesen is, és nem telt bele sok időbe, hogy hívő vált belőle.

Hiába volt Leslie az egyik legszebb lány a családban, közte és Manson között mindig maradt némi távolság. Manson maga is elmondta, hogy Leslie nem tartozott a kedvencei közé, ő inkább „Tex csaja” volt. Valószínűleg ez az elszigeteltség volt az, ami arra vezette Leslie-t, hogy bizonyítani akarjon a család színe előtt, ezért augusztus 10.-én velük tartott a gyilkosságok második éjszakáján. Hajnali két óra körül ő, Watson és Patricia Krenwinkel és Manson elmentek a helyi üzletember, Leno LaBianca és felesége, Rosemary házához.

A házban Van Houten és Krenwinkel lefogta a 38 éves Rosemary-t. Párnahuzatot húztak a fejére, és egy kábelt tekertek a nyaka köré. Leslie volt az, aki lefogta a nőt, mialatt Watson megkéselte. Amikor végzett, Manson azt mondta Leslie-nek, hogy folytassa, és ő is szúrja meg a nőt: Leslie 16-szor mártotta bele a kést Rosemary LaBianca hátába. Elmondása szerint úgy gondolta, hogy már halott volt ekkor, de biztos nem lehetett benne. Mire azonban ő is végzett, már bizonyosan végeztek vele. A holttest igazságügyi vizsgálata a későbbiekben bizonyította, hogy a nő 41 késszúrástól származó sérüléséből jónéhány post mortem keletkezett.

Pszichiáteri vizsgálatai úgy írják le Leslie Van Houten-t, mint temperamentumos, impulzív, könnyen frusztrálttá váló, elkényeztetett, agresszív nőt; aki, mint a töltött fegyver, elsült a valószínűtlen, bizarr körülmények összejátszása következtében.
A Manson-család három elítélt női tagja közül Van Houten volt a legkevésbé bevont személy. Bevallotta, hogy lefogta Rosemary LaBiancát mialatt Tex Watson rátámadott, de tagadta, hogy bárkit is megölt volna.

Tárgyalása során több ügyvédet is kirúgott. Harmadik védője, Ronald Hughes arra építette fel stratégiáját, hogy Manson befolyására kenjék a felelősséget – amikor a Család megölte őt, de soha senkit nem vádoltak meg ezzel a gyilkossággal. Több újratárgyalást követően végül 1978-ban ítélték el gyilkosságért, miután az esküdtszék elutasította a hallucinogén drogok hosszú távú használata miatt kialakult csökkent beszámíthatóságra alapozott védelmet.

Mintarabként tölti életfogytig tartó börtönbüntetését Kaliforniában. Számos szabadon bocsátási meghallgatást követően a 69 éves Van Houtenről kimondták, hogy továbbra is veszélyt jelent a társadalomra, így igen valószínű, hogy a börtönben fogja utolérni a végzet.

 

 

Patricia Krenwinkel

Patricia Diane 1947 december 3.-án született. Apja biztosítási ügynök volt, anyja háztartásbeli. Hat évvel volt fiatalabb féltestvérénél, Charlene-nál, aki anyja előző házasságában született.
Tinédzserkora nem volt álomszerű. Túlsúllyal küzdött, ami miatt rászokott étvágycsökkentő gyógyszerekre, melyeket akkor már drogos nővére szerzett be neki. Hiába fogyott le, Pat még mindig csúnyának érezte magát, elsősorban amiatt, mert egy bizonyos hormonzavartól szenvedett, amitől a szokásosnál erősebb szőr nőtt a testén. Szüzességét 15 évesen veszítette el egy olyan fiúval, akiről sosem hallott többé. A magány ellen küzdött, de csak egyre magányosabbnak érezte magát. Az utolsó csepp a pohárban szülei válása volt 17 éves korában.
A középiskola elvégzése után Alabamába ment, ahol egy katolikus főiskolára vették fel, azonban az első szemeszter után kibukott és visszaköltözött Kaliforniába. Titkárnőként kezdett dolgozni, és nővérével, a heroinfüggő Charlene-nal élt együtt. Nem élvezte ezt az életet, így amikor Charlie Manson bekopogott az ajtaján, Patricia azonnal ajtót nyitott neki.

Találkozásuk Charlene-nak köszönhető, aki 1967 egy szeptemberi estéjén házibulit rendezett a lakásban, amelyen részt vett Charlie is. A férfinak rögtön felkeltette az érdeklődését a félénk Patricia, valószínűleg mert megérezte sérülékenységét. Aznap szeretkeztek ők ketten, és Manson folyton azt ismételgette a lánynak, hogy mennyire szép. Patricia, akinek még sosem mondtak hasonlókat sem annyira meghatódott, hogy zokogva hűséget fogadott Mansonnak, akit hajlandó követni, bárhová is tart.

Patricia lett a család harmadik tagja Mary Brunner és Lynette Fromme után. Charlie szép gyűjteményt hozott össze: a három nő szőke volt, barna és vörös. Északra utaztak Seattle-be ők négyen, ahonnan Pat írt egy levelet apjának: aki ekkor hallott róla utoljára több, mint két éven át.

A későbbiekben Katie-nek becézett lány Manson legelkötelezettebb követője volt. Hitt a helter skelterben, nem véletlen hát, hogy Manson őt is kiválasztotta, hogy elmenjen a Tate-házba. Ő volt az éjszaka legaktívabb női elkövetője, aki leszúrta Abigail Folgert, mielőtt átadta volna Tex Watsonnak, hogy befejezze a munkát. Amikor arról kérdezték, milyen érzés volt mindezt megtenni, nem értette a kérdést: „Semmilyen. Mégis milyen érzést kellene leírnom? Megtettem, és ez így volt helyes.”

A következő éjjelen is részt vett a LaBianca gyilkosságokban, az előző éjszakától feltüzelve egészen kegyetlen dolgokat elkövetve. Mrs. LaBiancát újra és újra megszúrta, vérével üzeneteket írt a falra. A halott Leno LaBianca hasába egy villát szúrt, valamint a WAR (háború) szót karcolta a mellkasába.

A gyilkosságok után Charles Manson elküldte a lányt Alabamába, hogy éljen a nagynénjével. Itt tartóztatták le 1969 decemberében. Küzdhetett volna kiadatása ellen Tex Watsonhoz hasonlóan, de a többi családtag meggyőzte, hogy jobb lesz neki, ha ügyét Charles-éval együtt tárgyalják.

1971-ben halálra ítélték, de ennek ellenére is 

kitartóan  hitt  Charles Mansonban még  hosszú évekig. Végül ő is „levált” Mansonról, és ma már a három elítélt nő közül ő mutatja a legnagyobb bűnbánatot. Mintarabként él, soha egy feljegyzés sem született róla, de szabadlábra helyezését minden alkalommal megtagadják. A következő meghallgatása 2022-ben esedékes, amikor már 75 éves lesz. Susan Atkins 2009-es halála óta ő a Kalifornia államban legrégebb óta fogvatartott nő.

„Minden nap azzal a tudattal ébredek fel, hogy a legdrágább dolog elpusztítója vagyok, az életé.
Azért teszem, mert tudom, hogy ezt érdemlem: hogy minden nap ezzel a tudattal ébredjek.”

– Patricia Krenwinkle

 

Ahogyan Catherine Share, Lynette Fromme, Dianne Lake és Sandra Good elmesélik a 2019-ben készült Manson: The Woman című dokumentumfilmben, Mansonban követői leginkább azt találták vonzónak, ahogyan a férfi velük bánt. Mansontól mindenki olyan figyelmet kapott, amilyenre annak szüksége volt: az árvák felett apáskodott, a magányosaknak szerelmet vallott, az elveszetteknek vezetője lett. A családban a vidámság, a zene és az élvezetek hajszolása uralkodott. Manson kiváló érzékkel ismerte ki az emberek gyengeségeit, és kihasználta ezt a képességét arra, hogy rávegye őket bármire. Manson maga de facto sosem vált gyilkossá: másokat használt céljai megvalósítására. „Átprogramozta” őket, valósággal kimosta agyukat, hogy tökéletesnek higgyék magukat, és csak az élvezetek érdekeljék őket, és az ő kedvének keresése. Uralkodott rajtuk.

 

A gyilkosságok

A gyilkosságok kronológiájában a legelső Bernard „Lotsapoppa” Crowe nevű drogdíler meggyilkolása volt. Valójában Manson ekkorra, 1969. májusában már ki akarta robbantani a helter skeltert, és kereste az ürügyet hozzá. Watson az utasítására átverte Crowe-ot, hogy pénzt szerezzenek tőle, amire a díler bedühödött és megfenyegette a családot. Manson ellenállt és lelőtte a fekete férfit. Meg volt róla győződve, hogy megölte, különösen azután, hogy a híradások beszámoltak egy Fekete Párduc párttag haláláról. Crowe túlélte a lövést, és párttag sem volt, de emiatt a félreértés miatt Manson komoly megtorlástól tartott, ezért különböző biztonsági intézkedéseket vezetett be a Spahn-tanyán, például a fegyveres őrködést.

Ezt követte júliusban a fentebb leírt Hinman-gyilkosság, augusztusban pedig a Tate-gyilkosságok, melyek részleteit korábbi cikkünkben olvashatjátok.

A LaBianca gyilkosságokra másnap este már Manson is a családtagokkal tartott, hogy jelenlétével erősítse önbizalmukat. A Tate-gyilkosságok során az áldozatok tudták, hogy meg fognak halni, és ez pánikot eredményezett – ami nemkívánatos a gyilkosságok során. Manson meg akarta mutatni csapatának, hogyan kell helyesen eljárni. LaBiancáékat maga választotta ki – ismerte a környéket, és emlékezett egy házra, ami valamivel távolabb állt a többitől, elszigetelten. Egyedül hatolt be a házba, megtámadta az alvó házaspárt és megkötözte őket, majd visszament az odakint várakozó társaiért.

Leno LaBianca egy élelmiszerüzlet tulajdonosa volt, és felesége, Rosemary is szintén sikeres üzletasszony volt. Los Angeles külvárosában, Los Felizben állt házuk, ahová a családtagok betörtek és végeztek velük. Holttesteiket másnap fedezték fel, 15 éves fiuk Frank Struthers, nővére Suzanne és annak barátja hatolt be a házba, amikor aggódni kezdtek a szülőkért. A konyhában a „Healter Skelter” feliratot látták vérrel felírva a hűtőszekrényre (rossz helyesírással). A nappaliban megtalálták Lenót, megkötözve, felpeckelt szájjal, halálra szúrva. Rosemary-t a hálószobában találták meg, szintén leszúrva. A család nem távozott a házból rögtön a gyilkosságok elkövetése után, hanem lezuhanyoztak, játszottak a család kutyáival, és megették, amit a hűtőben találtak.

 
A gyilkosságokkal Mansont, Watsont, Krenwinkelt és Van Houtent vádolták meg, hosszú nyomozást követően. Susan Atkins szintén jelen volt, de a házba nem ment be és nem vett részt a gyilkosságokban. Mindannyiukat bűnösnek találták és halálra ítélték, de büntetésük később életfogytiglani börtönre módosult.

Nyomozás a család után

A gyilkosságok utáni nyomozás roppant lassan haladt, és kezdetben a rendőrségnek nem nagyon volt ötlete, merre induljanak. A bizonyítékokat hanyagul kezelték, a 10050 Cielo Drive-on vérnyomokat töröltek le és semmisítettek meg. A ház melléképületében megtalálták a gondokot, William Garretsont, akinek fogalma sem volt a szomszédban lezajlott borzalmas eseményekről, mert egész éjszaka aludt. A rendőrök elsőként őt gyanúsították, de később elvetették ezt a lehetőséget.

Felmerült a rablás is, mint indíték – de a ház tele volt olyan értékes tárgyakkal, melyeket biztosan egy rabló sem hagyott volna a helyszínen, így ezt is el kellett vetniük. A sajtó Roman Polanskit, Sharon Tate férjét is hírbe hozta, pedig a filmrendező igazán megtört felesége és születendő gyermeke elvesztése miatt (bár azóta is sokan elítélik, hogy veszteségét leginkább bordélyházakban mulatva dolgozta fel). Letartóztatásuk után a Manson-család is híresztelte, hogy a házban sátánista orgiákat tartottak, ezekről videófelvételek is vannak – a médiában annak lehetőségét is kitárgyalták, hogy ezen szertartások egyike durvult el. Polanski jutalmat ajánlott fel annak, aki információval rendelkezik a rémséges estéről.

A rendőrség munkáját az is nehezítette, hogy a különböző helyszínek miatt különböző hivatalok voltak kötelesek a két gyilkossági ügyön dolgozni: a Tate-házban történtek után a városi rendőrök, míg a LaBianca-gyilkosságokon a megyeiek. Sokáig nem kapcsolták össze a két bűncselekményt.

Végül a megyeiek voltak azok, akik felismerték, hogy a LaBianca-házban található véres feliratok nagyon hasonlóak a Hinman-ügyben látottal – így került fel a Manson-család is a gyanúsítottak listájára. További három hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Tate-gyilkosságokkal is kapcsolatba hozzák őket. A Hinman elleni bűntettek egyik résztvevőjét, Mary Brunnert sikerült megtörniük a rendőröknek a kihallgatás során, majd Susan Atkins is mindent bevallott. A Tate- és a LaBianca-ügyekről azonban ekkor még nem esett szó.

A leplet a szektáról végül egy teljesen más ügyben letartóztatott férfi, Danny DeCarlo rántotta le. A motoros bandatag tudott a család megannyi viselt dolgáról, időnként velük lógott a farmon. Vallott ellenük a Hinman-gyilkossággal kapcsolatban, tudott Crowe lelövéséről is, és egy Donald Shea nevű kaszkadőr meggyilkolásáról – akinek testét a családtagok feldarabolták. A férfi felismerte a Tate-házban történt gyilkosságoknál használt revolvert (melyet időközben kirándulók találtak meg). Ha ez nem lett volna elég, hozzájárult a család elítéléséhez Susan Atkins is, aki az előzetes letartóztatásban cellatársainak mindent elkotyogott (vagy inkább elbüszkélkedett) a bűntényekről; ráadásul a házban talált egyik töltényhüvelyen megtalálták Patricia Krenwinkel ujjlenyomatát.

A nyomozás további feladata már csak az maradt, hogy bizonyítsák, Charles Manson volt a gyilkosságok szellemi atyja. Mentességet, majd életfogytiglani büntetést ajánlottak fel Susan Atkinsnek, ha Mansonra vall, ám a lány elutasította. Társa, Linda Kasabian azonban élt a lehetőséggel, és vallomásáért mentességhez jutott. Az ő esetében az ügyész, Vincent Bugliosi is hajlandó volt belemenni az alkuba (Atkinsszel ellentétben), mert Kasabian sokkal kisebb szerepet játszott a gyilkosságok elkövetésében. A későbbi tárgyalás egyik koronatanúja lett.

Ítélet

Charles Manson, Susan Atkins és Patricia Krenwinkel ügyét együtt tárgyalta a bíróság, Tex Watson, Leslie Van Houten és a többiek külön-külön és később kerültek elfogásra. A tizennyolc napig tartó tárgyalások során nagy nyilvánosságot kapott a család, és mindenki számára láthatóvá vált, hogy Manson hogyan uralja követőit. A bíróságon egy alkalommal Manson hátat fordított a bírónak, és nem volt hajlandó szembenézni vele. Követői ugyanígy cselekedtek. Amikor haját leborotválta, és egy X-et karcolt saját homlokába, követői is ugyanezt tették. Mindeközben a szabadlábon lévő családtagok a bíróság előtt tüntettek.

A tárgyaláson egymást váltották a drámai, nevetséges és vérfagyasztó jelenetek. Mansonnak bizonyos időközönként kirohanásai voltak, a teremben tartózkodó családtagok pedig időről időre kántálni kezdtek. Older bíró több alkalommal is kivitette a teremből a vádlottakat elfogadhatatlan viselkedésük miatt. Manson egy alkalommal a bírót is megfenyegette, és a bírói asztal felé ugrott a vádlottak padjáról. A terem káoszban tört ki, és egy nagydarab rendőr tudta csak lefogni Mansont, aki végig üvöltött, míg eltávolították a teremből.

Mindezek a jelenetek csak rontottak a vádlottak helyzetén. Charlest és a lányokat minden vádpontban bűnösnek találták és halálra ítélték. Legalábbis Manson esetében rendkívüli ítélet ez, hiszen úgy találtatott bűnösnek a Tate-gyilkosságokban, hogy jelen sem volt azoknál – azonban Vincent Bugliosi ügyész sikeresen bizonyította, hogy Manson utasítására történtek azok. A LaBianca-esetnél Manson is jelent volt, megkötözte az áldozatokat, majd azt mondta a szektatagoknak, végezzenek velük.

Ebben a három esetben, és a későbbi tárgyalásokon is mindenkit halálra ítéltek, de valamennyiük büntetése életfogytiglani börtönbüntetésre változott egy törvénymódosítás miatt.

Börtönévek

Manson börtönéveiben, mely további 45 évre rúgott, is „sztár” maradt. Rengeteg interjú készült vele, és dokumentumfilmek hada. Nehéz megfejteni az ezekben látott viselkedést, hiszen Manson esetében sosem tudhatjuk, mikor őszinte, és mikor provokál vagy manipulál. Vagy ennyire elborult volna az elméje? Ezekre a kérdésekre már sosem fogunk választ kapni.

Három fia sosem tartotta vele a kapcsolatot. A legidősebb, Charles Manson Jr., felvette mostohaapja nevét, és Jay White néven élt egészen 1993-ban elkövetett öngyilkosságáig. Sosem derült fény rá, hogy miért fordította maga ellen fegyverét, de elidegenedett fia, Jason Freeman azt állítja, a férfi sosem tudott megbékélni származásával, és ez vezethetett tettére. Második fiáról mindössze annyi információ áll rendelkezésre, hogy nevet változtatott; a hírnév elől visszavonultan él. Harmadik fia, Valentine Michael a nagyszüleihez, Brunnerékhez került másfél éves korában, akik Michael Brunnernek keresztelték. Nincsenek emlékei a Manson-családról, és bár állítólag Charles több levelet is írt neki, ő sosem olvasta el őket.

Unokája, Jason Freeman kérvényezte, hogy meglátogathassa nagyapját, amikor az már kórházban tartózodott utolsó napjaiban. Korábban sosem találkoztak, de a haldokló egyetlen rokonaként kötelességének érezte, hogy mellette legyen, azonban kérését elutasították.

Charles Manson 2017. november 20-án halt meg, 83 évesen. Utolsó hónapjaiban egészségi állapota rohamosan romlott, vastagbélrákja volt. Halálát hirtelen szívmegállás okozta.

Azon a napon a világ egy kicsit jobb hely lett.

 

 

 

Blissenobiarella

 

https://www.charlesmanson.com/