Elrabolva lenni szívás. Különösen akkor, ha fogalmad sincs, ki és miért tette ezt veled, arról nem is beszélve, hogy megmenekülési esélyeid erősen a nulla felé konvergálnak… A dán Mikkel Nørgaard rendezte 2013-as Kvinden i buret-ben (magyarul Nyomtalanul, angolul pedig The Keeper of Lost Causes) – amely Jussi Adler-Olsen 2007-es regényének adaptációja – pontosan ezt láthatjuk, és nem csak láthatjuk, de garantáltan végig is izgulhatjuk mind az 1 óra 36 percet!

Adva van egy nyomozó, akit Carl Mørck-nek (Nikolaj Lie Kaas) hívnak. Egy rosszul sikerült rendőrségi akció után áthelyezik irodai munkára, ettől természetesen nincsen elragadtatva. Ha ez nem volna elég, még egy Assad nevű (Fares Fares), hurrá-optimista kollégát is kap maga mellé. Feladatuk, hogy réges-régi, megoldatlanul lezárt ügyeket poroljanak le, és törekedjenek minél gyorsabb megoldásukra. Ők lesznek a Q-ügyosztály.

Az első eset látszólag nem túl bonyolult: egy politikusnő, bizonyos Merete Lynggaard (Sonja Richter) néhány évvel ezelőtt öngyilkos lett, egy kompról a tengerbe vetette magát. Csakhogy fiatal és dekoratív, szakmájában sikeres, közvetlen és barátságos az emberekkel, illetve az sem elhanyagolható tényező, hogy ő a gyámja folyamatos felügyeletre szoruló öccsének, Uffe-nek (Mikkel Boe Følsgaard)… biztos, hogy véget akart vetni az életének? Nincs mit tenni, a nyomozópárosnak jobban bele kell ásnia magát a dolgokba.

A helyszínen folytatott terepszemle, a szemtanúk kikérdezése, a bizonyítékok összevetése, illetve néhány nehézkes találkozás Uffe-val – mert bár a fiatalember látta, mi történt nővérével, agysérülése miatt szinte képtelen kommunikálni (egy ponton azonban mégis produkál valamit, ami Carl-t és Assad-ot közelebb viszi a megoldáshoz), végül meghozza eredményét: kiderül, Meretét elrabolták! És ez még nem minden! A mozaikdarabkák szépen, lassan egy régi, tragikus kimenetelű autóbalesethez is elvezetnek bennünket, melynek kapcsán az áldozatnak és elrablójának sorsa kikerülhetetlenül összefonódott.

A nyomozással párhuzamosan időnként jeleneteket láthatunk Merete-ről, a rendező szeretné megnyugtatni (és egyben fel is idegesíteni) a nézőt: életben van ugyan, de nagyon rossz állapotban. Szűk, sötét helyen tartják fogva (mi lenne, ha egyszer egy tágas, napfényes, úszómedencével is ellátott villába zárnának be valakit?), időnként erős fény villan és egy nem túl kedves férfihang (őt egyébként Peter Plaugborg játssza, filmbéli karakterének neve pedig Lars „Lasse” Henrik Jensen) szólal meg, többnyire csupa fenyegető dolgot mond.

Mint azt már a bevezetőben is írtam, a Nyomtalanul Jussi Adler-Olsen Q-ügyosztály sorozatának első regényéből készült, de megfilmesítették már a Fácángyilkosokat (Fasandræberne, 2008), a Palackpostát (Flaskepost fra P, 2009), és A 64-es betegnaplót (Journal 64, 2010) is (erről bővebben itt írtunk), és csupán idő kérdése, hogy a többi is filmvászonra kerüljön. Az író rendkívül sikeres, nem csak hazájában, Dániában, de Európa-szerte is. Műveit közel 40 nyelvre fordították le, és számtalan irodalmi díjjal is büszkélkedhet.

Annak ellenére, hogy egy tucat elrablós filmet végignéztem már, ez a történet mégis képes volt valami pluszt hozzáadni eddigi élményeimhez. Tetszett a nyomasztó hangulatú képi világ, a történet szálainak lassan, de feltartóztathatatlanul kibomló szövevénye, a kiváló színészi játék. Még napokkal később is eszembe jutottak részletek, ami – feltételezem, nem csak nálam – azt jelenti, hogy a látottak nagy hatást gyakoroltak rám. A skandináv krimi műfajával egyébként először a A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo/Män som hatar kvinnor, 2009) kapcsán találkoztam, mondanom sem kell, azonnal rabul ejtett, és örömmel állíthatom, hogy a Q-ügyosztály filmjeit megnézve sem kellett csalódnom.

 

Értékelés: 10/10

 

Kinek ajánljuk: Aki szereti a bűnügyek műfaját és aki jóban van a skandináv filmekkel, mindenképpen nézze meg.

 

Norka