Mostanság az a nagy harci helyzet, hogy szinte egymást érik a könyves és/vagy képregényes adaptációk. Ez persze nem baj, hiszen ha valaki nem szeret olvasni meg lapozgatni, attól még odaülhet a képernyő elé, hogy valamelyik jól menő kábelcsatornán lássa viszont, hogyan sikerült átdolgozni egy-egy a hazai tábor számára ismert (vagy éppen még ismeretlen) irodalmi művet. Ez történt a jobbára még mindig csak a Trónok Harcáról ismert George R. R. Martin egyik korai, 1980-ban készült sci-fi kisregényével.

A nem is olyan távoli jövőben járunk, amikor a Föld erőforrásai a végéhez közelednek. Egyetlen esélyüket abban látják, ha a vállalkozó szellemű Karl D’Branin és tudóscsapata a Nightflyer nevű űrhajóval elutazik a galaxis egy távoli pontjára, ahol a Volcryn nevű idegen faj technológiájának köszönhetően történik majd valami csoda…

George R. R. Martin korai kisregényét 1987-ben egy egészestés film keretében már feldolgozták, de ez nem szegte kedvét a SyFy csatornának, hogy újra megpróbálkozhasson – ezúttal egy széria formájában. És ehhez még a Netflix is nevét adta, ő segített ugyanis a terjesztésben. Teljesen korrekt képi világgal és fülbemászóan dallamos főcímmel induló tíz részes első évad azonban még így is kudarcot vallott…

Szereplőink között feltűnnek különleges törődést igénylő telepaták, implantátummal rendelkező pszeudo-leszbikusok, mézimádó xenobiológusok meg hologram-kapitányok, és akkor a mesterséges intelligenciaként jelen lévő anyuról még nem is beszéltem. Ahogy látjátok tehát elég széles a skála, viszont néhány kivételtől eltekintve ez kb. minden, amit megtudhatunk róluk – ugyanis háttértörténet vagy személyes motiváció híján több mint üres héjjakként mozognak karaktereink. És talán Angus Sampson (100 Bloody Acres, Insidious 1-3) kivételével nem is játszanak különösebben emlékezetesen.

Legnagyobb bajom mégis az a Nightflyers-szel – ami amúgy nagyobb vonalakban követi George R. R. Martin kisregényét -, hogy olyan, mintha valamiféle randor-generátorral szerkesztették volna az epizódokat. Az elsőre megmagyarázhatatlanul misztikusnak tűnő, jobbára ad hoc elemei engem erősen az Event Horizont (Halálhajó) című sci-fi/horror káosz-klasszikusra emlékeztettek, bár akadtak bizonyos profán módon átemelt motívumok a 2001: Űrodüsszeia-ból is. A sci-fi irányvonal végig passzol, némi múltbéli drámával és esetenként egy-két horrorisztikusabb momentummal, de feszültség vagy izgalom az nagyjából nulla. Persze lehet, hogy létezett hozzá valamiféle pszeudo-forgatókönyv, de egyszerűen fájóan következetlenre sikerült felépíteni.

Az egyik részben történik valami fontos, ami aztán a következő epizódban totálisan el van felejtve, mintha soha meg se történt volna. Aztán jön egy újabb cselekményszál, ami aktuálisan egy részig lényeges, majd az azutániban semmilyen releváns következményt nem von maga után. Ha például megölöd az űrhajó kapitányát, az senkit nem érdekel különösebben. Ezek után őrök vezetnek el a kabinodba, ámde bárki meglátogathat, sőt ha kedved van, akkor mindenféle büntetés vagy korlátozás nélkül kijöhetsz onnan, és folytatódhat a projekted, mintha mi sem történt volna. Szóval teljesen súlytalanul lebegnek egymás előtt/után/mellett a történések, miközben kisebb-nagyobb titkokkal és talányokkal próbálják feldobni a maradék űrt.

Kinek ajánljuk? Akik szeretik a közepes minőségű sci-fi szériákat, amiken nem kell sokat gondolkodni, cserébe kikapcsolja az agyat, még akkor is ha, következetlen az egész. Ráadásul nemrégiben érkezett a hír, miszerint az első évad után elkaszálták a sorozatot, így aztán akinek kevés ideje van, és szeretné értékesen felhasználni, az ne a Nightflyers-be kezdjen bele…

Értékelés: 6/10

eyescream