Felcsillant a szemem, amikor megtudtam, hogy a szerkesztőségük által is a 2014-es év legkiemelkedőbb (horror)filmjének választott, a vámpírmítoszt iszonyatosan szórakoztató módon kiparodizáló What We Do In The Shadows-nak kábeles sorozatot akarnak indítani. A produkció jegyző Taika Waiti és Jemaine Clement duója ekkor már túlvolt a hasonló ál-dokumentarista műfajú, szenzációs Wellington Paranormal szérián, így aztán szinte tűkön ülve vártuk a Hétköznapi vámpírok sorozatformátumban rejlő potenciális csetlés-botlásait…

A What We Do In The Shadows gyakorlatilag folytatta a filmben látottakat, illetve helyezte át őket egy teljesen másik környezetbe. Új-Zéland helyett ezúttal az USA-ban járunk, méghozzá New York Staten Island nevű kerületében, ahol négy vérszívó hétköznapjait követhetjük nyomon. Hierarchiájuk szerint Nandor, a Könyörtelen áll a csapat élén, akinek habitusa engem a filmbeli Viagora emlékeztet, legfeljebb egy kicsit komoly kiadásban. Laszlo Cravensworth és felesége Nadja mint vámpír-házaspár viszonylag új szint visz a kis közösségbe, illetve a szürke irodista kinézetű Colin Robinsont személyében kapunk még egy negyedik karaktert. Ő a többiek közül félig-meddig kilógó energia-vámpír, akire nem vonatkoznak az ősi szabályok. Aztán van még egy háziszolga, az esetlen Guillermo, aki gyakorlatilag Nandor inasa; minden vágya, hogy végre őt is halhatatlanná változtassa gazdája, ami persze nem mostanában fog előfordulni.

Tíz részes első évad epizódjai csupán laza szállal kötődnek egymáshoz; főként olyan hétköznapi szituációkat próbálnak körüljárni, amelyek hétköznapi embereknek nem, viszont vámpír-hőseinknek eléggé sok nehézséget okoznak. Állampolgárságért folyamodnak vagy éppen lakossági gyűléseken szólalnak fel, esetleg temetéseken vesznek részt. Persze akadnak teljesen misztikus eseményekre fókuszáló szegmensek is.  Az egyik részben például meglátogatja őket a köztiszteletben álló Afanas báró (Doug Jones – Mimic, A faun labirintusa, Hellboy), akit el kell kísérni különféle szórakozóhelyekre, mert imád partizni. Egy másikban találkoznak Laszló szürreális vagina-sövényszobraikat lepisilő farkasemberek hordájával, akikkel meg kell küzdeniük. Néha pedig fiatal gamer-szűzeket változtatnak vámpírrá. Vagy hatalmas orgiát rendeznek meg hasonlók.

eyescream: Én imádtam, sőt a mai napig kb. évente egyszer újranézem a What We Do In The Shadows-t, de sajnos a sorozattal kapcsolatban azt kell mondanom, hogy nem igazán tud szórakoztatni. Míg a szintén Taika Waiti és Jemaine Clement duó által készített, ugyancsak ál-dokumentarista Wellington Paranormal (melyben ütődött új-zélandi rendőrök nyomoznak mindenféle természetfeletti dolog után) frissítően üdének hatott, és iszonyatosan élveztem az epizódokban rejlő potenciált, addig ezen már nem tudtam önfeledten kacagni. Akadnak benne a mozifilmből kölcsönvett poénok, ami persze megbocsátható, de összességében nem ütnek akkorát a gegek. Próbáltak különféle újdonságnak ható humorforrásokat belevinni, kitaláltak új karakereket hozzá, de olybá tűnik, mintha a vámpíros tematika nagyrészét már kimaxolták volna a filmben, és most enyhén erőltetett módon próbáltak meg újabb emberbőrt lehúzni a jelenségről.

Nem azt mondom, hogy fapofával néztem végig a húszperces részeket, de szinte alig-alig volt olyan momentum, ami ténylegesen levett a lábamról. Egyik ilyen, amikor hőseinket a vámpírtanács elé citálják gyilkosság miatt, és ott van a What We Do In The Shadows alapfilm három főszereplője (Viago, Deacon, és Vladislav), mellette Danny Trejo, Paul Reubens, David Bautista, Tilda Swinton, Evan Rachel Wood, sőt még Wesley Snipes-ot is bekapcsolják skype-on, mint Fénybenjárót. Vagy amikor a bárban részeg/drogos emberek vérét szívják, és ők is berúgnak/beszívnak. Tényleg vannak egészen elképesztő mókás pillanatai, de sajnos elég keveset találni ezekből. Némiképpen magyarázat lehet rá, hogy Jemaine Clement és Taika Waititi inkább a rendezésből vette ki a részét, míg az írást átengedte másoknak. Összegezve tehát én kissé csalódtam benne, mert míg a mozifilm egy zseniális 10/10 alkotás, ez legfeljebb 7/10 lehet.

afiaf: az „anyafilm” zseniálitásához nem férhet kétség, a What We Do In The Shadows (2014) egy hihetetlenül szórakoztató vámpíros horror-komédia. Az alkotó-páros (Jemaine Clement, Taika Waititi) remek arány- és humorérzékkel vették górcső alá az új-zélandi vérszívók mindennapjait, mindezt modern, áldokumentarista köntösben tálalva. Amikor először jutott el hozzám a széria hírének terve, az első gondolatom az volt, hogy ez a fajta poénkodás kifejezetten jól működhet tévés keretek között. Mivel az eredeti alkotók is támogatták az ötletet, csupa pozitív előjel érkezett a projekt felől. Alig vártam a május végét, hogy egyben ledarálhassam az FX képernyőjén bemutatott tíz epizódot, ami összességében abszolút beváltotta a hozzá fűzőtt reményeket.

Ezúttal New York-ba látogatunk, ahol egy több, mint száz éve együtt élő vámpír-trió „életébe” láthatunk bele. A húsz-húszonöt perc körüli epizódok rengeteg szenzációs geget tartalmaznak, személyes kedvenceim az energia-vámpír ténykedése, az elátkozott kalap, az állampolgári vizsga vagy a vámpír-orgia. Akad néhány igazi gyöngyszem epizód is, a Baron’s Night Out vagy a The Trial az elejétől a végéig hihetetlen szórakoztató. A befejező cliffhanger-ről nem is beszélve. Az egyetlen negatívum talán az önismétlés, de szerencsére ez nem fordul elő túl gyakran. Nagyjából négy óra alatt letudható az első évad, kötelezően ajálott látnivaló az eredeti film kedvelőinek. Jöhet a folytatás! 9/10