Cikkünkben egy olyan kultfilm-klasszikust mutatunk be, amely a horrorzsáner egyik máig ható és meghatározó darabja, hivatkozási pont, és akár műfajteremtőnek is nevezhetjük. A vesszőből font ember (The Wicker Man) sem kerülhette el azonban a zseniális, ám kevésbé ismert, európai – s így rétegfilmek – sorsát, és harminchárom évvel később készült belőle egy remake Nicolas “mindenszerepetelvállalok” Cage főszereplésével. Hogy van-e benne köszönet, cikkünkből megtudhatjátok.

 

The Wicker Man (1973) (A vesszőből font ember)

 

A bevezetésben műfajteremtőnek neveztem A vesszőből font embert, és ez alatt azt értem, hogy a vallási szektákkal foglalkozó horror alzsáner megteremtőjének tartom. Bár el kell ismernem, hogy nem ez a filmtörténelem első darabja, amely ezzel a témával foglalkozott, de mindenképpen az első igazán maradandó alkotás és sarokkő a témakörben.

A történet szerint egy angol rendőr, bizonyos Neil Howie őrmester (Edward Woodward) levelet kap egy “aggódó polgártól”, miszerint Summersisle szigetéről hónapokkal korábban eltűnt egy kislány. Summersisle szigete fikció, a valóságban a Hebridákon (Skóciától nyugatra fekvő szigetek) egyik szigetcsoportját hívják Summer Isles-nek. A filmben e szigetet egy elszigetelt közösség lakja, akik hírhedtek zárkózottságukról, pogány vallási szokásaikról, viszont birodalom-szerte kedvelt, kiváló gyümölcsterményeikről, elsősorban az itt termelt almáról. A mélyen hívő katolikus Howie-nak több sem kell, mindent hátrahagyva a szigetre megy, hogy felderítse az eltűnt kislány rejtélyét.

Ellenszenvét nem is titkolja az erkölcstelen szigetlakók előtt, akik pedig büszkén tárják fel előtte vallásuk alapjait, melyben a keresztény tanoktól igencsak eltérő elemek találhatóak meg. A csoport vallása ahogyan az a hasonló témájú filmekben lenni szokott nem egy konkrét közösség hiedelmeit mutatja be, inkább csak csipeget innen-onnan, leginkább ősi kelta hagyományokból, de minden megjelenő rítus valóságos. Szerepet kap a májusfa állítása, a fallikus szimbólumok tisztelete, a termékenységet elősegítő rítusok  és – ahogyan a történet során lassan Howie előtt is feldereng -, az emberáldozat.

A film különlegességeként zenéjét emelhetjük ki, ami folkrock stílusban, régi ír, skót, kelta népdalokat szólaltat meg. A The Wicker Man tekinthető zenés filmnek is, hiszen szinte mindvégig szólnak a dalok, amelyek nagyon hangulatossá teszik. Egyszerre éreztetik otthonosnak a szigetet, azonban körüllengi valamilyen félelmetes pátosz is a hangzást, különösen, ahogyan a történet előrehaladtával egyre fenyegetőbbé válik a környezet az őrmester számára.

A vesszőből font ember rengeteget köszönhet a remek castingnak. Edward Woodward főszereplése mellett legfontosabb szereplőnk a horrorlegenda Christopher Lee, aki maga egyik legjobb szerepének tartotta Lord Summersisle megformálását. A Lord karaktere egy különc, nyájas, azonban mégis kissé félelmetes ember, aki visszavonultan, alig mutatkozva bár, de mégis kezében tartja az egész közösséget. A film szimbolizmusának fontos része ő, aki több jelenetben is női ruhában jelenik meg.

 

A sziget lakói tagadják a kislány eltűnését, sőt mi több, hogy valaha is létezett volna. Howie azonban nem adja fel a nyomozást, ám a hangsúly fokozatosan átkerül a vallási ellentétekre. A rendőr, aki bigott katolikus, mintha egymaga akarná katolicizálni ezt a pogány szigetet, melynek erkölcstelensége elfogadhatatlan számára. A szigeten nyílt téma a szex, amely alatt értem annak nyilvános gyakorlását is. Minden hiedelmet, rituálét a termékenység érdekében gyakorol a közösség, és azt állítják, ennek köszönhetőek híres gyümölcseik.

A film második felében szinte már csak e vallási ellentétre koncentrál a film, és Howie meggyőződéssel áll ki saját istene mellett, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a huszadik századi Skóciában olyan pogányok éljenek, mint itt. A szigetlakók kigúnyolják, bosszúsan legyintenek okvetlenkedésére csupán. Itt válik A vesszőből font ember vallásfilozófiai tárgyúvá: hiszen a pogánynak kikiáltott hiedelmek gyakorlói szemlátomást jóval boldogabban és elégedettebben élnek, mint a szigorú katolikus életet élő férfi; igaz, ezért olykor-olykor feláldoznak valakit.

A The Wicker Man mai szemmel nézve talán kissé vontatottnak tűnik, és szeretném kiemelni, hogy egyetlen csepp vér sem fog megjelenni a vásznon, de a gondolatébresztő filmműveket kedvelők számára mindvégig izgalmas marad. A film a folyamatosan fokozódó feszültséggel és a fenyegető hangulattal ügyesen állít csapdát a váratlan befejezéssel, és a történet mintegy elvágásával megannyi kérdést hagy a nézőben, melyeket – nincs mese -, magának kell megfejtenie.

Értékelés: 10/10

Kinek ajánljuk: Gondolatébresztő, azon belül is vallási kérdésekkel foglalkozó filmek kedvelőinek elsősorban, de egy ilyen klasszikust valójában minden horror-rajongónak illik legalább egyszer megtekintenie.

 

The Wicker Man (2006) (Rejtélyek szigete)

Ahogyan a bevezetésben írtam, az 1973-as eredeti annyira jól sikerült, hogy immár évtizedekre megágyazott a vallási szektákról szóló filmek sikerének, és rengeteg mű merített belőle. Legfrissebbként talán a tavalyi Apostle-t érdemes említeni, vagy az idei The Isle-t. Nem csoda, hogy nem úszhatta meg, hogy az eredetileg angol gyártású film kapjon egy amerikai remake-et.

A Neil Labute által rendezett film modernizálja és amerikai környezetbe helyezi a történetet. Főszereplője egy kaliforniai rendőr (Nicolas Cage), aki a volt csajától kap egy levelet a szigeten eltűnt kislányról. Rögtön érezhető, hogy a kapcsolat furcsán ért véget, és Cage még erősen kötődik a nőhöz, ezért gyorsan a nehezen megközelíthető, méztermeléséről híres szigetre siet. Summersisle-on furcsa emberekkel találkozik, és nem fogadják túl szívesen a kívülállót. A férfiak nem állnak szóba vele, a volt csaja viselkedése sem túl meggyőző, ráadásul allergiás a méhcsípésre, így a film elején is már érezhető, hogy nem fogja túlságosan élvezni az ittlétet.

Az amerikai remake elég sokat változtat az eredeti történeten, és az alapokhoz is hozzányúl, de véleményem szerint egészen kreatívan. A sziget vezetője ezúttal egy nő, aki Ellen Burstyn formál meg. Kimondatlan marad, de erősen matriachátusi jellege van a közösségnek, melyben a férfiak csupán szolgaként vannak számontartva, illetve szaporodási kellékként. Az eltűnt kislány a segítséget kérő Willow nővér lánya volt, így ezúttal fel sem merül, hogy ne létezett volna, de a szigetlakók éppúgy nem hajlandóak beszélni róla.

A Rejtélyek szigete ott bukik el, hogy nem tud olyan hatásos vallásfilozófiai alapokat teremteni, mint elődje, hiszen a konfliktus alapja: az ellentét hiányzik. A Cage által játszott rendőr nem mutatja különösebb vallásosság jeleit, nincs istene, aki mellett ki akarna állni, vagy akihez fordulhatna a pogány szertartások ellenében. Reakcióit inkább úgy értelmezhetjük, mint a társadalmi konformizmus, az általánosan elfogadott nézetek hangoztatását, amelynek az itt történtek nem felelnek meg. Ezért kell, hogy alapvetően kegyetlenebb világot mutasson be, mint az eredeti film, és ezért kell, hogy mint mindig minden amerikai remake: túlzásokba essen. Nem fog megjelenni előttünk kereszténység megkérdőjelezése, és a gondolatébresztő mivoltából nagyon sokat veszít a történet, cserébe egyszerűbb, könnyebben kezelhető és izgalmasabb, látványosabb: amerikaibb.

Ennek ellenére összességében azt kell, hogy mondjam, hogy a 2006-os The Wicker Man nem egy rosszul működő film. El kell néznünk neki azt, hogy egy valódi klasszikus újraértelmezéseként jött létre, és nem szabad ahhoz hasonlítani. Számomra a film izgalmas volt, magával ragadó és látványos, mindvégig jól szórakoztam. Annak ellenére is, hogy alapvetően nagyon nem kedvelem az európai filmek amerikanizálását, ami mindig együtt jár a történet leegyszerűsítésével, eltúlzásával és a ripacskodással. Nem árulok zsákbamacskát, mindez itt is megtalálható, de önmagában értelmezve számomra nagyon kellemes csalódást jelentett.

Értékelés: 7/10

Kinek ajánljuk: Amerikai remake-kedvelőknek, az eredeti film rajongóinak érdekességképpen (hogy legyen min bosszankodni), vagy azoknak is, akiknek a ’73-as nem volt kellően szórakoztató.

 

 

Blissenobiarella