A Serial Chillers e hónapban Dennis Nilsen, az egyik legtöbb áldozatot szedő brit sorozatgyilkos tetteit mutatja be. Múlt héten már bemutattunk egy róla szóló filmet, amely kétes minőséget képvisel, most a Tony című 2009-es film következik a sorban, amely egy Nilsen történetén alapuló játékfilm.

A film egy Tony nevű férfi pár napját követi végig, amit szó szerint is érthetünk, hiszen a kamera egy percre sem távolodik el Tonytól, végig mindent az ő szemszögéből mutat be. A késő harmincas férfi egyedül él egy szánalmas lakásban, ’80-as évekbeli akciófilm-gyűjteményének szentelve szabad perceit. Akad ezekből bőven, hiszen vagy 20 éve munkanélküli, segélyekből él. Másik kedves foglalatossága hogy az utcákat járja, és ismerkedni próbál. Mindenkivel. Bárkivel.

Filmünk kezdetén egy utcai fülkében épp a telefonkönyvet bújja, amikor két junkie kiszedi őt a fülkéből, hogy elintézhessék drogügyletüket. A férfi csatlakozik hozzájuk, és felhívja őket magához, hogy biztonságos helyet biztosítson nekik a megszerzett drog elfogyasztásához.  Az eset hamarosan gyilkosságba fordul át, egyikőjüket Tony megfojtja, mialatt társa a szekrénybe zárva nézi végig a történteket. Őt végül Tony elengedi, mert úgy hiszi, a fiú nem fog a rendőrséghez fordulni, vagy ha mégis, úgysem hinnének neki.

Másokkal egy meleg szórakozóhelyen ismerkedik meg, és nem túl vonzó külseje és viselkedése ellenére néhányukat sikerül átcsábítania magához, akik rövidesen hasonló véget érnek. A gyilkosságokat a filmben Tony hasonlóan követi el, mint Dennis Nilsen, általában megfojtja áldozatait. A filmben láthatjuk, ahogyan Tony egy rohadó hullával alszik együtt, és “frissebb” társainak holttesteit is körbehordozza a lakásban, a kanapéra ülteti őket, együtt nézik a hőn szeretett akciófilmeket.

Ritka látogatói folyamatosan panaszkodnak a lakásban uralkodó elviselhetetlen bűzre, melyet ő az eldugult vezetékekre fog. Tony a holttestektől úgy szabadul meg, hogy mint egy jó hentes, feldarabolja és kizsigerli áldozatait, majd zacskókba csomagolva a maradványokat, csatornákba és a Temzébe dobja őket.

A filmben Tony nem bukik le – hiszen a holttestektől némileg ügyesebben szabadul meg, mint Nilsen tette -, és a film utolsó jelenetében azt láthatjuk, ahogyan tovább rója köreit London utcáin, talán újabb áldozatra vadászva, ami meg kell valljam, egészen hatásos befejezés volt.

A Tony-t játszó Peter Ferdinando ismerős lehet számunkra, mert népszerű filmekben is játszott már kisebb szerepeket – például ő volt a 2017-es Ghost in The Shell Cutter-e. A színészi játékkal probléma nincs is,  a Tony más téren vall kudarcot.

Ez a film nagyságrendekkel szórakoztatóbb darab, mint a Cold Light of Day, de azért nem szabad tőle túl sokat várni. Bár egy sorozatgyilkosról szóló filmben az ember nem feltétlenül vár karakterfejlődést, vagy egyéb mondanivalót az események groteszk bemutatásán kívül, azért voltak már filmek, amelyek ezt a lécet is meg tudták ugrani. A Tony legnagyobb hibája az, hogy hidegen hagyja a nézőt. Elénk van tárva egy cselekmény, ami egyszerűen nem vált ki belőlünk semmit, mert a karakterek sótlansága miatt sem sajnálni nem tudjuk őket, sem röhögni rajtuk – mert annyira azért nincs elbaltázva ez a film, hogy trash-kategóriába soroljuk.

Kinek ajánljuk: Dennis Nilsen-témában nem javaslom, hiszen ez csak egy “igaz történet alapján” típusú film, nem sok köze van a cselekménynek a valósághoz. Inkább ajánlom, mint a Cold Light of Day-t, de véleményem szerint egy igazán jó Nilsen-filmre még várnunk kell. Hogy vajon meddig, ki tudja?

Értékelés: 4/10

Blissenobiarella