Nem kellett kettőnél több év, amíg elkészült a 2002-es Ju-on: The Grudge amerikai (jobban mondva amerikai-japán-német) újrafeldolgozása. Tematikus hetünk keretein belül következzék a remake, amely annak ellenére, hogy igencsak vegyes fogadtatásban részesült, képes volt az előállítási költség tizennyolcszorosát besöpörni, ami valljuk be, megsüvegelendő teljesítménynek bizonyul. 

A 2004-es The Grudge középpontjában a Sarah Michelle Gellar által megformált Karen karaktere áll, aki önhibáján kívül sodródik olyan szituációba, amelybe azt hiszem, egyik olvasó sem kerülne szívesen. Karen szociális munkásnak készül, Japánban tanul cserediákként, és ilyen módon kerül kerül abba a háztartásba, ahol az eredetileg tervezett munka helyett egy egészen másfajta, jóval nyomasztóbb kihívással kell megküzdenie. A lakásban, ahova hivatása szólítja, és amely feltűnően különös atmoszférát áraszt magából egy katatón állapotban lévő idős asszonyt talál, aki láthatóan valamilyen horrorisztikus eseménysorozatnak az eleven mementójaként tengeti utolsó napjait ezen a bolygón.

A 2000-es évek elején a japán horrorok feldolgozásai valódi reneszánszukat élték. A Kör, a Szem, vagy éppen a Fekete Víz mellett pedig egy újabb ázsiai klasszikus került terítékre a The Grudge-remake keretein belül. Az alapul szolgáló japán Ju-on széria lényegét adó alkotóelemek ismertetését nem kívánom megismételni Gabblack kolléga cikke után, így ebben az írásban inkább kizárólag az újraforgatott The Grudge kerül terítékre.

Tisztán emlékszem arra, ahogyan 14 éves fejjel annak idején betámolyogtunk egy teljesen random mozi teljesen random módon kiválasztott vetítésére, ami nem más volt, mint az akkori aktuális slágernek számító The Grudge. Zsenge tizenévesként aligha nevezhettem magam valódi horrorrajongónak, annak ellenére, hogy természetesen a témakör, és a zsáner iránti érdeklődésem megvolt. A maga módján újdonságként ható ingerek megtették hatásukat, és szereztek ilyen módon nem csupán nekem, de a filmet megtekintő osztálytársak számára is izgalmas, lámpafény mellett töltött éjszakákat. Szinte pontosan 14 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a művet újranézzem, immár egy teljesen más szempontból, de már csak a régi emlékek miatt is megmosolyogtató volt ismét szembesülni a The Grudge képsoraival.

Több, mint egy évtized, és az ezalatt látott rengeteg horrorfilm megtette a hatását, és az újranézés során – tudjuk be ezt a késői órának – legnagyobb problémám az álmossággal folytatott, jobban mondva az ébrenmaradásért vívott küzdelmem volt. Természetesen nem vártam, hogy ugyanolyan, vagy pusztán hasonló élményt garantáljon a film, de valahol a lelkem mélyén talán imponáló lett volna, ha mai szemmel is legitimnek láthatnám a The Grudge által annak idején okozott extázist. Azonban a rideg valóság ismét maga alá temette az ideálisnak tartott elképzelést, és szembesülnöm kellett vele, hogy a film ijesztőnek semmiképp, de még átlagosnak is csak némi jóakarattal mondható. Annak ellenére, hogy egy kezemen meg tudom számolni azokat a japán horrorokat, amiket megtekintettem – legyen szó eredeti, vagy remake verzióról – a sztori végkimenetele, és a történetszálak prezentálása a totálisan kiszámítható, a közhelyest már-már súroló kategóriába esik.

A The Grudge által okozott legnagyobb sokk egy gyerekkori misztérium szertefoszlása volt. Annak idején a film képes volt arra, amire mai fejjel is sokszor vágyunk egy horror megtekintése során – a félelem indukálására. Nem vagyok azt hiszem egyedül azzal az állítással, ami szerint a lelkünk mélyén horrorrajongóként a mai napig keressük azokat az ingereket ezekben a filmekben, amik valahol a borzongás és a félelem határmezsgyéjén mozognak. Természetesen az ingerküszöb kitolódásával és az újdonság varázsának elvesztésével (és az egyre szaporodó, borzasztó alkotások dömpingjének köszönhetően) jóval ritkábban kapjuk meg ezt az élményt. Sajnálatos módon a The Grudge is kevéssé alkalmas az ilyesféle ingerek kiváltására; egy álmosabb délutánon-estén a már jól ismert egyszernézős filmek varázsával tud nekünk, nézőknek szolgálni, azonban ennél többet kár elvárni tőle.

Értékelés: 5/10

(Absvrd)