Stephen King regényei közül nekem mindig is azok voltak a kedvenceim, amelyek női történeteket mesélnek el. Női történet alatt azt értem, hogy nőkről szóló, női szemszögből megírt, a női lélek rejtelmeiben megmerülő regények ezek, és szerintem King legerősebb könyvei. Ilyenek voltak a Dolores, A két Rose, a Lisey története és nem utolsó sorban (valójában elsőként) a Carrie.

 

A könyv

A Carrie King elsőként megjelent regénye volt, amelynek sikere meghozta számára a hírnevet, és a főállású íróvá válás lehetőségét. Egyben ez lett az első King-filmadaptáció is, mindössze két évvel a regény megjelenését követően.

A történet szerint Carrie egy a születésétől fogva különleges pszi-képességekkel rendelkező fiatal lány, tizenhat éves. Megszállottságig bigott keresztény édesanyja extrémnek is nevezhető körülmények között neveli lányát, ahol mindennél előbbre való Jézus, és a szigorú erkölcsi szabályoknak való megfelelés. Ennél fogva Carrie egy egészen zárt burokban nő fel, amiben semmit nem tud szerelemről, gyengédségről; a fiúk és férfiak csak mint kéjsóvár pokolfajzatok jelennek meg. Carrie külseje a szürke kisegéré, zsákszerű, egyszerű ruháiban és festetlen arcával a középiskolában egyszerűen ő „a csúnya lány”. E két tényező együtt eredményezi Carrie félénk, gátlásos természetét hiszen ő is tudatában van, hogy más, mint a többiek – pedig szeretne közéjük tartozni.
Szerencsétlenségére Carrie-t első menstruációja az iskolában éri utol, a lányöltözőben. A tizenhat éves lány semmit sem tud a női nem biológiájáról (epés megjegyzés, tudom, de kíváncsi lennék, mit tanítanak az amerikai iskolákban a békaboncoláson kívül), ezért teljesen kétségbeesik, és hisztérikus rohamot kapva kér segítséget társaitól, akik azonban csúnyán kinevetik és kicsúfolják. A tornatanárnő veszi szárnyai alá Carrie-t, a többi lányt pedig megbüntetik.
Carrie első menstruációja nővé, felnőtté válásának jelentős szimbóluma, mely visszafordíthatatlan folyamatokat indít el benne. Felismeri önmagát, és megpróbál kitörni édesanyja zsarnoksága alól, felfedezi magában különleges képességeit, és használni kezdi őket, nem utolsó sorban pedig megpróbál végre beilleszkedni kortársai közé, és egyszerű, hétköznapi lányként jól érezni magát.
Egyik osztálytársa, egy egyébként igen népszerű lány megsajnálja, és megszervezi jóérzésű barátjával megegyezve, hogy a fiú elhívja Carrie-t a végzősök báljába, hogy egy igazán szép estét szerezzenek neki. Mások azonban összeesküsznek, hogy Carrie-t még az eddigieknél is jobban megalázzák a nyilvánosság előtt. Amikor átveszi a bálkirálynőnek járó koronát, a színpadon egy vödör disznóvért zúdítanak rá, így felidézve az öltözői kirohanást, amiről természetesen addigra már mindenki tud.
Carrie-ben éktelen düh gerjed, és képességeinek segítségével bosszút áll a város minden lakóján. A pokol elszabadul, Carrie pedig valódi szörnyeteggé válik.
King ebben a regényben pazarul ötvöz olyan fontos témákat, mint az iskolai bullying jelensége (’74-et írunk!) és a nővé válás kamaszkori küzdelmei. Teszi mindezt olyan érzékenységgel és tűpontos pszichológiával, amely engem máig elképeszt az ilyen „női” történeteiben. King férfiként jobban ír nőkről, mint sok nő teszi azt.

Carrie (1976)

A regény első filmes feldolgozását Brian de Palma dirigálta, akinek Kinghez hasonlóan a Carrie hozta meg az első sikereket. A forgatókönyv a történetben csupán egészen apró változtatásokat eszközölt, például hogy a tornatanárnő túléli-e a bál estéjét, illetve hogy Sue a regény szerint otthon marad a bál idejére, de a filmben elmegy ő is, mert rosszat sejt. King maga azt gondolta, hogy de Palma egészen művészien adaptálta könyvét, többletértéket hozzáadva a történethez.

Carrie-ként az ezzel a filmmel debütáló Sissy Spaceket láthatjuk, és nem túlzás azt mondani, hogy a casting az ő esetében egyszerűen tökéletes volt. Nem tudok elképzelni sem nála jobb Carrie-t. Spacek kisasszony „sajátos”, furcsán földöntúli szépsége hiteles volt a telekinézissel kokettáló, az anyja szigorában senyvedő és a bálra bájosan készülődő lány szerepében egyaránt. Színészi teljesítményére sem lehet panaszunk, én nem tudok betelni azzal, amit ebben a filmben nyújt. (kár, hogy ez volt egész pályafutásának egyetlen emlékezetes szerepe)

Carrie édesanyjának szerepében Piper Lauriet láthatjuk, aki a maga korának igen elismert színésznője volt, de számomra a Twin Peaks Catherine Martelljaként égett be a retinámba örökre. Hozza a kötelezőt, de a film remake-jével összehasonlítva, Julianne Moore játéka mellett ma már homályosnak tűnik az ő fénye ebben a filmben. Julianne Moore játéka egészen új köntösbe bújtatta ezt a szerepet, rengeteget hozzáadott a karakterhez, és az én szememben ő viszi el a hátán a remake-et.

Kötelezőként megemlíteném, hogy a filmben feltűnik még az ígéretes karrierjének beindulása előtt álló John Travolta is – ez volt az első alkalom, hogy filmben szerepelt.

Számomra a Carrie legnagyobb erénye az, hogy a pontos adaptáció mellett, a középiskolai környezetben játszódó történet és a kamasz szereplők ellenére sem vált tinifilmmé, hanem igenis komolyan vehető és magát komolyan vevő alkotásról van szó, amely jól jeleníti meg mindazt az érzékenységet a témája iránt, amelyet King a regényben megírt. Egyetlen negatívumként talán a karakterek felszínességét tudnám megemlíteni, de az szintén a regényhez igazodik, hogy csupán egy-két karakter tűnik ki Carrie mellett kidolgozottságban.

Kinek ajánljuk: King-rajongóknak egyértelműen kötelező darab, és ha kedveled a ’70-es évek hangulatát, a némi mondanivalóval átszőtt, érzékeny témát feldolgozó horrorfilmeket, valószínűleg élvezni fogod a Carrie-t is.

Értékelés: 8/10

Blissenobiarella