Majdnem egy évszázaddal azután, hogy a titokzatos Hasfelmetsző Jack London utcáin portyázott védtelen nőkre vadászva, új gyilkos tűnt fel, hogy megidézze a szajhák viktoriánus rémének tetteit. Peter Sutcliffe, a yorkshire-i hasfelmetsző hozzá hasonlóan az utcákon szedte áldozatait, brutalitásában sem maradva el kétes dicsőségű névadójától. Valójában van, amiben még túl is tett rajta: áldozatainak száma több mint kétszer annyi volt.
Peter Sutcliffe ügye a brit bűnügyi történelem egyik legnagyobb nyomozásává duzzadt, és mintegy öt éven át tevékenykedhetett, mielőtt lebukott.

Gyermekkora

Sutcliffe Bingley-ben született, Yorkshire nyugati részén, elsőszülöttként egy klasszikus munkásosztálybeli családba. Szülei mélyen vallásos közegben, katolikusként nevelték gyermekeiket, köztük Petert is. Az apa, John Sutcliffe, aki szeretett kocsmába járni és sportműsorokat nézni a barátaival, alig várta, hogy felnövő fia csatlakozzon hozzá az élet ilyen apró örömeiben; de Peter nem olyan fiú lett, amilyennek születésekor elképzelte. A gyermek Peter Sutcliffe visszahúzódó, csendes gyerekké cseperedett, aki jobban szeretett az anyja, Kathleen szoknyája körül maradni, mint öt kisebb testvérével játszani. Kathleen szerető, jó anya volt, akinél Peter nyugalomra lelhetett apja férfiassága elől menekülve.

Az iskolát Peter sosem szerette, és nem szerzett barátokat osztálytársai közül. Kistermetű, gyenge testalkatú gyerekként a közös játékot is elkerülte kortársaival, a legtöbbször inkább egyedül üldögélt egy biztonságos sarokban. Édesapja egyre jobban aggódott fiáért, ezért minden délután elment érte az iskolához, és arra bíztatta, hogy csatlakozzon a többi gyerekhez.

A középiskola sem hozott változást. Társai csúfolták, kiközösítették és bántalmazták, így Peter hamar iskolakerülő lett, és a padláson való olvasással töltötte napjait. Amikor az iskola és a szülők tudomást szereztek minderről, lépéseket tettek, aminek következtében a bullying ugyan abbamaradt, de Peter továbbra is kiközösített maradt, más, mint a többiek. Később apja legnagyobb örömére edzeni kezdett és sportolni, aminek köszönhetően már jobban elfogadták őt társai, de továbbra is különbözött tőlük abban, hogy semmiféle érdeklődést nem mutatott a lányok iránt. Tizenöt évesen otthagyta az iskolát, és fogalma sem volt, mit akar kezdeni az életével.

Beteg elméjének forrását nehéz beazonosítani, de egyértelműnek tűnik, hogy a szülői ház pszichoszexuális feszültségekkel volt töltve. Peter klasszikus „anyuci pici fia” volt, aki istenítette édesanyját és elítélte apját aki valószínűleg hűtlen volt a házasságban. Ez súlyos Ödipusz-komplexushoz vezethetett, amely azt eredményezte, hogy Peter szemében a nők csak szűziesek vagy romlottak lehettek – míg egyik szolgai odaadást érdemel, a másik nem mást, mint halált.
Mindez kiegészül extrém nárcizmusával és más tipikus pszichopata jellemzőkkel.

A következő két évben több munkahelye is volt. Abban a malomban kezdett, ahol édesapja is dolgozott, de mindössze pár hét után inasnak szegődött, melyet újabb kilenc hónap után hagyott ott. Gyári munkás is volt, később pedig sírásó lett a bingley-i temetőben. Továbbra is sok időt töltött édesanyjával, és bírálta apját amiért az sok időt tölt távol az otthonuktól barátaival. Húszéves koráig sosem mutatott érdeklődést a nők iránt, és barátnője sosem volt.
Húszévesen ismerkedett meg későbbi feleségével, Sonia Szurmával, aki cseszlovák-lengyel bevándorló, mélyen katolikus családból származott. Sonia szüleinek először nem tetszett lányuk választása, de idővel úgy látták, Peter olyan férfi, aki keményen dolgozik, körültekintő a pénzügyekben és nem utolsó sorban jól bánik a lányukkal. Sonia tanári pályára készült, ezért kezdetben azt beszélték meg a fiatalok, hogy további nyolc évig várnak az esküvővel. Peter élete jól alakult a ’70-es évek elején. Állandó állása lett miután folytonos késései miatt elveszítette a korábbit a temetőben, boldog párkapcsolatot folytatott Soniával és szülei is nagyon elégedettek voltak vele.

1974-re a családi nyomás egyre nagyobb lett a páron, hogy házasodjanak össze. Sonia még nem tudta befejezni a tanárképzőt, mert másodévesen skizofréniás rohamok kezdték gyötörni; Peter pedig nem volt felkészülve arra, hogy anyagilag fedezze leendő közös életüket, de ennek ellenére megesküdtek 1974. augusztus 10.-én, Sonia huszonnegyedik születésnapján. A terv szerint Sonia szüleihez költöztek.

 

Peter Sutcliffe példamutató képet alakított ki magáról. Keményen dolgozó, csendes, gondos és szerető férj képében tetszelgett, és nyomát sem mutatta a benne lakozó sötét erőszaknak. Csupán néhányan ismerték a férfi másik oldalát. Egyikük volt Gary Jackson, aki a temetőben dolgozott együtt, és később arról számolt be, hogy Peter gyakran „játszadozott” a holttestekkel és csontvázakkal, gonosz tréfákat űzve velük, és olykor ékszereiket is lelopta róluk. Robin Holland, Peter sógora arról mesélt, hogy ebben az időben gyakran jártak együtt szórakozni Yorkshire piroslámpás negyedeibe, amikor is Peter gyakran hencegett arról, hogyan használta ki a prostituáltakat. Otthon továbbra is tökéletesen hozta álszent szerepét. Végül ez a kétszínűség sok lett Robin számára, és többé nem járt el Peter társaságában. Trevor Birdsallt Soniával egyidőben ismerte meg, és a következő években sokszáz órát töltöttek együtt a piroslámpás negyedekben. Trevor később be is vallotta, hogy megfordult a fejében, hogy valószínűleg Sutcliffe lehet a yorkshire-i hasfelmetsző. Vallomása szerint úgy tűnt, barátja kedveli a prostituáltakat, máskor fékezhetetlen dühvel beszélt róluk. Furcsa viselkedése ellenére, Peter 1981-es letartóztatásáig barátságban maradtak. Az, hogy Sutcliffe valóban rendszeres vendége volt-e prostitáltaknak fiatalkorában, nem egyértelmű.; azonban több forrás szerint biztosan kukkoló volt, és előszeretettel „kémkedett” így prostitáltak után, akik épp vendégeiket szolgálták ki.

Hat hónappal Soniával kötött házasságát követően Sutcliffe váratlanul 400 fonthoz jutott, amit arra használt fel, hogy teherautókra szóló jogositványt szerezzen, és sofőrnek szegődött. Mindezalatt Sonia több vetélést is elszenvedett, és az orvosai azt mondták, nem lehet gyereke, pedig a házaspár mindkét tagja nagyon vágyott rá. Nem sokkal ezutánra datálható Peter Sutcliffe első gyilkossága. Sonia visszatért a tanárképzőbe, melyet 1977-ben végzett el. Az ő keresetének segítségével a pár meg tudott vásárolni egy bradfordi házat, ahol Sutcliffe 1981-es letartóztatásáig éltek.

Támadások

Sutcliffe első támadását Trevor Birdsall elbeszéléséből ismerjük, és még 1969-ben történt, de letartóztatásakor Sutcliffe is beszélt róla. Egy prostituált átverte, amit 10 fontjába került a férfinak, és bosszút akart állni érte. Egy zokniba csavart nagy kővel a kezében kereste a nőt, azzal a céllal, hogy leüsse. Egy nőt követni kezdett és el is követte a támadást, azonban az áldozat nem az őt átverő volt. A nő megjegyezte Trevor Birdsall kocsijának rendszámát, ezért a rendőrség eljutott Sutcliffe-hez, de további következménye nem volt az ügynek, a nő ugyanis nem kívánt feljelentést tenni. Egyébként még csak nem is hasonlított a másik prostitáltra.

1975-ben történt a következő dokumentált támadás Anna Rogulskyj ellen. Anna egyedül sétált az éjszakai utcán, amikor Sutcliffe leütötte egy gömbfejű kalapáccsal, és megkéselte. Egy járókelő megzavarta, ezért elmenekült, mielőtt végezhetett volna a nővel. Anna Rogulskyj túlélte a támadást, de súlyos sérüléseket szenvedett, és mély lelki traumát okozott számára a támadás.
A következő áldozatot Olive Smeltnek hívták. A modus operandi azonos volt az ő esetében is. Ezúttal is megzavarták, így Olive életben maradt. Még ugyanabban a hónapban követte el a Tracy Brown elleni támadást is, melynek során ötször fejbe vágta a kalapáccsal a mindössze 14 éves lányt. Tracy Brown esete annyiban jelentett újdonságot, hogy egy hét kórházi kezelés után pontos személyleírást tudott adni az elkövetőről, amely tökéletesen illett Peter Sutcliffe-re. Sutcliffe sosem lett megvádolva ezzel a bűncselekménnyel, de 1992-ben bevallotta, hogy ő követte el.

 

 

Az első gyilkosság áldozatát Wilma McCann-nek hívták. A négygyermekes anya halála indította el a valódi nyomozást. Sutcliffe kétszer fejbe verte a kalapáccsal, majd 15-ször szúrta meg késével a nyakán, a mellkasán és a hasán. Többször is belevágott ugyanazokba a sebekbe. A nő fehérneműjének hátsó részén ondónyomokat találtak. Intenzív nyomozás kezdődött mintegy 150 rendőr bevonásával, de nem vezetett eredményre.
Wilma McCann fia az a Richard McCann, aki motivációs trénerként sokat beszél arról, milyen hatással volt életére a yorkshire-i hasfelmetsző tette, melyek végigkísérték életét. Rendszeresen tart előadásokat és Just a Boy című könyve is bestseller lett. Nővére, Sonia szintén sokat szenvedett édesanyjuk halála miatt, és amikor elérte a 28 éves kort (amennyi Wilma McCann is volt a gyilkosság idején), úgy érezte, nem érdemli meg az életet, így öngyilkosságot követett el.

A második gyilkosság mindössze három hónap múlva történt, 1976 januárjában. Emily Jackson 51 szúrás által lelte halálát, amelyhez Sutcliffe egy kihegyezett csavarhúzót használt. Erősen megtaposta a nő combját is, amely nyomott hagyott maga után, így kiindulási pontot nyújtva a rendőrségnek. További lábnyomokat találtak a holttest közelében is, melyekről gipszmintát készítettek, megállapítva azok méretét: egy 41,5-es cipőt hordó férfi elkövetőt kerestek.
Ebben az évben nem követett el további gyilkosságokat, de májusban még egy támadásra sor került. Marcella Claxtont Sutcliffe életben hagyta, így a nő később tanúskodhatott ellene a bíróságon.

1977 februárjában ölte meg a 28 éves prostituáltat, Irene Richardsont. Módszere továbbra sem változott: több kalapácsütéssel megölte az áldozatot, és ezúttal post mortem vagdosta össze. A helyszínen hátra maradtak autójának keréknyomai, melyek újabb támpontot nyújtottak a nyomozáshoz; de az adott abroncsfajtát mintegy 100 típusnál is használják, ami 53000 autótulajdonos lenyomozását tette szükségessé. E kétségbeejtő számok ellenére is fordulatot hozott az ügyben a Richardson-gyilkosság. Bár a hosszú kimaradt idő ellenére kezdetben nem gyanakodtak sorozatgyilkosságra a hatóságok, az áldozatok közti hasonlóságok és a támadás módszerének azonossága miatt megállapításra került, hogy azok egy és ugyanazon elkövetőre utalnak. Sutcliffe elrendezte Irene Richardson holttestét, jól látható helyre vonszolta és úgy állította be, hogy minél ijesztőbb képet nyújtson annak, aki rátalál. A későbbiekben szinte minden áldozatával hasonlóképp cselekedett.

Körülbelül két hónappal később gyilkolta meg Patricia Atkinsont, egy 32 éves prostituáltat. Ez a gyilkosság eltért a többitől, ugyanis Tina lakásában történt. A rendőrség megtalálta a gyilkos véres cipőlenyomatát az ágyneműn. Újabb két hónappal később végzett a mindössze 16 éves Jayne MacDonalddal, aki eltért a korábbi áldozataitól, hiszen nem volt prostituált. A közvélemény felkapta a fejét erre az esetre, mert azt bizonyította, hogy bárkt megtámadhat, nem csak a prostituáltak a potenciális áldozatok. A prostituáltak ellen elkövetett támadásokra az emberek kevésbé figyelnek oda a hírekben, egyrészt mert különösen veszélyeztetett csoportról van szó, nagyon sok a látencia esetükben (olyan esetek, amelyek nem kerülnek bejelentésre), és az áldozathibáztatás is szerepet kaphat ebben. Jayne MacDonald azonban egyértelműen egy teljesen ártatlan áldozat volt.
Még ugyanebben az évben megtámadta Maureen Longot is, de mivel megzavarták, magára hagyta a nőt. A szemtanú azonosítani vélte autójának típusát, aminek nyomán a rendőrség körülbelül 12500 autótulajdonost ellenőrzött, hiába.
A következő gyilkosságra októberben került sor. A húszéves Jean Jordan holttestét csak tíz nappal halála után találták meg. Egyértelmű nyomok mutattak arra, hogy a holttestet pár nap után elmozdították: az elkövető visszatért és olyan helyre hurcolta, ahol jól látható, hogy rátaláljanak. A nő táskájában találtak egy vadiúj 5 fontos bankjegyet, amire a további nyomozást alapozták. Sutcliff tudta, hogy a bankjegy bajba sodorhatja, ezért tért vissza a gyilkosság helyszínére. Átkutatta Jordan holmiját, de mivel a bankjegyet nem találta meg, megpróbálta levágni a holttest fejét. A rendőrök a nemzeti banktól követték a bankjegy útját, és az azt lehetségesen bérként kiadó cégek között szerepelt Sutcliffe munkahelye is. Közel 8000 lehetséges alkalmazott jöhetett szóba, melyből mintegy 5000-et meg is interjúvolt a rendőrség a következő három hónapban. Köztük volt Peter Sutcliffe is; azonban a rendőrök túlterheltsége miatt gyakorlatilag bármit mondhatott, nem vált gyanússá.

1977 decemberében sor került egy újabb támadásra, a 25 éves Marilyn Moore ellen. A nő életben maradt, és újabb személyleírással gazdagította a yorkshire-i hasfelmetsző aktáját. A helyszínen talált autónyomok megegyeztek a korábban találtakkal.

Sutcliffe nem ijedt meg a rendőrségi kikérdezéstől, és tovább szedte áldozatait. Egy hónappal később, 1978 januárjában végzett a 21 éves Yvonne Pearsonnal. A holttestet elrejtette egy kidobott kanapé alatt, így csak márciusban találtak rá. Szintén végzett a 18 éves Helen Rytkával január végén, két hónap múlva pedig a 40 éves Vera Millwarddal.

A következő gyilkosságig közel egy év is eltelt. Ez idő alatt Kathleen Sutcliffe, Peter édesanyja elhunyt. 1979. április 4-én végzett Jospehine Whitakerrel, egy 19 éves banki alkalmazottal. Az újabb törvényszéki bizonyítékok ellenére a nyomozás hónapokra félresiklott ebben az évben annak a hamisított szalagnak köszönhetően, melyet egy ismeretlen férfi küldött a rendőrség számára. A nyomozást vezető George Oldfield kerületi főparancsnok közzétette a felvételt a sajtó számára, és az azon hallható hang alapján biztosak voltak benne, hogy egy észak-keletről származó tájszólással bíró férfi a gyanúsított. A gyilkos ez alapján kapta a wearside-i Jack becenevet, és George Oldfield minden józan érv ellenére kitartott emellett. Sutcliffe-nek yorkshire-i akcentusa van, így újfent kicsúszhatott a hatóságok kezei közül.

2005-ben egy John Humble nevű alkoholista bevallotta, hogy ő küldte a felvételt. Nyolc év börtönre ítélték a hatóságok megtévesztésének bűntettéért. A férfi és a hamis szalagok történetének megfilmesítéséről évek óta szó van.

Sutcliffe szeptemberben végzett Barbara Leach-csel is, egy újabb, csupán húszéves nővel, aki nem volt prostituált. A sajtó tüzet hányt a rendőrségre, ezért még intenzívebbé vált a nyomozás. Hiába, hogy Sutcliffe nem illett az akcentus alapján felállított képbe, őt is újra kihallgatták. Bár a személyleírás illett rá, és az 5 fontos bankjeggyel kapcsolatba hozható személyek listáján is szerepelt, nem gyanakodtak rá. Sutcliffe-t összesen kilenc alkalommal hallgatta ki a rendőrség, és hiába találták gyanúsnak, a tájszólás hamis nyoma miatt kicsúszott a hatóságok keze közül.
1980 szintén nem hozott eredményt a nyomozásban, pedig Sutcliffe már-már vakmerő volt ekkorra. Áprilisban letartóztatták ittas vezetés miatt, és mialatt a tárgyalásra várt, további két nővel végzett: Margureite Walls (47 éves) és Jacqueline Hill (20 éves) voltak az utolsó halálos áldozatai. Még további három esetben követett el támadásokat, melyek áldozatai túlélték azokat. Sutcliffe egy ismerőse az év folyamán jelentette a rendőrségnek, hogy a férfi lehet a yorkshire-i hasfelmetszőként elhíresült gyilkos, de az óriási nyomozás rengeteg információja között ez a jelentés elsikkadt.

Letartóztatása

1981. január 2.-án Robert Ring közrendőr megállította Sutcliffe autóját, aki éppen egy 24 éves prostituált, Olivia Reivers társaságában volt. A rendőr felfedezte, hogy az autón hamis rendszámtábla van, és letartóztatta Sutcliffe-t. Az őrsön gyanakodtak rá, hogy ő lehet a yorkshire-i hasfelmetsző, így a gyilkosságokkal kapcsolatban akarták kikérdezni. Másnap a rendőr visszatért a helyszínre, és talált egy kést, egy kalapácsot és egy kötelet azon a helyen, ahová Peter Sutcliffe előző napon vizelni kéredzkedett. Sutcliffe egy másik kést is elrejtett az őrs wc-jében. Házkutatást rendeltek el bradford-i házában, és feleségét, Soniát is bevitték kihallgatásra.
Amikor a férfit levetkőztették, felfedezték, hogy ruhája alatt egy V-nyakú pulóverből készült alsóneműt hordott. A térdeit takaró ruhadarab szabadon hagyta nemi szerveit, melyet a nemi erőszak egyértelmű jelének tekintettek a rendőrök – de ezt a tényt egészen 2003-ig nem hozták nyilvánosságra. Két napig tartó intenzív kihallgatást követően Sutcliffe váratlanul bevallotta, hogy ő a Yorkshire-i Hasfelmetsző. A következő napon részletesen és nyugodtan beszámolt minden támadásáról. Kizárólag akkor tanúsított érzelmeket, amikor legfiatalabb áldozata, Jayne MacDonald meggyilkolásáról beszélt. Később azt állította, hogy Isten utasította arra, hogy prostituáltakat és rossz életű nőket gyilkoljon, így megtisztítva az utcákat a bűntől és erkölcstelenségtől.

Tárgyalása

A 13 gyilkossággal megvádolt férfi a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát és beszámíthatatlanságra hivatkozott. A védelem arra az állítására épült, hogy a férfi állítása szerint Isten akaratából cselekedett.
Sutcliffe először akkor beszélt arról, hogy hangokat hall, amikor még sírásóként dolgozott. Egy lengyel férfi sírja előtt állt, amikor először hallotta Isten hangját, mely arra utasította, hogy öljön prostituáltakat.

Bűnösnek vallotta magát azonban 7 gyilkossági kísérletet jelentő támadásában. A vádhatóság annak ellenére el akarta fogadni vallomását, hogy négy különböző pszichiáter is paranoid skizofréniát állapított meg a férfinél. Az ügyben eljáró bíró, Justice Boreham különös gonddal járt el ebben az ügyben, és végül úgy döntött, elutasítja a pszichiáterek szakvéleményét a csökkent beszámíthatóságról, és ragaszkodott hozzá, hogy az ügy esküdtszék elé kerüljön. A tárgyalás 1981. május 5-én kezdődött, és két hétig tartott. Sutcliffe-t minden vádpontban bűnösnek találták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amelyből minimum 30 év letöltendő, mielőtt szabadlábra bocsátását tárgyalhatják. A bíró kifejezte abbéli reményét, hogy Sutcliffe örökre a rácsok mögött marad; amit 2010-ben megerősítettek: Peter Sutcliffe nem hagyhatja el élve a börtönt.

Börtönévek

Miután elítélték, Sutcliffe felvette elhunyt édesanyja leánykori nevét, így hivatalosan a férfit Peter Coonan-nek hívják. Büntetését 1981. május 22.-én kezdte meg a Wight-szigeten található HMP (Her Majesty’s Prison) Parkhurst börtönben. Bár a tárgyalások során eltekintettek a pszichiátriai szakvéleményektől, és beszámíthatónak ítélték; hamarosan újabb diagnózisok láttak napvilágot, miszerint a yorkshire-i hasfelmetsző skizofréniában szenved. Ennek ellenére kezdetben nem engedélyezték az elmegyógyintézetbe való átszállítását, csak három évvel később. Ez alatt az idő alatt Sutcliffe-t támadás érte egy rabtársa, James Costello, egy erőszakos bűnöző által. 1983. január 10.-én egy törött kávésbögrével ütötte arcon; ami négy különböző vágást eredményezett, melyeket összesen 30 öltéssel varrtak össze. Végül Sutcliffe-t áthelyezték a Broadmoor elmegyógyintézetbe; de itt sem volt védett a további támadások ellen. 1996-ban egy társa megkísérelte megfojtani; 1997-ben pedig egy tollal támadt rá Ian Kay, ami miatt Sutcliffe elveszítette bal szeme világát, és a jobbat is sérülések érték; melyen azóta zöld hályog alakult ki, így teljesen megvakulhat az immár idős férfi.

Felesége, Sonia 1982-től hivatalosan is külön él férjétől, de a válásra csak 1994 áprilisában került sor. A nő továbbra is közös otthonukban él, értetlenül állva a kérdesek előtt, hogyan képes erre. „Ez az otthonom. Soha, semmi rossz nem történt itt velem.” Jogi és financiális okai is vannak, hogy nem tudja eladni a házat. Egy 1984-ben megjelent könyv, a Somebody’s Husband, Somebody’s Son szerzője azt állítja, hogy Sonia volt a házasságban a domináns fél. Uralta Petert, és gyakran megalázta családtagjaik előtt is. Elég volt nevét kimondania, és a férfi rögtön abbahagyott bármit, amit épp csinált. A nő többek beszámolója szerint kiismerhetetlen, rideg személyiség. 1989-ben beperelte a Private Eye magazint, ami azt állította, hogy eladta a sajtónak a történetét, ami által pénzt akar keresni férje rémtetteiből, „táncol az áldozatok sírján”.

A bíróság 60.000 fontot ítélt meg neki. 1997-ben újraházasodott, és a Sonia Woodward nevet viseli – egykori fodrászához ment feleségül. Hivatalosan máig ő Peter Sutcliffe legközelebbi hozzátartozója; leveleznek és rendszeresen látogatja is volt férjét. Visszahúzódó, rejtőzködő életet él – annak idején az esküvőt is el kellett halasztani, mert tömegek tiltakozására számítottak, ami tönkretette volna az eseményt.

A 2000-es években sem lett könnyebb a sorsa a yorkshire-i hasfelmetszőnek, és talán kijelenthetem, hogy nem sajnáljuk őt ezért. 2003-ben cukorbetegséget állapítottak meg nála. 2004-ben elhunyt édesapja is, akinek hamvait egy Grange-over-Sands nevű helyen szórták szét; és egy évvel később engedélyezték Peter számára, hogy meglátogassa a helyet. Bár ekkor már egy emberöltő is eltelt bebörtönzése óta, mégis országos hírverés övezte és címlapokon hozták az eseményt minden sajtóorgánumban. 2007-ben újabb támadás érte Broadmoorban, amikor egy társa megkéselte. Jobb szemét célozta a férfi, de Sutcliffe-nek sikerült elhátrálnia a vágás elől, mely így az arcát érte.
2009-ben gyógyultnak nyilvánították Broadmoorban. Ez lehetővé tette, hogy ha a hatóságok is egyetértenek, átszállíthatják a férfit egy kevésbé szigorú intézménybe. 2011-ben töltötte volna le a 30. évét is a büntetésnek, ami időszerűvé tette szabadonbocsátási kérelmét; melyet határozottan elutasítottak 2010 nyarán. Sutcliffe (vagyis Coonan) fellebbezett a döntés ellen, amit szintén elutasítottak.

2015-ben újabb vizsgálatokat végeztek Sutcliffe-n és újfent gyógyultnak nyilvánították. Egy év múlva, 2016 augusztusában átszállították a Frankland Fegyházba, amit a férfi éhségsztrájkja előzött meg, és hogy azzal fenyegetőzött, nem fogja tovább szedni a gyógyszereit, ha elküldik az elmegyógyintézetből. Maga az intézet igazgatója is azon a véleményen volt, hogy ez csupán manipuláció, hiszen Sutcliffe tisztában van azzal, hogy sokkal szigorúbb és szegényesebb körülmények között fog élni a jövőben.

A rendőrség kritikája

Egy jelentés még a ’80-as években megszületett a yorkshire-i hasfelmetsző utáni hajszáról. Ebben súlyosan elítélték a rendőrség által végzett munkát, és különösen az ügy élén álló George Oldfield kerületi főparancsnokot. Hamis nyomokat követtek, nem voltak hatékonyak és elaprózódott az erejük a rengeteg befolyó információ között, ami lehetővé tette a gyilkos számára, hogy büntetlenül gyilkoljon.

A legélesebb kritika a hamis hangfelvétellel volt kapcsolatos, és hogy George Oldfield figyelmen kívül hagyta a Peter Sutcliffe gyanúsításáról szóló jelentést, csupán azért, mert nem illett a hangfelvétel alapján felállított képbe. George Oldfield-et idő előtt nyugdíjazták tönkrement karrierjéből, és nem sokkal ezután elhunyt a férfi, akinek egészsége és családi élete és ráment a hasfelmetsző utáni nyomozásra.

Máig zajlanak újabb nyomozások azt sejtve, hogy megannyi felderítetlen támadást követett még el Peter Sutcliffe az 1969 és 1975 közötti időszakban; de ha fel is derítenek ezek közül egyet is, gazdasági okokból kifolyólag nem fogják megvádolni vele az immár 72 éves férfit.

A szövegben megtalálható linkeken túli források:
Harold Schechter: The Serial Killer Files
http://murderpedia.org/male.S/s/sutcliffe-peter.htm
A tárgyalás jegyzőkönyve: http://murderpedia.org/male.S/images/sutcliffe/trial.pdf
https://en.wikipedia.org/wiki/Peter_Sutcliffe

További cikkek a Serial Chillersben Peter Sutcliffe-ről:

Red Riding Trilogy (In the Year of Our Lord 1974, 1980, 1983) (2009)

 

This is Personal: The Hunt for the Yorkshire Ripper (2000)

Peter: Portrait Of A Serial Killer (2011)