Stephen King fiának negyedik (!) regényében egy poszt-apokaliptikus vízió tárul szemünk elé, melyben az emberiség nagy részét egy földönkívüli járvány, egy bizonyos T-limfocita fertőzés irtja ki; aki megkapja, annak tetoválásszerű sárkánypikkelyek keletkeznek a bőrén, és nemsokára öngyulladásban halálozik el. Főhősünk, egy az említett betegség tüneteit mutató, férje által elhagyott ápolónő dacolva a többség véleményével babát vár, és így találkozik egy rejtélyes tűzoltóval, aki állítólag kordiában tudja tartani ezt a halálos betegséget.

Nem vitás, Joe Hillstrom pályája szépen ível felfelé. A Szív alakú dobozban még csak pedzegette az ötleteit, a Szarvakban már megjött az önbizalma, és elkezdte bemutatni mit is tud valójában, de valahogy én mégis a NOS4A2 című regényét tartom eddigi karrierje csúcsának. Az előző műveihez választott thriller műfaját okosan dark fantasy-re cserélte, és a fater árnyékából kibújva ezzel végre sikerült maradandóan zseniálisat alkotnia.

Még bőven a megjelenés előtt lehetett hallani, hogy az eredetiben The Fireman (vagyis Tűzoltó) névre hallgató új regénye gyakorlatilag egy poszt-apokaliptikus történet lesz, így sokakban – köztük bennem is – szinte kapásból King Végítéletének egy alternatív verzióját vetítette elő. Megtetszett a papa ötlete, és most valami hasonlót akar a fiú is?! Igen is, és nem is. Nyilván valahol lehetetlen vállalkozás túlszárnyalni a Végítélet komplex világégésének saga-ját, másrészt pedig nem is ezt volt a cél.

Maga az emberiséget kipusztító vírust egy igencsak érdekes jelenségként definiálja Hill, bemutatva annak kissé kozmikus értelmezését, de mindenképpen előremutató már-már fantasy-be hajló ötletekkel (tűzsárkány és társai), de a műfaja kisebb kitérőkkel mégis kőkeményen dráma. Értem én, hogy nem volt egyszerű bemutatni a főbb karaktereket, és a világégés utáni kompániai életmódját és mindennapjainak tárgyalását, amely szükségeltetik alapot nyújtani aztán a későbbiekben  bekövetkező emberi dráma súlyosságához, de azért ez a majd’ ezer oldalas cselekmény elég hosszúra nyúlt. Persze kell, hogy bemutassa a katarzishoz vezető eseményeket, és részletesen írjon a felmerülő állapotokról, de ez nekem akkor is egy kissé túlírtnak tűnik. Főleg úgy, hogy a karakterek megfelelő kibontakoztatása mellé igazából nem tud olyan túlságosan új dimenziókat nyújtani a Végítélet után.

Ahogy olvashattátok, különösebb bajom nincs is vele, mert érdekes és szórakoztató, bár a túlírások miatt izgalmas inkább majd a vége felé lesz, néhány megjósolható csavarral. És főleg, mert annyira emberi a történet. Mintha Az út című, szintén poszt-apokaliptikus világban játszódó film főhőseinek szenvedését látnám viszont a könyv lapjain, részletekben menően érzékeltetve. Lezárásként pedig csak annyit tudok mondani, hogy várjuk a következő (remélhetőleg ennyire azért nem túlírt) Joe Hill-t!

Értékelés: 7,5/10

eyescream