A sorozatgyilkosokat sokszor olyan rajongás övezi, mint a rocksztárokat. Groupie-jaik vannak, blogokat vezetnek róluk, csillagászati összegekért kelnek el a tárgyaik árveréseken; nem egy esetben szerelmes levelekkel bombázzás őket. Richard Ramirez, azaz a Nigtstalker ebből a szempontból nagyon tipikus példa, talán őt még az átlagosnál is nagyobb rajongás övezte. Ezen beteges érdeklődés mechanikájának a bemutatása nagy jó alapanyag lehetne egy filmhez — LEHETNE.

A Night Stalker (nem összekeverendő a még ennél is rosszabb 2009-es Nightstalkerrel) megpróbál erre koncentrálni, amikor a film főszereplője Ramirez egyik rajongója. A történet szerint Kat kamaszként Kaliforniában élt a Nightstalker ámokfutása alatt, és megszállottan rajongott a sorozatgyilkosért. Ezt, ahogy péládul a 2006-os Rohtenburgban is megszokhattuk, úgy ábrázolják, hogy feketére festi a szemét és a haját, és bánatosan néz el a kamera mellett. A nő felnőve ügyvéd lett, az egyik ügyfelét pedig csak az menthetné meg a kivégzéstől, ha sikerülne bebizonyítani, hogy valójában Richard Ramirez követte el a gyilkosságot, amiért elítélték.

Ezzel kezdetét veszi egy rakás nagyon kínos beszélgetés Kat és gyerekkori bálványa között. A dialógusok alapján a forgatókönyvírók még nem hallottak élő embereket beszélgetni, de a színészek sem sokat javítanak a helyzeten. Érződik, hogy megpróbálták úgy megírni, mintha két intelligens karakter szócsatájáról lenne szó, a szövegek alapján viszont egyikük sem egy agysebész. Az egész filmre jellemző, hogy nem sikerül eltalálni a megfelelő ritmust; se a jelenetek között, ahol unalmas és kicsit még unalmasabb események váltakoznak, se a dialógusokban, ahol indokolatlan pillanatokban tartanak értelmetlen hatásszüneteket.

A Kat-et alakító Bellamy Young érzelmesebb jeleneteiben inkább úgy néz ki, mint aki egy tüsszentést tart vissza, pedig az ő karakterének kéne elvinnie az egész filmet. Lou Diamond Phillips viszont B-filmhez képest üdítően jól játszik Richard Ramirez szerepében, gyakrak fel lehet fedezni ugyanazokat a gesztusokat vagy hangsúlyokat, amit a Ramirezről készült felvételeken látunk.

Ahhoz képest, hogy egy sorozatgyilkosos filmről beszélünk, gyakorlatilag egyetlen gyilkosságot sem mutat a kamera, tehát még arra sem számíthatunk, hogy a vérengzés leköt minket.

Összességében ez egy középszerű, unalmas, rossz ritmusú film, egy kifejezetten tehetségtelen színésznővel a főszerepben. Két pozitívum van, ami megmenti a filmet a teljes katasztrófától: Lou Diamond Phillips alakítása (amit jó lenne egyszer egy normális filmben is látni), és a film hossza: az erőltetett dialógusokat alig másfél óráig kell csak elviselni.

 

Értékelés: 5/10

Annie