A színészek közül akadnak olyanok, akik nem csak zseniálisak, hanem  ikonikus alakításokat is nyújtanak egy-egy munkájuk során. Ez persze nem jelenti azt, hogy maga a film is jó, itt a színészi képességekről van szó, és a kiállásról, a beleélő készségről, ahogyan a karakterek bőrébe bújnak. A Wait Until Dark egy fantasztikus színdarabnak készült, melyet 1966-ban írt Frederick Knott (Rókamese, Dial M for Murder), és Terence Young (James Bond: Dr. No, Oroszországból szeretettel, Tűzgolyó) adaptálta a vászonra egy évvel később. A thriller hangulata hátborzongató, félelmetes és iszonyatosan izgalmas, az Orlai Produkció előadása nyomán (kritika ITT) pedig érdemesnek találtam újra előszedni nektek.

Lisa (Samantha Jones) régebben egyszerű szélhámosként kereste a kenyerét, két barátjával zsaroltak meg férjeket, miközben izgalmas fotókat készítettek az együttlétekről. Azonban ennek egy ideje vége, hiszen az egyik áldozatuk feljelentette őket, és csak a lány menekült meg a börtöntől. Azóta mással foglalkozik, ami jóval jövedelmezőbb, de kis hiba csúszott a számításba. Két egykori társa, Mike Talman (Richard Crenna – Sabrina, Rambo 1-3.) és Carlino, az exnyomozó (Jack Weston – A Thomas Crown-ügy, Rövidzárlat 2.), egy meghívásnak engedelmeskedve érkezik meg a címre, amit meghagyott nekik, de a helyet teljesen üresen találják, sőt úgy tűnik, egy idegen pár tengeti ott az életét. Mikor menekülőre fogják, egy ismeretlen alak, Roat (Alan Arkin – Gattaca, Otthon, véres otthon, A 22-es csapdája) lép be a lakásba, aki tisztában van vele, kik ők, és mit csináltak egykor. Elmondja, hogy Lisa küldte őt, és egy vigaszdíj feladattal szeretné megbízni a párost, melyért busás jutalom ütheti a markukat. Egyszerűen egy játékbabát kellene visszaszerezniük attól az illetőtől, akinek a nappalijában beszélgetnek, és fejenként 2000 dollárt kapnának ezért a könnyű melóért.

Sam Hendrix (Efrem Zimbalist Jr. – Remington Steele, Hotel, Babylon 5) egy fotós, és a vak feleségével, Susyval (Audrey Hepburn – Breakfast at Tiffany’s, My Fair Lady, Sabrina) él az apartmanban, de állítólag nem találja a rábízott tárgyat, amit a páros munkaadója felettébb gyanúsnak talál. Bár nem közli a két jómadárral, hogy heroint rejtettek a játékba, de azok azért annyira rájönnek, hogy többről van itt szó, mint egy egyszerű babáról. Viszont emiatt valószínű, hogy Mr. Hendix szándékosan hazudik, ezért egy kis meggyőzőerőre vagy némi fondorlatra lesz szükségük, hogy visszaszerezzék a céltárgyat. Persze elsőre gyanúsnak találják a megbízást, és megpróbálják megfordítani a szituációt, de a Roat álnevet választó férfi eléggé dörzsölt ahhoz, hogy ne hagyja magát, sőt meg is zsarolja a párost.

Mivel nem hagyott nekik választási lehetőséget, az átverés mesterei úgy döntenek, próbát tesznek, hiszen rengeteg pénzről van szó, és Lisa amúgy is tartozik nekik ennyivel. Arra azonban nem számítanak, hogy Susy, és a mindenlébenkanál szomszédlány, Gloria (Julie Herrod) nem bizonyulnak könnyen feltörhető diónak. Mindenesetre a három fickó mindent megtesz annak érdekében, hogy színjátékukkal, és különböző alakításaikkal ráijesszenek a vak nőre, és kicsalják tőle a baba rejtekhelyét. Sajnos arra egyáltalán nem gondolnak, hogy neki sincs róla fogalma, hová tűnhetett a keresett apróság.

A Wait Until Dark-ban zseniális alakításokat láthatunk, nem csak Alan Arkin és Audrey Hepburn fergetegesek, hanem a mellékszereplők is mind-mind hihető, élő karakterek, a saját hibáikkal és erősségeikkel. Igazi regénykliséket alakítanak, de nem mindegyik jellem statikus, hanem közülük Talman, Susy és Gloria is megmutatják, hatnak egymásra, hisz a vak nő igazi bátorságot próbál meríteni a fogyatékosságából, és a helyzet okán kénytelen elfogadni és kihasználni a lehetőségeit, hiába tűnik elesettnek, gyámoltalannak és védtelennek. Talman viszont felismeri, hogy egy különösen erős jellemű nővel van dolguk, és talán meg is szánja kissé, bele is habarodik. Gloria pedig ráébred, hogy nem muszáj féltékenynek lennie Hendrix feleségére, hiszen az asszonynak segítségre van szüksége, rémült és fel kell dolgoznia a baleset miatt kialakult vakságot.

Alan Arkin megmutatja, hogyan kell átváltozni, hiszen egyszerre három szerepet is alakít Roat karakterének köszönhetően. Audrey Hepburn pedig nem csak szerethető, félénk nő, hanem egyszerre érezhető a félelme és rettegése, ahogyan bemutatja, milyen egy frissen megvakult ember élete, aki egyre közelebb kerül a halálhoz. A film elejei tréfálkozás, hogy mit szólna a férje, ha egy nap ő is feldarabolva kerülne elő, fokozatosan alakul egyre sötétebb humorrá, hiszen Sam nélkül, egyedül az üres lakásban, egyik pillanatban még úgy gondolja, semmi baj nem érheti, a következőben meg minden színházzá változik körülötte. Férfiak járkálnak ki-be bátran és különösebb ellenállás nélkül az ajtaján, akik átverik, látszólag segítik, gyakorlatilag teljesen összezavarják, de nem csak az agyát, hanem az érzékelését is. Így ideig-óráig a biztonság és a rettegés illúziói között csapong, míg össze nem törik, ahonnan mégis feláll, erőt merít abból, amiben talán előnye van az idegenekkel szemben. Az pedig a színésznő zsenijét mutatja meg, ahogyan összeroppan előttünk, és érezzük a teljes kilátástalanságot, melybe taszították őt.

A Wait Until Dark igazán élvezetes thriller, melyben a végsőkig fokozódnak az izgalmak. A színészi játékoknak köszönhetően pattanásig feszül a hangulat, és az összetett cselekményvezetés miatt érdemes többször is megtekinteni, mert lépten-nyomon tetten érhessük azokat az apró utalásokat, melyeket elcsöpögtettek nekünk a mű folyamán. A zenéjéről sem szeretnék megfeledkezni, hiszen akkoriban még erős hangsúlyt kapott az a vonal is, ráadásul nem akárkinek köszönhető, hanem maga Henry Mancini (The Pink Panther Theme, Moon River – Breakfast at Tiffany’s) szerezte. Végezetül nem csak a filmet tudom ajánlani a kíváncsi szemeknek, hanem az Orlai Produkció előadásában a színdarabot is a budapesti Belvárosi Színházban.

Értékelés: 9,5/10

Smaragd Sárkány

A Bluray megvásárolható: