Véget ért minden idők egyik legnépszerűbb és legjobb sorozatának újra-feltámasztása, a 11. évad után már biztosan nem folytatódik az X-akták. A sikeresnek titulált 10. évadot követően újabb tíz részt kapott a ’90-es évek kultikus sorozata, amelyben természetesen ismét nagy szerepet kaptak az összeesküvés-elméletek és a régi szereplők. Lássuk, megérte-e a többször lerágott csontot elővenni – X-akták-fanatikus szerkesztőink elemezték a 11. évadot.

eyescream: Ha arra a kérdésre kéne röviden válaszolnom, hogy megérte-e a befektetést a készítők részéről, akkor rajongóként mindenképpen IGEN-nel felelnék, de ha a szórakoztatás és élvezeti érték tárgyában kellene állást foglalnom, akkor sajnos a NEM felé hajlok. Az előző évad fanservice-jellege ugyan megmaradt, ismerős szereplők köszöntek vissza (Langly, Spender és Reyes ügynök, említés szintjén pedig akár még Scully Queequeg nevű kutyáját is ide sorolhatjuk), de már a kezdésnél sántít, amikor a tavalyi finálé utolsó perceiben elkezdődött megszállást ignorálva teljesen más szállal (főszerepben William) bonyolítják a széria ún. mitologikus magját.

A hét különálló részből engem három tudott csak igazán szórakoztatni (a morbid akasztófa-játékos, a misztikus boszorkányos, illetve az öröklétre való törekvés – bár az utóbbi kettőhöz foghatót már láthattunk a korábbi évadokban), de az előző évados jópofa és humorban gazdag önreflexív mókázás mintájára készült, parodisztikus epizód (Mandela-effektus) is meglehetősen egyedire sikerült. Olyan epizódokkal viszont nem tudok mit kezdeni, amik 2018-ban még mindig a mesterséges intelligenciát akarják újdonságként, érdekesen előadva boncolgatni, mert egész egyszerűen ez a téma már lejárt, érdektelen, uncsi. Ha mondjuk tíz-tizenöt évvel ezelőtt teszik mindezt, simán belefér. Viszont a creepypastát, mint korunk jelenségét ügyesen sikerült belecsempészni a leginkább váltakozó színvonalú epizódok egyikébe.

Nem tagadom, hogy hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak, de az évad – pontosabban a visszatérés után készült két etap – legnagyobb „hibájának” egyértelműen azt tekintem, hogy bárhogy is igyekeztek az alkotók, sajnos a kilencvenes évek misztikus nyomozásainak és ufó-hajkurászós ügyeinek varázsát már nem tudják úgy és ugyanolyan lendülettel, feszültséggel és persze parásan szórakoztatva visszaadni, mint a kezdeti időszakban. Megpróbálták, hiszen akadnak benne mind izgalmas thrilleres szekvenciák, mind cinikusan humoros részek, de ez már nem az igazi.  6,5/10

Absvrd: A nagy kedvencekkel mindig elfogult az ember, de az objektív értékelésmód sosem lehet hátrány, bármennyire is nehezünkre esik olykor. Az igazat megvallva, annak idején a tizedik évad nyitánya sokkal nagyobb várakozást ébresztett bennem, hiszen már a külföldi megjelenést követően pár órán belül igyekeztem megnézni az első epizódot. A tizenegyedik szériát némiképp visszafogottabb érdeklődés előzte meg részemről, de kár is lenne tovább szépíteni a dolgot: az első kilenc részt az utolsó epizód megjelenésének hetén daráltam le, behozva a lemaradást.

Úgy gondolom, az X-Aktákból a készítők már kihozták, amit egy ilyen jellegű sorozatból lehetett. Ezt egyszerre vehetjük dicséretnek és negatív kritikának;  az első kilenc évad filmtörténelmet írt, a tizedik még valamelyest ebből a maximálisan jogos sikerből táplálkozott, azonban a tizenegyedikre igencsak elfogyott a lendület. A jelenség kicsit emlékeztet arra, amikor legendás sportolók, zenészek szedik össze utolsó erejüket, és a hírnév, a pénz, vagy pusztán a szórakozás kedvéért újra visszatérnek. Ezekről a helyzetekről pedig jól tudjuk, hogy nem mindig úgy sülnek el, ahogy azt sokan elképzelik.

A tizenegyedik évad ennek megfelelően igencsak rapszodikusra sikeredett , legalábbis az én olvasatomban. A harmadik  (Még valaki), a hatodik (Cicus), és a nyolcadik (Ismerős) részre sikerült visszahozni a régi, megszokott X-Akták érzést; az első két epizódban (Az én harcom 3, Ez) remekül folytatták a sorozat univerzumának tovább építését. Egyértelmű mélypont számomra az utolsó előtti (Semmi sem tart örökké) rész volt, itt az az érzése támadhat az embernek, hogy ez lehetett az a pont, amikor a készítők végképp kifogytak az ötletből. A zárás korrektnek is mondható, de teljes magabiztossággal állíthatom, hogy az X-Aktákban ennyi volt, a jövőben teljesen felesleges – és a sorozat átfogó megítélésére nézve káros – lenne az esetleges folytatás.  7/10

Varin: Egy dologban biztos voltam, kiindulva a 10. évad tapasztalataiból, mégpedig abban, hogy az összeesküvés-elméleteknél sokkal jobban tetszenek majd az átvezető epizódok – ez persze gyakran megesett az epikus 9 évad során is. Egyszerűen más ezeknek a sorozatoknak a lendülete és dinamikája, sokkal élvezhetőbb és jobban visszaadja azt, amiért megszerettük ufóvadász barátainkat.

Ugyanez volt a 11. évadban is, amíg az 1. és a 10. résznél erőteljesen az volt az érzésem, hogy csak összecsapták a dolgokat és belezsúfoltak 45 percbe 60-70 percnyi tartalmat, addig a köztes epizódoknál már a régi hangulatot kaptuk.

Noha összességében az évad nálam sem kap 7/10-nél jobb osztályzatot, ne vitassuk el, hogy legalább két top10-es részt kaptunk, köszönhetően a Mandela-effektusos, illetve a mesterséges intelligenciás résznek – legalábbis szerintem.

Alapvetően a töménytelen külföldi negatív kritikák ellenére én pozitívan csalódtam, de tudtam, azért nem lesz ez egy világmegváltó 10 rész. Jó hír, hogy talán a 11 évad során másodszor hallhattuk Skinner második nevét, rossz hír, hogy szimpatikus szereplők lelték halálukat, ráadásul a lezárás is olyan “szódával elmegy” kategória lett.