A sorozatgyilkosok meglehetősen sokszínűek, bár igyekeznek kategóriákba sorolni őket, nagyjából elemezni a működésüket, hogy később felismerhessék a jeleket, megelőzhessenek ámokfutásokat és tragédiákat. Aztán felbukkan valaki a semmiből, és felrúgja az eddig kialakult képet, vagy azért mert igazi pszichopata, vagy mert nem lehet eldönteni, hogy a vallomásából mennyit hisz el valójában, és mik azok a részletek, amiket csak a ködösítés, vagy a védelem stratégiája miatt tesz hozzá. David Berkowitz, aki Sam fiának nevezte magát, pontosan ilyen figura, hiszen az első pillanattól kezdve hazugságokkal traktálta a hatóságokat, az újságírókat és a pszichiátereket; a pere, illetve a börtönben töltött ideje alatt többször is megváltoztatta az állításait és az állítólagos motivációit, emiatt is születhetett annyi szörnyű alkotás a tevékenységével kapcsolatban, amelyeket az elmúlt hetekben bemutattunk nektek. Mi azért megpróbálkozunk a lehetetlennel, és összerakunk egy puzzle-t erről a zavaros vagy éppen ravasz elméről, aki a mai napig megérdemelt büntetését tölti.

Az ifjú David

Richard David Falco 1953 június elsején látta meg a napvilágot, Betty Broder és Joseph Kleinman, korántsem szerelemgyermekeként. Édesanyja apaként ugyan egy bizonyos Tony Falcot jelölt meg az anyakönyvi kivonaton, de valójában egy házas ingatlankereskedő, Joseph Kleinman szeretője volt, amikor megfogant a kisfiú. Ugyan a viszonyt tovább folytatták, de David-et örökbe adta, így Nathan és Pearl Berkowitz nevelte fel őt.

New York-ot mindig is az otthonának tekintette, Brooklyn és Bronx nem csupán későbbi akcióinak színtere volt, hanem a hely, ahol felcseperedett, tanult és dolgozott. Ugyan nevelőapjával nem igazán jött ki, de Pearl-höz nagyon közel érezte magát. Az iskolában elég problémás esetnek tűnt; bár sosem volt buta, de folyton piszkálta a kisebbeket, kihasználta, hogy jóval nagyobb a termete és az ereje a többiekhez képest. Az ilyesmi gyakran megfigyelhető olyan gyerekek esetében, ahol az erős apakép valamilyen okból kifolyólag kiesik az életükből. A kis David azonban kimondottan hiperaktívnak számított a korosztályában, ami nem könnyített a továbbtanulási esélyein. Hét éves korában komoly balesetet szenvedett, elütötte egy gépkocsi, és a feje is megsérült, ám a mai napig nem tudni, hogy ennek hatása volt-e későbbi magatartászavaraira.

1967-ben David nevelőanyja mellrákja kiújult, és a fellángoló betegséget ezúttal nem élte túl. A fiú nem is sejtette, hogy milyen kórral küzdött Pearl, így erősen megrázta a nő elvesztése, a rokonok szerint meg is változott a tragédiát követően. Olyannyira, hogy a tinédzser képtelen volt feldolgozni az esetet, a tomboló hormonoknak köszönhetően istent próbálta hibáztatni, hogy egyszerűen tönkre szeretné tenni az ő boldogságát, a teljes, szerető családhoz való jogát. Nevelőapja újraházasodott ugyan, és az új feleség igyekezett törődni az összetört fiúval, de David túlságosan zavart és haragos volt ebben a periódusban, így esélye sem volt, hogy kimozdítsa, ezért tanulmányi eredményei is leromlottak.

Miután az ifjú házasok 1971-ben Miami-ba költöztek, a fiú egyedül maradt a gondolataival, és csatlakozott az amerikai hadsereghez, amely éppen hírhedt háborúját vívta Vietnámmal. Annyi esze azonban volt már, hogy inkább egy koreai alakulathoz helyeztette magát. A seregben aztán alkalma nyílt, hogy megismerkedjen a fegyverekkel, és kiderült, igencsak jeleskedik a céllövésben. Ugyanez idő alatt vesztette el a szüzességét is, amely mellé egy nemi betegséget is sikerült összeszednie, ami nem volt jó hatással a nőkről kialakult véleményére. Szerencséjére ebből nagyobb problémája nem lett, és 1974-ben kitüntetéssel szerelhetett le.

21 évesen tért vissza New York-ba, ahol nem várta senki és semmi, ezért próbálkozott a továbbtanulással, de ez sem különösebben kötötte le a figyelmét. Osztálytársai szerint igencsak éles eszűen és vehemensen tudott vitázni, meglepetésükre a veterán David kimondottan háborúellenesen viselkedett. Nagyrészt olyan munkákat vállalt, amelyek során magányos életvitelt folytathatott: taxizott, biztonsági őrként helyezkedett el, végül a Bronx-i Postahivatalba vették fel, mint levélszortírozót. A munkatársai csendes, visszahúzódó férfinak ismerték meg, aki csak akkor szólalt meg, ha kérdeztek valamit tőle.

Akkoriban a Yonkers-ben bérelt lakást, ahol homlokegyenest ellentétes képet kaptak róla a szomszédok. Gyakran voltak dühkitörései, ordítozott, néha még gyújtogatás gyanújába is keveredett. Volt egy fura szokása: akivel személyes problémája akadt, annak fenyegető leveleket küldött, amelyeket nem mindig a saját nevében írt alá.

Talán az utolsó csepp a pohárban az lehetett, amikor megpróbálta felvenni a kapcsolatot édesanyjával, azonban az asszony nem csak elutasítónak bizonyult, hanem meg is mondta David-nek, hogy balesetből született és semmit sem szeretne tőle. Sokak szerint emiatt bélyegezték meg később a férfit azzal, hogy gyűlöli a nőket, pedig saját bevallása szerint semmi ilyesmiről nem volt szó. Az biztos, hogy a nőkkel sohasem volt szerencséje, párkapcsolatot nem sikerült kialakítania, és ez biztosan frusztrálta és feldühítette. Valószínűleg mikor megtudta, hogy Betty Falco – hiszen édesanyja ezt a nevet vette fel – is elutasítja őt, már tudatában volt annak, hogy ez ellen tennie kell.

 

A kezdetek

1975-ben David Berkowitz megismert és felfedezett egy érdekes jelenséget, az okkultizmust, kedvenc filmje a Rosemary gyermeke volt. Saját bevallása szerint Roman Polański alkotása nem csak megismertette a mágiával és a sátánizmussal, hanem a mű hatására Anton Szandor LaVey Sátáni Bibliáját is elolvasta, és magával ragadta annak szellemisége. Erre az állítására többször is hivatkoztak az újságírók, illetve később emiatt nagyobb hatású volt a pálfordulása.

1975 novembere környékén egy levelet küldött nevelőapjának, Nathan Berkowitz-nak: „A lányok csúnyának mondanak és ez iszonyatosan zavar engem.” , „New York hideg és sivár, de nem baj, mert illik a hangulatomhoz – borús. Apa, a világ egyre sötétebb hellyé válik.” Karácsony estéjén egy vadászkéssel ámokfutásba kezdett New York utcáin. Először egy zöldségestől kilépő nőt próbált megkéselni, azonban a döfések túl felületesek voltak, így menekülni kényszerült. Ezután a 15 éves Michelle Formant szemelte ki magának, követni kezdte, majd hat alkalommal megszúrta, de a lány nem hagyta magát, kiabált és küzdött, így túlélte a támadást. A sikertelenség inkább feldühítette, mintsem elbátortalanította, viszont elővigyázatosságból nem sokkal később elköltözött, az új lakását a Yonkersben vette ki.

A főbérlőknek, Jack és Nann Cassare-nak volt egy német juhász kutyája, amelyről David később azt vallotta, hogy egy gonosz szellem szállta meg az állatot, és az utasításokat adott neki. Ekkoriban éjjeli őrként dolgozott, és hazatérve iszonyatosan kihozta a sodrából az ugatás, melytől aludni sem tudott. Állítása szerint rájött, hogy Jack Cassara valójában Jack Cosmo kapitány és a sátán kutyájával vadászik az utcákon. Mivel nem volt képes mit kezdeni a kialakult helyzettel, úgy döntött, hogy elmenekül az ördögi helyről, még a letétet sem kérte vissza, sosem hallottak felőle.

Ezután a Pine Street 35-be költözött, ahol új szomszédja, Sam Carr ugyanis szintén kutyát tartott: egy hatalmas fekete golden retrievert, aki Harvey névre hallgatott. Olyannyira nem tudott kijönni az állattal, hogy több alkalommal is megpróbálta eltenni láb alól, hiszen biztos volt benne, hogy a férfit egy démon, feltehetően maga a Sátán szállta meg, és a lény, amely David-et irányította az ő fia volt.

Később, 1976 májusában felkereste a családját, akik Floridába költöztek, majd onnan továbbállt és meglátogatta egy veterán társát, akit rávett, hogy vegyen neki egy pisztolyt. 1976. június 12-én David, és Billy Dan Parker besétáltak a Spring Branch Jewelry and Loan Pawn Shop-ba, és a zálogostól egy Charter Arms Bulldog .44-es kaliberű fegyverrel távoztak, valamint három doboznyi tölténnyel. Ez volt az utolsó darab, amire a férfinak szüksége volt, hogy megkezdhesse azt, amit már régóta tervezett. Ekkorra már egy Commando Mark III. puskája, egy távcsöves Glenfield-je és egy ugyancsak Charter Arms gyártmányú AR-7-es Explorerje, valamint egy 12-es kaliberű Ithaca Deerslayer várta az otthonában.

Nem sokkal később, július 28-án felmondott, és nyugodtabb állást keresett a Co-Op City Taxi vállalatánál. Nappal vidáman rótta az utakat, megfigyelte a környéket és a szokásokat, éjjelente pedig álmatlanul hallgatta kedvenc zenéit (Carole King, James Taylor, Peter, Paul and Mary).

 

Tizenkettő

1976. július 28-án este ugyanazt a rutint folytatta, amit addigra már felvett és begyakorolt: kék farmernadrágot és dzsekit öltött magára, kitisztogatta és megtöltötte a .44-esét, egy papírzacskóba tette, majd a tűzlétrán mászott le, hogy ne keltsen nagy feltűnést. Hajnali egy óra körül a 18 éves, hosszú barna hajú Donna Lauria a parkoló kocsijában üldögélt Bronxban, a lakása előtt. Barátnője, a 19 éves Jody Valenti volt mellette a kék Oldsmobile Cutlass-ben, amikor a lány szülei beszóltak nekik a kocsiba, hogy ideje volna hazamennie. Ezután a pár felsétált, és alig egy perccel azután, hogy beléptek a lakásba, lövések dördültek az utcán.

David Berkowitz komótosan közelítette meg a beszélgető lányokat, és céltudatosan a vezető oldali ablakhoz sétálva lövő pozíciót vett fel, ahogyan azt a katonaságnál tanították neki és a teljes tárat a kocsiba ürítette, sőt még üresen is elsütötte párszor. Valenti sikoltására azonban sarkon fordult, bepattant az autójába és elhajtott, meg sem bizonyosodva arról, hogy meglátták-e az arcát.

Donna Lauriát a nyakán érte a lövés, és a helyszínen életét vesztette, társa, Valenti csak a combján sérült meg, és túlélte a támadást. De hiába adott személyleírást az elkövetőről, ez a hír még nem rázta meg New York lakóit, még a hírekbe sem került be. Hiszen Bronxban, Brooklynban és Queens-ben mindennaposak voltak a lövöldözések, a banda- és drogháborúk. Senki sem sejtette, miféle szörnyeteg tette meg első lépését a hírnév felé.

1976. október 23-án csapott le újra, amikor Queens irányába indult az éjszakában. Krémszínű Fordjában ülve kereste az újabb áldozatot. Hajnali 3 körül egy vörös Ford Galaxie-ban ülő párra lett figyelmes. Mivel egyikőjüknek hosszú sötét haja volt, így végül rájuk esett a választása, leparkolt és kiszállt a kocsijából, megindult az anyósülés felőli ablak irányába. A 21 éves Carl Denaro azt tervezte, hogy csatlakozik a légierőhöz, és éppen barátnőjével, a 18 éves Rosemary Keenan-nel beszélgetett, amikor David odalépett és leguggolva célzott lövéseket adott le az üvegen keresztül. Ezúttal a farmerdzsekijéből kapta, a .44-esét, és az egyik töltény Denaro koponyájába fúródott, Keenan azonban sértetlenül ki tudott ugrani, mielőtt a golyók eltalálták volna. Mivel csodával határos módon mindketten túlélték a kalandot, bepattant a kocsiba és kórházba vitte a párját, aki végül egy fémlemezt kapott a koponyájába. A támadót egyikük sem tudta megfigyelni, így személyleírást ezúttal nem adtak David-ről.

Az eset nem kissé felkavarta a rendőrséget, ugyanis Rosemary édesapja a hatóságoknak dolgozott, és igyekezett minden követ megmozgatni, hogy kiderítse, mi is történt a lányával. Próbálkozása azonban sikertelennek bizonyult, hiába rótták az utcákat a járőrök, nyomok hiányában nem tudták, milyen irányban induljon meg a nyomozás.

1976. november 26-án David áldozatra lesve kocsikázott, ismét Queens-ben. Donna DeMasi (16) és Joanne Lomino (18) úgy gondolták, hogy ez az idő a legalkalmasabb arra, hogy moziba menjenek. Miután vége volt a filmnek, buszra szálltak, és éjfél körül értek Joanne otthona környékére, békésen sétáltak hazafelé. Mikor észrevették az őket követő sötéthajú idegent, felgyorsították a lépteiket. Mivel egy idő után úgy tűnt, sikerült lerázniuk, megálltak a lány házának lépcsőjénél. Éppen a kulcsot keresték, amikor megpillantották a határozott léptekkel közeledő David Berkowitz-ot, de nem gondolták, hogy különösebb fenyegetést jelenthet rájuk a jelenléte. A férfi kedvesen megszólította őket: „Meg tudják mondani, hogyan jutok…?”, majd előrántotta fegyverét és egy-egy lövést adott le a meglepett nőkre, majd a tárat az épület falába ürítette. A dörrenések zajára az utcára siettek Joanne szülei, azonban már csak a mozdulatlan lányukat és a nyaki sebből vérző Donnát találták, a támadónak nyoma sem volt. Mindketten túlélték az esetet, de Joanne Lomino deréktól lefelé lebénult.

Mivel az eseteket továbbra sem tudták összekötni, hiszen a szemtanúk vallomása egymásnak igencsak ellentmondott (erre épült később a sátánista kultusz teóriája), így David zavartalanul folytathatta tevékenységét. Azonban túl könnyűnek találta a feladatot, nem volt kihívás számára a tettek elkövetése, hiszen senki sem járt a nyomában, még arra sem gondoltak, hogy az elkövető azonos lehet.

1977. január 30-án, nem sokkal éjfél után egy újabb páros tartott hazafelé, miután megnézték a Rocky című filmet a Continental Theater-ben. A 26 éves Christine Freund, és párja, a 30 éves John Diel immár hét esztendeje jártak, és el is jegyezték egymást. A szerelmesek a férfi kocsijához siettek, beindították a motort, hogy kissé felmelegedjenek a hideg téli éjszakában. Ebben a pillanatban berobbant az egyik ablaküveg. Christine-t a mellkasán és fején érte a két célzott lövés, és eszméletlenül csúszott le az ülésén. Mivel párja sértetlenül megúszta a támadást, azonnal kiugrott a kocsiból, és megpróbált leinteni egy arra járó autót, hogy segítsenek nekik. David nyugodtan sétált el a helyszínről, és végül egy ismeretlen férfi telefonált a rendőröknek, aki a közelben lakott és hallotta a lövéseket. Christine Freund-ot kórházba szállították, de másnapra életét vesztette. Ő volt a gyilkos második halálos áldozata.

Az emberölési ügyet Joe Coffey őrmester kapta meg, aki Joe Borelli kapitánnyal kezdett el dolgozni a furcsa eseten. Coffey megvizsgálta a töltényeket, amelyeket a helyszínen találtak, és hamar rájött, hogy nem egyszerű lövöldözővel van dolguk, hanem olyannal, aki ért is a fegyverekhez, mert a .44-es kaliberű pisztoly nem kis képzettséget igényel. Miután összehasonlította a Lauria, a Lomino és a Freund ügyek bizonyítékait, sikerült összekapcsolnia az addig szeparáltként kezelt eseteket, és úgy hitte, egy pszichopata őrülttel van dolguk. Mivel más kapcsolatot nem találtak a lövöldözések között, csak a modus operandin (.44-es kaliberű fegyverhasználat) tudtak elindulni, illetve azon, hogy az áldozatok sötét, hosszú hajú nők voltak. Megalakult egy különítmény, amelynek élére Borellit nevezték ki, de egyelőre a sötétben tapogatóztak.

1977. március 8-án a 20 éves bolgár származású egyetemista, Virginia Voskerichian éppen a metróból jött ki, amikor David Berkowitz a nyomába szegődött. Mikor úgy tíz méternyire megközelítette, elővette fegyverét. A riadt nő védekezésként maga elé rántotta a kezében tartott könyvet, azonban a lövedék keresztülszáguldott a lapokon és a fejébe fúródott, ő pedig a bokrok közé esett. A nő végül ugyanabban a kórházban vesztette életét, ahová pár hónappal előtte Freund-ot szállították. A szemtanúk szerint az elkövető 175 centiméter magas, sötét, hátrafésült hajú férfi volt.

A kiérkező rendőrökről, helyszínelőkről később Joe Borelli ekképpen elmélkedett: ”Ha megfigyeled a detektíveket a gyilkosságok helyszínén, láthatod, hogy teljesen érzelemmentesen végzik a munkájukat…nem akartak a holttestre nézni. Tudták, hogy nincs értelme. Egy gyönyörű lány volt, és most ott fekszik a takaró alatt, egy golyó roncsolta szét az arcát, oltotta ki az életét. Ezúttal azonban a lelkükbe hatolt az eset, így kénytelenek voltak kerülni a holttest látványát. Bár veteránok voltak, mégsem bírta a gyomruk.”

Válaszként a brutális gyilkosságra 1977. április 14-én megalakult az Omega Task Force, és első sajtótájékoztatójukon Abraham Beame, New York polgármestere kijelentette, hogy az eseteket ugyanaz a személy, „huszonöt és harminc év közötti fehér férfi, hat láb (180 cm) magas, átlagos alkatú és sötét hajú.” A szervezet élére Timothy Dowd helyettes nyomozót jelölték ki, aki megpróbálta összerendezni az eddig külön kezelt ügyek információit. Ekkoriban kezdték el .44-es gyilkosnak nevezni az elkövetőt.

1977. április 16-án ismét Queens-ben volt lövöldözés. Sal Lupo és a 17 éves Judy Placido éppen egy diszkóból léptek ki, és hazafelé indultak, amikor a lány ecsetelni kezdte párjának, hogy „Ez a Sam fia nagyon rémisztő – az, hogy a pasi a semmiből tűnik elő. Sosem tudhatod, ki lesz a következő áldozata.” A következő pillanatban három lövés dördült, és mindketten megsérültek. Az elkövető elhagyta a helyszínt, Sal pedig elrohant segítségért a diszkóba. A szemtanúk ismét ellentmondásos információkat közöltek, a fantomképek nem mutattak egyezést, így ezen a nyomon sem tudtak elindulni.

Április 20-án Sam Carr besétált a kapitányságra, feljelentést szeretett volna tenni a ismeretlen tettes ellen, mert fenyegető leveleket kaptak. Azonban figyelmen kívül hagyták az eseteket, csak azután foglalkoztak vele, hogy a golden retrieverre rálőttek. A leveleket ugyan megvizsgálták, de sokáig nem tudták összekapcsolni a gyilkossági ügyekkel.

Nem kellett sokat várniuk, 1977. április 17-én a gyilkos újra elővette kedvenc pisztolyát, és a Hutchinson River Parkway közelében kocsikázott, amikor figyelmes lett egy arrafelé parkoló autóra, benne egy párral. Alexander Esau (20) és Valentina Suriani (18) éjféli mozizás után, hajnali három körül egy férfi lépett hozzájuk, és az ablakon keresztül négyszer tüzelt. Két-két töltény hatolt a mellkasukba és a fejükbe, ezzel kioltva Valentina életét, de Alexander szerencsésen megmenekült, a szomszédok időben értesítették a mentőket. Tanúvallomásával megerősítette a nyomozók azon gyanúját, hogy egyetlen elkövetővel van dolguk.

A dolgok azonban érdekes fordulatot vettek, amikor a kiérkező rendőrök egy földre helyezett levelet találtak, melyet a csoportnak címeztek.Az eredeti szövegben (lásd a fordítás alatt) az író konzekvensen wemon szót használt a women helyett, emiatt gondolták, hogy alacsony iskolázottságú, illetve mert szleng szavakat is írt (zárójelben jeleztük a szövegben). Furcsa, hogy azok, akik később elhitték neki, hogy egy démon szállta meg, nem próbálták meg azzal alátámasztani az eszmefutattásukat, hogy a women és demon szavakat egybeolvasztva a wemon szót kapjuk.

„Kedves Joseph Borelli kapitány,

Nagyon bántó, hogy nőgyűlölőnek (wemon hater) hívott engem. Nem vagyok az. De egy szörnyeteg vagyok. „Sam fia” vagyok, egy taknyos kölyök.

Amikor Sam papa részeg, dühös lesz. Megveri a családját. Néha kiköt a ház végében. Máskor pedig a garázsba zár. Sam szeret vért inni.

Menj és ölj! – parancsolja Sam papa.

A ház mögött jó néhányan nyugszanak már. Legtöbbjük fiatal – megerőszakolva és lemészárolva – a vérük lecsapolva – most már csak csontok.

Sam papa a padlásra is be szokott zárni. Nem tudok kijutni, de mindig nézem fentről a világot.

Kívülállónak érzem magamat. Más hullámhosszon működök, mint a többiek – gyilkolásra programoztak be.

Mindenesetre, ahhoz hogy megállítsatok, meg kell ölnötök. Rendőrség, figyelem: Először lőjetek – öljetek meg, különben takarodjatok az utamból, vagy meghaltok!

Sam papa már öreg. Vérre van szüksége, hogy megőrizze a fiatalságát. Túl sok szívinfarktusa volt. „A mellykasom (me hoot), kedvesem, fáj!”

Leginkább a kis hercegnőm hiányzik nekem. A mi asszonyunk házában nyugszik. De hamarosan újra láthatom.

Szörnyeteg vagyok – Beelzebub – a terebélyes behemót.

Szeretek vadászni. Az utcákon préda után lesni, méltó áldozatra várva – ízletes húsra. Queens asszonyai (wemon of Queens) a legszebbek mind közül. Biztosan a víz teszi, amit isznak. Életem a vadászat. Vér a papának.

Mr. Borelli, uram, nem akarok többet ölni. Nem, uram (sur), soha többé, de „Tisztelnem kell atyámat.”

Szeretném szeretni a világot. Szeretem az embereket. Nem tartozom ehhez a földhöz. Haza akarok menni (to yahoos).

Queens népének üzenek, hogy szeretem őket. Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok.

Áldjon meg mindenkit az Isten ebben az életében és a következőben is és most elköszönök., jó éjszakát.

Rendőrség – kísértsen titeket ez a jövendölés: Visszatérek! Visszatérek! Értsétek úgy – bang, bang, bang – ugh!! Gyilkosságban a ti Mr. Szörnyetegetek”

Összesen 45 pszichiáter vizsgálta a kapott levelet, szerintük a tettes paranoid skizofrén volt, és meg volt győződve róla, hogy egy démon szállta meg a testét. Úgy gondolták, hogy az elkövető magányos, nehezen ismerkedik, és a nőkkel nem tud kapcsolatot kiépíteni. Ám ezt hiába hozták nyilvánosságra, az összes beérkező tipp falsnak bizonyult.

1977. július 31-én Bobby Violante (20) és a vele egykorú, kis szőke szépség, Stacy Moskowitz első randijukon voltak. Bár a szülei figyelmeztették őt, a lány nem vett fel parókát, nem akart félelemben élni (megjegyezzük, hogy Sam fiának eddigi áldozatai mind sötét hajúak voltak, mégis elterjedt egy hír, hogy a szőkék a zsánerei – az ellentmondást a mai napig nem sikerült megfejteni). Szintén mozis estét tartottak, mielőtt kocsikázni indultak Brooklyn-ban. Mivel korábban ott még nem csapott le a gyilkos, így biztonságban érezték magukat. Megálltak és sétáltak egyet a parkban, amikor egy álldogáló alakra lettek figyelmesek. Ők sem különösebben foglalkoztak a férfival, visszaandalogtak az autóhoz és beszálltak. Az első lövedék az anyósülés oldali ablakon hatolt be, és Bobby azt hitte, hogy vége mindennek. Szerencséjére maradt annyi ereje, hogy kikászálódjon, és ott essen össze, ne ragadjon a kocsiban. Stacyt a fején érte a lövés, és nem sokkal később meghalt, David pedig komótosan elsétált, ügyet sem vetve a helyszínre siető szomszédokra.
New York városa teljesen felbolydult, a rendőrség mozgósította minden erejét, az Omega Task Force elkezdte összekötni a nyomokat. Időközben Bobby-ról kiderült, hogy részben megvakult.

Újabb levelek

1977. március 30-án a nagyhírű újságíró, Jimmy Breslin titokzatos és vészjósló hangvételű levelet kapott, amelyet az asszisztense bontott fel. A borítékon ennyi állt: „Vér és Család – Sötétség és Halál – Abszolút gonoszság – .44”

A levélben ez állt:

„Üdvözlet N.Y.C. kanálisaiból amelyek megteltek kutya ürülékkel,, hányással, állott borral, vizelettel és vérrel. Üdvözlet N.Y.C. csatornáiból, amelyek elnyelik a kedvességet, amit az utcaseprő autók a mélybe mosnak. Üdvözlet N.Y.C. utca menti repedéseiből és a hangyáktól, amik ott rejtőznek és a holtak beszáradt vérével táplálkoznak, ami beszivárgott a résekbe. J.B., Csak azért írok önnek, hogy jelezzem, mennyire nagyra becsülöm, hogy figyelemmel kíséri ezeket a szörnyű eseteket a .44-essel. Azért is jelentkezem, hogy elmondjam, olvasom rovatát és igazán informatívnak találom. Mondja, Jim, mit ír majd július huszonkilencedikén?”

Egyértelmű volt, hogy a dátumra utalás az évfordulót jelenti, amikor először csapott le a gyilkos. Donna Lauria aznap esett áldozatául, és ezek szerint megüzente, hogy mivel szeretné megünnepelni a jeles eseményt. Breslin azonnal felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, és azok felhívták a lakosság figyelmét a közelgő veszélyre. Hiába tűnt úgy, mintha a két levelet teljesen más személy írta volna, a kapcsolat tagadhatatlan volt, az elkövetőről teljesen megváltozott a hatóságok véleménye. A Breslinnek írtak egy részét megjelentették az újságban is, hogy nyomatékot adjanak a felhívásnak. Az újságíró attól félt, hogy esetleg az elkövető figyeli őt, így elküldte a családját a városból.

1977. júniusában Jack Cassara is küldeményt kapott, amin erősen meglepődött, mert úgy tűnt nem is neki írták, azonban címzettként ő szerepelt. Feladóként David Berkowitz aktuális főbérlői, Sam és Francis Carr voltak megjelölve, de ők semmit sem tudtak erről a levélről. Úgy döntöttek, hogy leülnek megbeszélni az esetet. Mikor sikerült találkozniuk, ráeszméltek, hogy az üzenetet valószínűleg az egyik albérlőjük írhatta, mindkettőjüknek meggyűlt a baja egy alakkal, aki nem kedvelte a kutyákat. Ám hiába jelentették az eseteket a rendőrségen, csak két hónappal később kaptak választ, amikor a férfit már elfogták.

Végül egy bugyuta hiba vezette nyomra a hatóságokat, olyasmi, amit David Berkowitz elkerülhetett volna, ha nem olyan impulzív a természete. Cacilia Davis éppen a kutyáját sétáltatta a Bobby Violante gyilkosság éjszakáján, amikor egy bokorban rejtőzködő alakra lett figyelmes, aki mintha egy fegyvert rejtett volna a ruhájába. Ezt jelezte is, azonban nem vették komolyan a vallomását. James Justus nyomozónak azt is elmondta, hogy a titokzatos férfi egy parkolási cédulát vett le a kocsijáról, mielőtt elhajtott volna. A környéken kiosztott büntetéseket átböngészve a detektív leszűkítette a gyanúsítottak körét, a Ford Galaxie alapján pedig az 561-XLB rendszámot és a tulajdonosát is kiderítették neki. James úgy gondolta, hogy David Berkowitz szemtanúja lehetett a lövöldözésnek, így a többször is megpróbált, telefonon elérni, sikertelenül.

Ahogy tovább kutatott, és a Pine Street 35-ös szám is előkerült, újraolvasta Sam Carr feljelentését, aki szintén abban az épületben lakott. Később kiderült az is, hogy Craig Glassman seriffhelyettes hasonló fenyegető üzeneteket kapott, és ugyanott élt. Azonban a férfi nem tulajdonított különösebb jelentőséget a leveleknek, és figyelmen kívül hagyta, hogy az ajtóját megégették és néhányat a félfába is lőttek.

Szorult a hurok a gyilkos körül, egyre több bizonyíték mutatott az irányában, azonban az Omega Task Force még kivárt.

Azonban egy impulzív detektív, Ed Zigo nem tudott nyugton maradni, és felkereste a házat, majd erősítést hívott, miután rábukkant a keresett gépjárműre. A nyomozót elküldték, hogy szerezzen házkutatási parancsot, addig a rendőrök körbevették a helyet és várták, mikor lép ki az utcára a gyanúsított. Megkérték az egyik kisbusz tulajdonosát, hogy parkoljon minél közelebb a Fordhoz, közben pedig befutott a parancsot lobogtató Eddy is.

1977. augusztus 10-én, éjjel 10:30-kor David Berkowitz kilépett a ház kapuján és a kocsijához sétált. John Falotoci nyomozó bekopogtatott a vezető felőli oldalon. A férfi felnézett rá és így szólt: „Elkaptak. Miért tartott ilyen sokáig?”

Bilincsben

Másnapra fellélegezhetett egész New York: a vigyorgó David Berkowitz fényképével tele volt minden médium. Megkezdődött a kihallgatás, melynek során a férfi hosszas hallgatás után mindent bevallott. Joe Coffey teljesen csalódott volt, az elkövető egyáltalán nem úgy reagált a helyzetre, ahogyan számított rá: “Haragosan léptem be a sobába, ahol kikérdeztük, de a végére már szánalmasnak találtam a fickót.” Sam fia nem ellenkezett, csak vigyorgott, és semmit sem hallgatott el. A házkutatások során megtalálták fegyverarzenálját, köztük egy félautomatát, ami meghökkentette őket, pláne, hogy azt nyilatkozta, hogy a következő támadását Suffolk County-ban tervezte. A lakás falán számtalan okkult és egyéb őrült felirat díszelgett démonokról, Sam-ről és a Sátánról. Találtak egy naplót is, amelyben különböző New York-i tüzekről voltak feljegyzések. Nem lehet tudni, hogy ez mennyire kapcsolódik ehhez az eredeti érdeklődéséhez, mindenesetre azt állította magáról, hogy ő a “New York-i fantom”, aki összesen 1400 (!) alkalommal hódolt piromán hajlamának. Az eseteket ugyan sosem bizonyították rá, de tény, hogy kellően részletes információkkal rendelkezett a gyújtogatásokkal kapcsolatban. Azonban azok egyike sem követelt különösebb emberáldozatot. Ez tökéletesen illeszkedik abba a sémába, amit a legtöbb sorozatgyilkos követ: a gyújtogatás, és az anyával szembeni mély harag egyaránt gyakori jellemző, és korai figyelmeztető jel.

1977. augusztus 11-én vád alá helyezték Stacy Moskowitz meggyilkolásáért. A bíró kérdésére David azonnal rávágta az igent, így elsőként elrendelték a pszichiátriai felülvizsgálatát. Nagyjából itt kezdődött el a színjátékok sorozata, ami azóta is foglalkoztatja a közvéleményt, a sajtót és az írók, rendezők sokaságát. Hatalmas popkulturális alakká avanzsálták Sam fiát, aki minden percét élvezte a figyelemnek, hiszen végre megkapta azt, amire a leginkább vágyott.
Pontosan ezen események hatására hozták meg az úgy nevezett „Sam fia törvényt”, mely kimondta, hogy a gyilkossággal gyanúsított személyek nem részesedhetnek semmilyen ellenszolgáltatásban, nem fordíthatják kereseti forrássá a róluk megjelenő anyagokat. – A legfelsőbb bíróság azonban ezt a törvényt alkotmányellenesnek nyilvánította és megszüntette.

***

Berkowitz-ot három különböző pszichiátriai vizsgálata is beszámíthatnak találta, ennek ellenére a védelem mégis megpróbált az őrültséggel érvelni. Ezt azonban maga a vádlott utasította vissza, és sztoikusan bűnösnek vallotta magát az összes támadásban. Két héttel később, az ítélethirdetéskor már nyoma sem volt annak a hűvös nyugalomnak, ami a tárgyalás korábbi szakaszában jellemezte; amikor meghallotta, hogy hatszoros életfogytiglanra ítélik, teljesen összeomlott, megpróbált kiugrani a bíróság hetedik emeletéről, és fennhangon ordította, hogy “Stacy egy ribanc!”, utolsó áldozatára utalva. A bíróság emiatt újra elrendelte a pszichiátriai kivizsgálást, ami negyedszerre is beszámíthatónak találta, így folytatódhatott a tárgyalás, és hivatalosan is elítélhették (1978. június 22.) Sam fiát.

***

Számtalan írás született és jelent meg az újságokban, landolt a bestsellerlistákon, amelyek egy részéről azt állították, hogy magától David Berkowitz-tól származnak, de megrohanták a rokonokat, ismerősöket, szomszédokat és munkatársakat is, hogy kifaggassák őket, meglovagolták a hullámot, amit a férfi letartóztatása és bizarr élete keltett. Miután a beszámíthatatlanságot visszautasította a bíróság, Sam fia iszonyatosan kreatív sztorikkal kápráztatta el a nagyérdeműt, végül azonban minden egyes gyilkosságért életfogytiglant kapott, 1978. június 12-én 150 év börtönre ítélték, feltételesen 2002-ben kerülhetett volna szabadlábra.

Az első vallomásában elmondta, hogy nem a saját akarata szerint cselekedett, valójában a szomszéd kutyája adta a parancsokat, azért kellett embert ölnie. Később ezt megváltoztatta, és az állította, Sam Carr, Jack Cassara és Craig Glassman is részese volt annak az okkult kultusznak, amelynek tagja volt, és odakint több gyilkos is leselkedik, hogy folytassák a tevékenységet. Mivel a Manson-család ámokfutása még élénken élt az emberek emlékezetében, és egyes források tudni vélték, hogy a Család még szabadlábon lévő tagjainak is köze lehet a gyilkosságsorozathoz. A valóságban azonban a férfi mindig új rajongót keresett magának, akinek kiönthette a lelkét, és újabb képtelenséggel táplálhatta az érdeklődők elméjét. Robert Kessler FBI ügynöknek elmondta, hogy az indíték egyértelműen az volt, hogy édesanyja kitaszította őt, és minden áldozatban az ő arcát látta, csupán bosszút akart állni. Ezt David Abrahamsen pszichiáternek is elmondta, azonban ő kevésbé hitt neki, szerinte Sam fia megjátszotta magát, mindig azt mondta, amiről azt gondolta, hogy hallani akarnak tőle. Mikor ráunt az ügynökre és az orvosra, kapcsolatba lépett más sajtóorgánumokkal, és leveleket írogatott a túlélő áldozatoknak és a holtak családjának. Némelyikkel egészen közeli viszonyt sikerült kialakítania, de sohasem engedte, hogy meglátogassák őt.

***

Bár, hogy a szekta-teória nagy bizonyossággal elvethető, 1996-ban a rendőrség újranyitotta a nyomozást. Az ügy elejétől fogva voltak olyanok, akik kételkedtek abban, hogy Berkowitz egyedül követte el a tetteit; például John Santucci Queens-i kerületi ügyész. A nyomozó hatóságok néhány tagja szerint a személyleírások annyira eltérnek, hogy akár öt különböző ember is állhat a gyilkosságsorozat mögött; még ha nem is feltétlenül szektaként. Az újraindított kutatás azóta nem vezetett eredményre; jelenleg a nyomozást felfüggesztették, de nem zárták le – ami azt jelenti, hogy még van esélye annak, hogy kiderülnek eddig homályos részletek.

***

Annak ellenére, hogy a tárgyalás alatt semmilyen megbánást nem tanúsított, később azt nyilatkozta, hogy a börtönben van a helye és nem tartaná fairnek, ha kiengednék, mert veszélyes a társadalomra. Minden egyes meghallgatáson elmondta, hogy gyilkolt, ölt, és ezért bűnhődnie kell, ne engedjék ki. A börtön évek alatt megtért, és elfordult a sátántól, amely újabb csodálókat hozott neki. Neysa Moskowitz, Stacy édesanyja meg is bocsátott neki, sőt a férfi az anyák napi üdvözlőlapjait neki címezte a későbbiekben. A mai napig számtalan levelet kap, és a napi rutinja szerint azok megválaszolásával kezdi a reggelét.

2000-ben rengeteg sorozatgyilkostól származó relikviát kezdtek el árverezni, ekkor Andy Kahan, egy túlélő levelet írt a legismertebbeknek, és David-ben szimpatizánsra talált. Elpanaszolta neki, hogy nem tartja jó ötletnek, hogy idegenek nyerészkednek mások szomorú sorsán. Sam fia pedig nyilatkozatot adott ki, hogy a tőle származó tárgyak semmilyen körülmények között nem eladóak.

***

Sam fiának motivációit azóta is próbálják megfejteni; a legtöbb sorozatgyilkosnál megfigyelhetünk egy irányt, események bizonyos láncolatát, aminek nem lehet más kimenetele, Berkowitznál azonban ez nem ennyire egyértelmű. A három figyelmeztető jelből csak a gyújtogatás jelenik meg egyértelműen (nagyon is); míg az anyával ápolt rossz kapcsolat már nem olyan nyilvánvaló, hiszen a biológiai anyján kívül két anyafigura is volt az életében, akikkel meglehetősen jól kijött. A harmadik jelről, az állatkínzásról pedig egyáltalán nincs tudomásunk.

Dr Nicola Davies pszichiáter egy interjú során (link) próbált magyarázatot találni arra, hogy miként lett David Berkowitz-ból a hírhedt Sam fia. Ő a magányra, a kortársai elutasítására vezette vissza Berkowitz viselkedését; szerinte az izolációja eljutott egy olyan pontra, ahol könnyebb volt megölni a másik embert, mint beszélgetésbe elegyedni vele.

Ebből a szempontból feloldható az a rengeteg ellentmondás is, amit az egész üggyel kapcsolatban tapasztalunk. Állítólag kitűnő lövő volt, mégis csak áldozatainak fele halt meg; állítólag barna volt a zsánere, de szőkét is meglőtt; állítólag párosokra vadászott, mert édesanyja és szeretője képe lebegett a szeme előtt, mégis volt magányosan sétáló nő az áldozatok között; állítólag pisztoly volt a kedvence, mégis késsel kezdte. Továbbá mindkét kutyáról azt állította, hogy parancsokat suttogtak neki. Sam fiának hívta magát, de a kutyákat is így nevezte. Ez azonban mind értelmet nyer, ha észrevesszük, hogy Berkowitz azt a figyelmet kergette, amit a kortársaitól egész addigi életében hiába várt. Egy pozőr, showman, vagy “sorozatgyilkos-celeb”, ha úgy tetszik, akinek minden tette azt a célt szolgálja, hogy figyeljenek rá, hogy beszéljenek róla.

***

Utolsó információnk szerint 2017. december 12-én kórházba szállították a 64 éves David Berkowitz-ot. 2018. január 15-én visszaszállították a Shawangunk büntetés végrehajtási intézetbe, de január 21-én ismét ellátásra szorult. Ugyan 26-án visszatért a börtönbe, de előtte átesett a második szívműtétjén is.

Miként az első kettő sorozatgyilkosunk esetén, itt si felsorolunk néhány olyan művet/együttest/írót, akire hatással volt a Sam fiának munkássága:

Son of Sam – horror punk banda (2000)

Scott Putesky (Marilyn Manson bandája) felvette a Daisy Berkowitz nevet

Lana Del Rey: “Summer Of Sam“

The Dead Boys: “Son of Sam”

Chain Gang: “Son of Sam”

Beastie Boys: “Looking Down the Barrel of a Gun”

Green Jellÿ: “Cereal Killer”
div style=”text-align: center;”>

Out of the Darkness (Jud Taylor, 1985)
Summer of Sam (Spike Lee, 1999)
The Bronx Is Burning (Jeremiah Chechik, 2007)
Son of Sam (Ulli Lommel, 2008)

Smaragd Sárkány és Annie