A Fullmetal Alchemist-be első látásra beleszerettem, pedig nem sejtettem előre, hogy mennyire fantasztikusan frappáns, érdekfeszítő sorozat, pláne azt nem, hogy milyen mély filozófiai kérdésekkel foglalkozik. Adódott az alkalom, hogy beszéljek róla, mert egy élőszereplős adaptáció készült belőle, melyet nemsokára be is mutatnak a mozikban. Nem tudom még, hogy azt érdemes-e megtekinteni, illetve eljut-e hozzánk, de annak örülök, hogy egy olyan drámai sorozatot is felkonferálhatok nektek, mely némi steampunk beütést is hordoz magában – na jó, annál jóval nagyobb hangsúlyt kap a történetben.

Alphonse és Edward Elric örökölték édesapjuktól az alkímia iránti szerelmet. Szerencséjükre nem csak belehabarodtak ebbe a tudományágba, hanem igazán fogékonyak is rá, illetve Edward valódi tehetségnek számít. Hohenheim az államnak dolgozik, és ritkán látogat haza, azonban anyjuk szerető figyelme alatt felcseperednek a gyerekek, és versengenek, hogy ki mit tud előállítani. 10 éves korukban szörnyű tragédiát kellett megélniük, amely örökre megváltoztatja hozzáállásukat az élethez, illetve gyors felnőtté válásra sarkallja őket. Mikor félredobják a természet szabályait, és tiltott tanokhoz nyúlnak, hogy könnyítsenek saját fájdalmukon, rá kell döbbenniük, hogy a világ törvényeit, az egyensúlyt megbolygatni bizony súlyos következményekkel járhat.

Így elindulnak mindketten, mindent hátrahagyva, hogy vállalják azt, amit a sors rendelt számukra, és megdolgozzanak azért, hogy visszaszerezzék, amit elvesztettek azon az estén. Útjuk korántsem zökkenőmentes és egyszerű, hiszen ahhoz, hogy elérhessék céljukat nem csak tanulniuk szükséges, hanem olyan tudásra kell szert tenniük, melyet szinte lehetetlen elérni. Pláne egy 11 éves gyermeknek, aki az alkimista katonák közé szeretne beállni. Hiszen ott minden információt megtalálhatnak, ami szükséges lehet, azonban ezek a kutatási anyagok természetesen nem könnyen hozzáférhetőek. A felvételi pedig nem úgy megy, hogy csak csettint egyet Edward, és már…

„Man cannot obtain anything without first sacrificing something.
In order to obtain anything something of equal value is required.
That is alchemy’s Law of Equivalent Exchange.
At the time, we believed that to be the true way of the world.”

„Nem juthatunk úgy valamihez, hogy ne hoznánk érte áldozatokat.
Ahhoz, hogy megszerezzük, vele egyenértékűvel kell rendelkeznünk.
Ez az alkímia Egyenértékű Cseréjének Törvénye.
Akkor azt hittük, hogy ez a világ igazi mozgatórugója.”
/szerk. ford./

A Fullmetal Alchemist eseményei viszonylag könnyeden indulnak, de persze az első pillanattól arcunkba mászik, hogy az önfeledt játék, gyermeki szórakozás mögött bizony kemény drámai háttér húzódik. A fiúk nagyon korán megtanulják az alapigazságot, hogy mindennek meg van az ára, és nem feltétlenül úgy kell megfizetniük, ahogy azt ők előre eltervezték. Hiába a naiv, tudatlan, kíváncsi gyereklét, a világ bizony kemény kézzel bánik mindenkivel, és a természet mindig behajtja az adósságot. Az anime központi témája pedig egyértelműen ez lesz, nem titkolja sokáig. Engem viszonylag korán figyelmeztettek rá, hogy ne kedveljek meg egyetlen szereplőt sem, bár akkor még fogalmam sem volt, hogy mire gondolt az illető. Az Akame ga KILL kritikájában utaltam arra, hogy vannak olyan animék, mint például a Shiki, ahol hullanak a karakterek, mint a legyek. Ez egy 51 részes sorozatnál azért nem ennyire feltűnő, de tény, hogy a vidám hangulatról hamar kiderül, hogy nem vígjátékot takar, hanem a látszat ellenére a Fullmetal Alchemist komoly dráma.

Az első kalandok kicsit ugrálnak az időben, melynek egyértelmű célja, hogy a szereplőket bemutassák nekünk, megbarátkozzunk az összes izgalmas karakterrel és kis betekintést nyerhessünk az elsődleges céljaik, törekvéseik irányába. Aztán elkezd kibontakozni az is, hogy mi húzódik a mélyben, a lelkükben, illetve a komorabb fonalak is kikandikálnak. Ez az egyik, amely könnyedén elvarázsolhat bennünket, mert a Fullmetal Alchemist ambivalens érzéseket ébreszt bennünk. A testvérek alapvetően gyönyörűen ellentétei egymásnak, illetve a cím is elég frappánsan lett eltalálva. Ez a kettősség pedig lépten-nyomon utolérhető az animében. Minden egyes küldetés szeletkéket mutat meg nekünk a világból, méghozzá általában nem csak egy nézőpontból. Ami elsőre vidámnak vagy éppen tragikusnak tűnik, kiderülhet róla, hogy pont az ellenkezője is igaz rá, attól függ, hogy honnan szemléljük a kérdést. Ez a belső feszültség pedig elég hamar rátelepszik a sorozat hangulatára is, és azon kapjuk magunkat, hogy faljuk a részeket. Szerencsére a történetet sehol sem húzták el és nem is laposodik el. Érdeklődésünket ügyesen tartják fenn azzal, hogy az egyes küldetések, egységek csupán néhány epizódra korlátozódnak és nem nyúlnak el túlságosan hosszúra. Emellett a fő szál folyamatosan felsejlik, de a nyomozás eredményei kreatívan el is vannak rejtve.

Ahogy haladunk előre az időben, egyre drámaibb lesz a hangvétel, az önfeledt szórakozás csak ritkán adatik meg az Elric testvéreknek. A Fullmetal Alchemist fokozatosan rátér azokra a titkokra, melyeket Edward nem szeretett volna megtalálni. Márpedig nincs más választása, ha a kitűzött cél irányában szeretne maradni, akkor olyan felfedezéseket is fel kell dolgoznia, melyek nem egy 15 éves fiú lelkének valók. Mielőtt azonban a legfontosabb kérdésköröket megemlíteném, szólnék pár szót a főbb karakterek jelleméről.

Edward Elric az idősebbik testvér, istenadta tehetsége és affinitása van az alkímiához. Gyermekkora óta szorgalmasan gyakorol, és olyan képességekre tesz szert, melyet az állami sereg alkalmazottai is megirigyelhetnek. A sorozat gag része az, hogy egy szörnyű eset okán az avatatlan szemlélődők számára úgy tűnik, hogy ő a kisebbik, nem pedig Alphonse. Bár, ha belegondolunk, ez a kisebbrendűségi komplexus valójában csak fricska, hiszen fiatal kora ellenére hamar fel kell nőnie és tudása, ereje vetekedik a legtapasztaltabb alkimistákéval. Így benne is megtalálható az a kettősség, ami a Fullmetal Alchemist egészét jellemzi. Hiszen látszólag feladja az alapelveit is, amikor beáll az állam katonái közé, azonban mellette képes megőrizni önmagát és igyekszik úgy dönteni, hogy másokon segítsen. Még akkor is, ha ez bizony ellentétes az adott paranccsal. Éles eszének köszönhetően viszont úgy tudja keverni a kártyákat, hogy ezt ügyesen el tudja rejteni, legalábbis nem tudnak ellene komoly vádakat felhozni. Nyilván fiatal fiúról van szó, így indulatai néha elragadják, de olyankor mindig ott van legalább Alphonse, aki vissza tudja tartani, képes megfékezni. Persze ezek a zablák csak azért szükségesek, hogy ne sérüljön meg komolyabban Edward lelke.

Alphonse Elric a fiatalabb kettőjük közül, mégis – megjelenéséből adódóan – Edward bátyjának nézik. Ennek ellenére viselkedésében (meglepő módon) kettősség figyelhető meg, hiszen egyrészt jóval naivabb bátyjánál, azonban ezzel párhuzamosan, a kiélezett szituációkban jóval józanabb gondolkodásról tesz tanúbizonyságot. Sokkal inkább aggódik mások testi épségéért, mint Edward, sőt testvérét is jobban félti a testi-, illetve a lelki sebektől. Emiatt a két Elric fiú kiegészíti egymást, így ügyesen mozgatják egymás reakcióját a középső, kibalanszolt irányba. Természetesen érződik az is, hogy Al a fiatalabbik, ezért gyakran érzelmesebben reagál, illetve fogékonyabb az ilyen helyzetek detektálására. De erre azért is van szükség, hogy Edwardot ne ragadhassák magukkal a düh és a tehetetlenség béklyói.

Winry Rockbell a legjobb példa arra, hogy hogyan lehet a múltat arra felhasználni, hogy erőssebbé válhassunk. Korán elvesztette szüleit, mégis képes két lábra állni és folytatni azt, amit elkezdett: igazi gépésszé válni. Nyilvánvalóan szemében és lelke mélyén ott lapul a fájdalom, amelyre még inkább emlékeztetik az Elric fiúk, azonban képes elvonatkoztatni ettől, és nem csak felülemelkedik rajta, hanem a világot új szemmel akarja látni. Igyekszik megtalálni mindenben az izgalmat, az érdekességet, a szépet, a tökéletességet, és így példát mutat Edward számára. Néha ez azt is jelenti, hogy keményen kell velük viselkednie, pláne, mikor látja, hogy az idősebbik fiú folyton önmagát ostorozza, valamint sosem veszi észre, mennyire kedveli őt. Winry igazi statikus jellem, a szó azon értelmében, hogy a végsőkig képes kiállni a testvérek mellet és bármikor a rendelkezésükre áll. Képes irányt mutatni nekik akkor is, amikor le vannak hangolva, és nem utolsó sorban, neki köszönheti Edward a nevét adó mesterséges végtagokat.

Roy Mustang elsőre talán enigmának tűnhet, de a későbbiekben bővebben kifejtésre kerülő kettősség, illetve morális kérdéskör nála a leginkább megfigyelhető. Fegyelmezett, tökéletes katona, zseniális alkimista, aki határozottan és céltudatosan lépeget fel a ranglétrán úgy, hogy igyekszik azokat a hibákat nem elkövetni, amelyekért Edwardot csodálja. Talán nem is véletlen, hogy ez a mozzanat egy ponton tetten is érhető, mert Roy valószínűleg olyan lázadó, tehetséges tinédzser lehetett, mint a fiú.

A történet előrehaladtával egyre komorabb lesz minden, és a finoman megfogalmazott tanulságok egy idő után már az arcunkba másznak, és kényelmetlenül feszengünk, ambivalens érzések kerítenek hatalmukba bennünket, mert mi sem találjuk a megfelelő válaszokat a felvetődő kérdésekre. A Fullmetal Alchemist központi témája minden egyes rész elején elhangzik, ez maga a természet törvényeinek mozgatórugója, a valamit valamiért elv. „Quid pro quo”, ahogy Hannibal Lecter mondja a Bárányok hallgatnakban. Elsőre talán erősnek tűnhet a párhuzam, pedig ott is szimplán arra mutat rá a főszereplő, hogy semmi sincs ingyen, még akkor sem, ha a helyes cselekedet látszólag úgy diktálná. A világ alapelvei között nincsen se jó, se rossz, minden semleges. Nem létezik se gonosz, se jóságos, ezek csupán címkék, amelyeket egy emberi értékrendhez viszonyítva ragasztgatunk fel mindenre. Az pedig tény, és nem vita kérdése, hogy mindennek megvan az ára, amit teszünk. Lehet vele vitatkozni, lehet próbálkozni azzal, hogy megpróbáljuk elkerülni a fizetséget, de valamilyen formában mégis le kell rónunk a tartozásunkat. Itt lehet a fakitermelésre is gondolni, de lopásra, gyilkosságra, sikkasztásra, bujaságra, illetve bármi egyébre ráhúzható a séma, és igaz lesz. Ez pedig az egész Fullmetal Alchemist alapja. Lépten-nyomon példákat látunk rá, hogy megpróbálják áthágni a határokat, öntelten cselekszenek, hátha kivételek lesznek, mégis mindenkit utolér a végzete egytől egyig, hiába tiltakozik ellene. Persze méltatlankodni és tiltakozni is lehet, de mindez hiábavaló.

A másik, szorosan idekapcsolódó kérdéskört majd a filmnél szeretném megtárgyalni, mert a homunculusok lényege elég sokat elspoilerezne azok számára, akik még nem látták a sorozatot. Így a harmadikkal folytatnám, mert az alkímián túl a katonaság problémája is górcső alá kerül. Rengeteg történelmi példát fel lehetne sorolni olyan szituációkra, amikor a fiatalokat számláló sereg túl korán kerül bevetésre, illetve nincsenek megfelelően felkészítve az eseményekre. Ennek oka, hogy valójában csak a harcok során szerezhetnek igazi tapasztalatot az emberek, így csupán akkor fog kiderülni, mennyire bírják a gyűrődést. Természetesen a lelki értelemben vett nyomásra gondolok, mert – mint a Ghost in the Shell Stand Alone Complex: 2nd GIG-nél kifejtettem – látszólag egy másik személyt legyilkolni háborús szituációban, parancsra könnyűnek tűnhet, azonban utólag, amikor valaki egyedül fekszik az ágyában, bizony előfordulhat, hogy ráeszmél, mit is jelent maga az élet. Erre is igyekszik rámutatni a Fullmetal Alchemist, hogy egyrészt minden élet egyformán értékes és fontos, védendő, másrészt egy katona csak a harcok során képes teljesen kizárni a külvilágot, de mikor lesz ideje gondolkodni, bizony átértékelheti a helyzetet. Illetve parancsot teljesíteni kötelező, hiszen a megtagadása jóval több halállal, áldozattal is járhat, mintsem vakon megtenni, amire utasítanak bennünket. Ergo itt is tetten érhető a kettősség, mert tény, hogy csupán parancsra ölnek, de az is igaz, hogy tisztában vannak azzal is, az első perctől fogva, hogy ez be fog egyszer következni. Több karakter jellemében megfigyelhető ez a dualitás, hogy vívódnak és próbálnak változtatni, jóvátenni bűneiket.

Természetesen itt a bűnökre nem teológiai értelemben kell gondolni, bár ilyen utalásokat is tartalmaz a Fullmetal Alchemist, valójában morális értékrendekhez viszonyított vétkekről beszélünk, és ez az anime egyik nagy erőssége, hogy nem próbál meg semmi olyasmit letolni a torkunkon, amely nem általános alapelv, hanem valamelyik valláshoz vagy ideológiához köthető.

De ha már a vallások is szóba kerültek, nem mehetek el amellett sem, hogy a Fullmetal Alchemist egyértelmű, akár alcímnek is tekinthető részét ne érintsem. Ez pedig nem más, mint a Bölcsek köve (műben: Philosopher’s Stone), melyről azt beszélik, hogy a kulcs az aranycsináláshoz, az örök élethez, meg ugye az ingyen vezetékes sörhöz. Erről az eszközről már Paracelsus (1493-1541) is értekezett, és ahogyan az animében, ott is több megjelenési formáját említi, illetve az előállításáról is elmélkedik. De akár messzebbre is visszanyúlhatunk az időben, hiszen már az ógörög alkimisták is foglalkoztak az anyagok alapjaival, a világmindenség felépítésével, eredetével. A mai, kortárs irodalomból pedig egyértelműen emlékezhet mindenki a Harry Potter ide vonatkozó részére.

A lényege, az eredeti koncepciót tekintve annyi, hogy a segítségével látszólag lehetetlen dolgok is megtehetőek, illetve létrehozható a semmiből valami. A Fullmetal Alchemist-ben nem az aranycsinálás áll a középpontba, hanem inkább az, hogy a természet törvényei felrúghatóak, ignorálhatóak abban az esetben, ha a Bölcsek kövét használjuk. Nem érvényes többé a valamit valamiért elv, így akár a tabu tanok is elérhetővé válnak. Így akár megsemmisíteni és teremteni is képes lehet az, aki birtokolja a szent tárgyat. Nyilvánvalóan az is ki fog derülni a Fullmetal Alchemist-ből, hogy ez mennyire érvényes állítás, illetve igazak-e a híresztelések, és valóban következmények és árak nélkül tehet-e meg bárki bármit a Bölcsek kövének segítségével.

Illetve, ha már a tabu tanokhoz érkeztünk, akkor az Ishbal kérdést sem hagyhatom ki. Valójában bármilyen népcsoportra, vagy akár egyházra ráhúzható az, ami felmerül az ishbaliakkal kapcsolatban. Ez az alapprobléma pedig az idegentől, mástól való félelem. Az emberek egyik ősi ösztöne, hogy bármi, amely ismeretlen számukra elsőre ellenséges viselkedést vált ki belőlünk. Nem tudjuk, hogy bízhatunk-e benne, nem ismerjük, ezért rettegünk, hogy árthat nekünk, bármi is legyen az. Ez nem csak egy olyan lényre, vagy tárgyra igaz, mely teljességgel különbözik tőlünk, mert ugyanígy állunk egy betegség, mutáció, vagy éppen tulajdonság, képesség előtt is, mintha csak és kizárólag ellenségként tekinthetnénk rá. Így bármi, ami különböző, szűkebb értelemben még akár a társadalmi átlagtól eltérő is, azt bizony nem hagyhatjuk szó nélkül és el kell pusztítanunk. Szerencsére ez a probléma ritkán élesedik ki ennyire, de gyönyörűen szimbolizálható a jelenség akár egy szem-, haj-, bőrszínnel, vagy éppen nemi identitással, vallási és ideológiai hovatartozással, esetleg politikai állásfoglalással. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy az erőszak bizony erőszakot szülhet. Illetve nem mindig egyértelmű, hogy melyik oldalnak van igaza az adott kérdésben. Az ishbaliak dogmatikus viselkedése például ellenséges magatartást szül olyasmikkel kapcsolatban is, amelyek kívülállónak, tabunak számítanak. Ezért lesz ismét izgalmas az ábrázolásmód, valamint a válaszok sem egyértelműek, nekünk kell gondolkodnunk, hogy ki a jó, ki a rossz, mi volna a helyes cselekedet. Segítek: mindegyik és egyik sem, mert minden anime megpróbál rávezetni bennünket, hogy a nagyobb jó nézőpont kérdése csupán. Minden tett utólag ítéltetik meg, és csak a jövő fogja megmondani, hogy milyen bélyeget majd süt rá.

A Fullmetal Alchemist-et Seiji Mizushima (Fullmetal Alchemist: The Movie – Conqueror of Shamballa, Mobile Suit Gundam 00, Un-Go, Zaion: I Wish You Were Here) rendezte Hiromu Arakawa (The Heroic Legend of Arslan) mangájából. Az adaptáció nagyon jól sikerült, Yoshiyuki Ito (Soul Eater) karakterdizájnja és Michiru Oshima zenéje fantasztikusan passzolt a hangulathoz. A sorozat hosszára tekintettel körülbelül 13 epizódonként változott a főcím zene és a befejező dal. Így először a Porno Graffittitől (Ghost Slayers Ayashi, Bleach) a Melissa és Nana Kitade-től (D.Gray-man, Hell Girl: Three Vessels) a Kesenai Tsumi (2-13), majd a zseniális L’Arc-en-Ciel-től (Rurouni Kenshin) a Ready Steady Go – ami személyes kedvencem – és a YeLLOW Generation-től a Tobira no Mukō e (14-24) hallható. Aztán a hangvétel megváltozik és a Cool Joke-tól az Undo-val nyitunk és Crystal Kay-től a Motherland (25-41) zárja a részeket. A végső konklúzióhoz pedig az ASIAN KUNG-FU GENERATION (Naruto, Bleach, Erased) Rewrite-ja, valamint Sowelu (D.Gray-man) I will-je passzol (42-51).

A Fullmetal Alchemist fantasztikusan gyönyörű látványvilágú és zseniális témákat boncolgat a maga módján. Az egyik legérzelmesebb anime, melyet valaha láttam, bár a Shiki messze megelőzi őt (legalábbis ebben a tekintetben). Mindenképpen ajánlani tudom az alkímia és a steampunk rajongóinak, nem érdemes kihagyni.

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány

Fullmetal Alchemist: Conqueror of Shamballa

Fullmetal Alchemist: Sacred Star of Milos

Fullmetal Alchemist: Brotherhood

Fullmetal Alchemist (2017)