A 2007-es év több pörgős, akciódús animációs filmmel is szolgált, így adott volt, hogy az Appleseed-ek után előszedjem az Ex Machina évében készült másik produkciót, a Vexille-t is. A CGI grafika nem csak betört az anime gyártás folyamatába, hanem bizonyos esetekben át is vette a rajzok szerepét, bár a mai napig a legjobb hatás akkor érhető el, ha a kettőt igyekeznek kombinálni is, mert a mozgásokon azért még mindig van mit javítani. Bár a Final Fantasy XV igyekezett a legjobbat nyújtani, ott sajnos átestek a ló túloldalára, azonban a Vexille és az Ex Machina azonos tulajdonságokkal bíró, remek kis akció sci-fik.

Ahogy az alcím is mutatja, 2077-ben járunk, a nem is olyan távoli jövőben, ahol Japán úgy döntött, hogy technikailag elszigeteli magát a külvilágtól, és igyekszik nem megosztani fejlődésének eredményeit a többi országgal. Ilyenre számos példát láthattunk már a történelem folyamán, és annyira jól sikerültek ezek a megmozdulások, hogy minden egyes esetben katasztrofális bukás lett a vége. No de, az ember ugye mindig tanul a múlt hibáiból – NEM!

Ebben az izolált helyzetben egy különös gyűlést szakít félbe az amerikai SWORD hadművelete, melynek során különböző országok képviselőit kapcsolják le, azonban abba a problémába ütköznek, hogy hiába a számtalan android támogatás és a megerősített mecha-öltözetek, a japán figura, Saitou mégis kicsúszik a karmaik közül, ráadásul elég csúnyán helybenhagyja őket. Nyilvánvalóan az ilyesmi nem csak az önérzetüket sérti, hanem arra is sarkallja őket, hogy kiderítsék, mit is terveztek ezek az alakok és milyen technológiai újítással rendelkeznek a japánok.

Az egyetlen nyom, amin elindulhatnak azonban aggasztó hírekkel szolgál, miszerint a japán kormány megszegte az androidok fejlesztésére előírt tiltó egyezményt, de biztosak csak akkor lehetnek ebben, ha műhold-kapcsolatot tudnak létesíteni a szigetországgal. Viszont az elszigetelődés egyik alapköve pont az, hogy egy olyan rendszert hoztak létre a kontinenstől távol, amely megakadályozza a letapogatást, illetve az analízist is. Ezért egy ambivalens küldetésre indul Leon és csapata, mely során be kell szivárogniuk Japánba, hogy kifelé sugározzanak egy jelet, amely támpontul szolgálhat a szatellit számára, de arra is figyelniük kell, hogy a diplomácia pengeélen táncol, így semmilyen ellenséges cselekedettel nem vonhatják magukra a figyelmet. Ha lebuknak, több probléma fog adódni, de ha nem jutnak hozzá az kritikus információhoz, úgy az egész világ bajba kerülhet, ha olyasmi fejlesztés lát napvilágot, mellyel szemben tehetetlenek.

Természetesen a küldetés egyáltalán nem úgy sül el, ahogy tervezik és a felfedezés sem azt az eredményt hozza, amit találni szerettek volna. A világ, mely eléjük tárul sokkalta ijesztőbb képpel szolgál a SWORD számára, így egy komplexebb problémával szembesülnek, mintsem eltervezhették volna. Ahhoz, hogy kimenekülhessenek a szigetről, össze kell fogniuk azokkal, akiktől a fülest kapták a technikai fejlesztés veszélyével és a film elején látott gyűléssel kapcsolatban. Nincs más választásuk, mint megpróbálni elvegyülni a lakosság körében és a titok végére járniuk. Azonban a Daiwa Industries nem hagyja, hogy Vexille, a csapat női vezetője sikerrel járjon.

A problémakör viszont nem ugyanaz lesz a Vexille során, mint az eddigi Appleseed-ek esetén, hanem inkább a poszt-apokaliptikus vonal erősödik a mű folyamán. Ami viszont legalább egyedivé teszi, leszámítva, hogy másik franchise-okat is eszünkbe juttat, de emiatt senki sem fog panaszkodni. Nagyon kreatív titok lappang a háttérben, ezért ez esetben sem szeretnék túlságosan mély elemzésbe bonyolódni, mert a lényegek a csattanókban, a fordulatokban lesznek. Viszont bátran felsorolom azokat a műveket, melyeket eszembe juttatott a Vexille. Az első mindenképpen az Appleseed: Ex Machina, mert stílusát tekintve – nem véletlenül – nagyon hasonló hozz, de mellette az igazi klasszikus Mad Max is befigyel, illetve a hangulatát tekintve még a Resident Evil is több helyen beugrott nekem.

Fumihiko Sori (Dragon Age: Dawn of the Seeker) meglepően jól ötvözte a mecha-cyberpunk gondolatokat a poszt-apokaliptikus utópiákkal, disztópiákkal. Atsushi Yasuoka és Yasue Minamishi karakterdizájnja, valamint Paul Oakenfold (Appleseed) zenéje pedig egy jó nagy lapáttal rátettek a hangulatra. Csupán a kissé hintázó szereplőket sajnálom néha, amikor ilyen gyönyörű műveket nézek. De ha már ilyen legendás zeneszerzőnk van, nem szeretnék itt sem megfelekeni arról, hogy a főcímzene bizony a Basement Jaxx Close Your Eyes című száma, az anime végén pedig mink Together Again-je hallható.

Értékelés: 8,5/10

Smaragd Sárkány

 Akinek tetszett, itt megvásárolhatja: