Tavaly két cikket is szenteltem (ez és ez) a James S.A. Corey regényfolyamából készült, The Expanse című űroperának, melynek első évada a Syfy csatorna gondozásában került először sugárzásra 2015 decemberében. Első cikkemben még ódákat zengtem a várakozásaimat messze felülmúló eredmény láttán, ám néhány hónappal később már visszafogottabban nyilatkoztam a széria jövőjére vonatkozólag. A forrásként szolgáló művektől való hol indokolt, hol kevésbé indokolt eltérésben komoly potenciális problémákat vizionáltam, emlékeztetve mindenkit a mainstream sorozatokban lépten-nyomon felbukkanó, olcsó és bugyuta dramaturgiai megoldásokra. Lássuk tehát, hogy a The Expanse második évadának mennyire sikerült átvinnie az eredeti regényszéria által igen magasra tett lécet.

Felemás érzelmekkel vágtam neki a 2017 februárjában elstartolt második évadnak, mely az első szezon sikerét követően tízről immáron 13 részesre hízott. Nem mintha kiábrándultam volna a Corey-ék által teremtett világból (habár az időközben terítékre került könyvek közül a szerintem zseniálisra sikeredett Abaddon’s Gate után az azt követő Cibola Burn egy kissé visszalépésnek érződött), csupán tartottam tőle, hogy az írók az új évad nagy részét még mindig a Leviatán ébredésének szentelik, jelentősen túlhúzva ezáltal az első könyv által szolgáltatott alapanyagot. Aggodalmam jogosnak tűnt, hiszen az első évad az Eros állomáson történt események kezdetekor ért véget, ahonnan azért még hosszú út vezetett a Caliban’s War eseményeit elindító történésekig. Az előző évad példáján pedig láthattuk, hogy nem vezet jóra, ha a sorozat forgatókönyvén dolgozó csapat rákényszerül, hogy maga töltse ki a hiányzó játékidőt.

Ebben a vonatkozásban szinte azonnal kellemes meglepetés ért, ugyanis a sorozat alkotói érdekeset csavartak a forrásmunka időrendjén. Rögtön az első epizódban egy új történetszál bontakozik ki, amely a második könyv egyik főszereplőjének, Bobbie Draper-nek az MCRN különleges alakulatánál eltöltött mindennapjait mutatja be és készíti elő a Caliban’s War prológusában olvasható eseményeket, melyek az egész regény eseményláncának beindításáért felelősek. Igen jó húzás véleményem szerint, még ha Bobbie egységének mindennapjait és a marsi-földi ellentéteket bemutató jelenetek nem is képezik a korai epizódok legjobban sikerült szegmensét. Az évad közepéig tehát egyszerre szemlélhetjük az első évadban felvezetett események kibontakozását és ezzel párhuzamosan egy új konfliktus kezdetét is.

A sorozat hiányosságai ott válnak nyilvánvalóvá, amikor az Eros állomást petri-csészévé alakító Protogen óriásvállalat elleni akció, valamint a kísérlet folyományaként kialakuló probléma látszólag megnyugtató konklúzióval lezárul. Lényegében itt érünk el oda, ahol a Caliban’s War története kezdetét venné. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a forgatókönyvírók itt mintegy légüres térben találták magukat, a két fő cselekményszál közül az egyik lezárulásával több tér maradt a fennmaradó műsoridő kitöltésére. És ez – ahogy már tapasztaltuk – az első évadban sem tett jót a történet egységének. Az évad második fele sajnos hemzseg a logikátlan, következetlen cselekedetektől (Naomi mentőakciója, mely nélkülöz minden olyat, ami akár távolról is valószerűnek tűnik amellett, hogy rendkívül szájbarágósan és keresetlenül próbál örök-érvényű emberi értékeket közvetíteni felénk, vagy említhetném a fél marsi flotta megfutamodását az egyetlen Rocinante elől), alapvető hibáktól (légüres térben hangosan csoszogó protomolekula-szörny), melyek képesek voltak – legalábbis számomra – jelentősen lerontani az epizódok általános színvonalát.

Jómagam ugyebár beható ismeretekkel rendelkezem a cselekmény hátterében meghúzódó eseményekkel kapcsolatban – lévén volt szerencsém olvasni a regényeket -, viszont gyakran elmerengtem azon, hogy az átlagnézőnek vajon mennyi is jön át a The Expanse cselekményét mozgásban tartó összefüggésekből. Az a fura érzésem támadt, hogy az alkotók által képernyőre varázsolt verzió helyenként még engem is képes összezavarni – köszönhetően bizonyos jelentősebb változtatásoknak az eredetihez képes – és egyes összefüggések, melyeket én evidensnek véltem, számítottam rájuk, látszólag kimaradtak, vagy komoly átalakításon estek át. Az Errinwright – Protogen – Mars háromszögből nekem nemigen vált világossá, hogy ki-kivel van. A film az erosi kísérleteket és protomolekula-rém fejlesztéseket megpróbálta külön kezelni; az elsőt a Föld, a másodikat a marsiak nyakába varrni. Holott a regényekből egyértelműen kiderül, hogy valójában az egész a Protogen vállalat és Jules-Pierre Mao magánakciója volt (lévén egy magánkézben lévő óriásvállaltról van szó), még ha a dolog a nagyhatalmak cinkos szemhunyása mellett történt is. Lehet, hogy az én prekoncepcióim tették, de a történet ezen része valahogy nem állt össze nekem, holott egy igen lényeges dologról van szó, mely rávilágít a történések mozgatórugóira.

Egy másik fontos konfliktusforrás a The Expanse világában, mely sokkal kisebb hangsúlyt kap a sorozatban és ezáltal bizonyos alapvető motivációk rejtve maradhatnak, az a “belter”-földi, “belter”-marsi ellentét, illetve annak rasszista felhangjai. A regényekben ez az újfajta rasszizmus morfológiai különbségekben is megnyilvánul, mely azonnal mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, hogy az adott ember honnan származik. Itt a nyúlánk, magas, törékeny testalkat és az aránytalanul nagy fej (mely a gravitációs zónán kívül töltött gyermekkor hozadéka) lép az általunk is jól ismert bőrszín helyébe, mint elkendőzhetetlen megkülönböztető jegy. A sorozat nem fordít figyelmet erre: az Öv lakói pontosan ugyanúgy néznek ki, mint földi, vagy marsi felebarátaik, legfeljebb egy hangyányit extrémebb külsőt kapnak: furcsa frizura, vagy néhány tetkó formájában. Nyilván komoly energiabefektetést igényelne ennek a vonulatnak a sorozatba emelése, így viszont egy eredetileg sokkal mélyebben gyökerező konfliktus csupán mint egy munkás-arisztokrata ellentét kap szerepet.

A második évad hozott néhány új központi, vagy legalább visszatérő karaktert is. Roberta ‘Bobbie’ Draper, illetve az őt megszemélyesítő Frankie Adams felemás jelenség, ha a regénybeli eredetihez hasonlítjuk. A sorozatbeli Bobbie sokkal esendőbb, gyámoltalanabb, mint eredetije. A casting választás is érdekes: Frankie Adams ugyan nem egy nádszál karcsú teremtés és akad benne némi egzotikus jelleg is, mégis nehéz összeegyeztetni a Bobbie-ról bennem eddig kialakult képpel, mely egy magas, csupa izom és ezáltal relatíve nagydarab, maori származású nőt vizionált. Prax-re (Terry Chen) éppen a fentiek ellenkezője igaz: az ő esetében egy sokkal inkább “kisemberre” hajazó karakterre számítottam, míg a Terry Chen által hozott figura ugyan messze nem egy szuperhős alkat, mégis kevéssé tűnik egy kétségbeesett, teszetosza kis botanikusnak. Avasarala szárnysegédje, Cotyar lényegesen nagyobb szerepet kap, mint regénybeli megfelelője és az első sorban talán a Spartacus szériákból ismert Nick E. Tarabay remekül hozza is a fanyar humorú karaktert. Johnson ezredes legénysége is bővült egy visszatérő szereplővel Drummer személyében (Cara Gee) aminek az érdekessége, hogy a karakter először a jó pár évvel később játszódó Nemesis Games-ben tűnik fel először, mely a regénysorozat ötödik kötete. Egyelőre nem is tudunk meg sokat Drummer-ről, valószínűleg a későbbiekben kap némi árnyalást az ő figurája is. A régi szereplők új árnyalatokkal gazdagodnak, mely sajnos legjobb esetben is közepesen sikerült monológok formájában realizálódik. Így tudunk meg töredékes részleteket első sorban Alex és Amos múltjáról, melynek érdekessége, hogy erre az olvasóközönségnek egészen a negyedik, illetve az ötödik kötetig kellett várnia. Naominak ráadásul van egy elejtett mondata valamikor az évad vége felé, amikor is azt taglalja, hogy neki már csak egyetlen titka maradt Holden előtt. Na most én biztos forrásból tudom, hogy van azért egynél több is.

Hogy ne csak a rosszat említsem, azért meg kell jegyezni, hogy a képi megjelenítés színvonala egy szikrányit sem csökkent az első évad óta, melyről annak idején igencsak nagy szavakat durrogtatva beszéltem. A CGI és a nem számítógép generálta díszletek is jelentősen meghaladják a hasonló jellegű sorozatoktól megszokott színvonalat. Nagyon kellemes meglepetésként ért, hogy az alkotók olyan utalásokat is belecsempésztek az epizódokba, mely arról árulkodik, hogy a sajnos elég gyakori melléfogások mellett azért igen jól ismerik a Corey-ék által teremtett univerzumot és ahol lehet, tisztelegnek is előtte. A Salamon Epstein végzetes kísérletét – mely lehetővé tette, hogy a naprendszer távoli pontjai is kolonizálhatóvá váljanak és így kitágította az egész emberiség horizontját – bemutató epizódrészlet valamikor az évad elején, valamint a Thoth állomáson elfogott Cortazar nevezetű tudós egyaránt utalás Corey-ék egy-egy regényszérián kívüli művére (Drive című novella, illetve a The Vital Abyss című kisregény).

Lehet, hogy szigorúnak tűnök a The Expanse-el kapcsolatban. Ennek egészen egyszerű oka van. Ismervén és szeretvén az eredeti regényszériát rossz látni, hogy a kiváló alapanyagnak csupán egy felhígított és helyenként félreértelmezett kivonatát láthatjuk viszont a képernyőn. A cikk alatt látható értékelésnél figyelembe vetten, hogy mennyire hiánypótló alkotásról is beszélünk – mit ne mondjak, nem bővelkedünk űroperákban az utóbbi években. Nyilvánvaló, hogy előítéleteim megakadályoznak abban, hogy objektíven szemléljem a sorozatot, mégis próbáltam példákon keresztül rávilágítani a sarkaltos pontokra. Felfoghatjátok úgy, hogy minden fentebb leírt dolog egy, a regényszéria iránt rajongással viseltető ember fanyalgása csupán. Mindenkit arra biztatnék, hogy tegyen egy próbát a sorozattal. Ha pedig a sorozat tetszik, olvassa el a könyvet. Ezt még nagyobb önbizalommal tanácsolnám. A széria zöld utat kapott a harmadik évadra, úgyhogy még legalább tizenhárom epizód áll az alkotógárda rendelkezésére, hogy rácáfoljon a fent leírtakra. Különösen érdekes lesz ez annak fényében, hogy a hírek szerint a The Expanse csapata készíti majd az Andrzej Sapkowski regényei, illetve a népszerű játékszéria alapján készült The Witcher című sorozatot. Kíváncsian, bár némi félsszel szívünkben várjuk az eredményt. Ha azt vesszük, lehetne rosszabb kezekben is a projekt.

Értékelés: 7/10

Gabblack