A napokban debütál a Universal Pictures legújabb durranása, a Múmia című film, mellyel elindítják az úgynevezett Sötét Univerzumot, mely olyan klasszikus szörnyetegek közös világa lesz, mint Frankenstein mennyasszonya, a Fekete lagúna teremtménye és természetesen jelen cikkünk tárgya, a Múmia. A stúdió nem titkolt célja ezzel egy közös univerzum, a Marvel illetve a DC példáját követve, amely talán felidézi és tiszteleg a ’30-as, ’40-es évek nagy filmjei előtt. Mint minden ilyen univerzum-indító alkotáson, a Tom Cruise és Russel Crowe által fémjelzett Múmián is hatalmas nyomás volt. Lássuk tehát, hogy sikerült a Universal startja, melyet a Star Trek filmekben is jelentősen közreműködő Alex Kurtzman rendezett.

Évszázadokkal ezelőtt, az ókori Egyiptomban Menephtre fáraó lánya, Ahmanet (Sofia Boutella) kegyetlen tettet követett el: miután nem örökölhette a trónt, szövetségül hívta a káosz istenét, Sethet, és megölte apját illetve újszülött kisöccsét. Az alku részeként Ahmanet a világba akarta hozni az egyiptomi istent úgy, hogy egy tőrrel leszúrja egy követőjét, és az isten így a testébe költözhet. Azonban szörnyű tettét még idejében megakadályozták, és a hercegnőt élve mumifikálták, majd egy messzi helyen, a mai Irak területén temették el, a tőr pedig később a keresztesek által Angliába került. Napjainkban Nick Morton (Tom Cruise) és társa, Chris Irakban jár bevetésen, titokban kincseket keresve, melyeket később eladhatnak a fekete piacon. Egy rosszult sikerült akció után egy sírra bukkanak, melyet Nick egy újdonsült ismerősével, Jennyvel együtt (Annabelle Wallis) feltár. Nick meggondolatlanul kiemeli az Ahmanetet rejtő szarkofágot a higanytóból, mely a hercegnőt őrizte háromezer éven át, így azt egy repülőre rakják, hogy az Egyesült Államokba szállítsák. Útközben azonban rejtélyes körülmények között a repülőgép lezuhan Anglia felett, rajta Nick-el, aki röviddel ezután feltámad. Hamarosan Jennyvel rájönnek, hogy mindez azért történt, mert a férfit az egyiptomi hercegnő kiválaszotta, hogy ő legyen Seth számára az új kapu a világunkba. Hamarosan mind a múmiát, mind Nicket elfogja egy Prodigium nevű titkos szervezet, melynek Jenny is a tagja, s melyet egy bizonyos Dr. Henry Jekyll (Russel Crowe) vezet. Célja nem más, mint megtalálni Ahmanet tőrének hiányzó darabját, életre kelteni Seth-et Nicken keresztül, és megölni őt. Időközben Ahmanet is kiszabadul, így Nicknek és Jennynek közösen kell megállítania az egyiptomi szörnyeteget…

A Universal már évek óta dédelgeti ama álmát, hogy klasszikus, nagy sikerű szörnyeit egy univerzumba terelje ismét ,a ’40-es évek óta először. A legelső próbálkozás eme univerzum létrehozásához a 2014-es Dracula: Untold volt, mely azonban gyenge kritikákat kapott, így elhalasztották az univerzum alapítást. Így került a képbe a Múmia, mely immáron a negyedik feldolgozását kapta, a ’40-es évekbeli Universalos, a ’60-as évekbeli Hammer-es és a 2000-es évekbeli Brendan Fraser féle remake után. A stúdió tehát a napjainkban nagy sikerű Marvel-t (nem hinném, hogy a DC-t is) próbálja utánozni, így nagy reményeket fűztek ehhez az alkotáshoz, azonban sajnos azt kell mondanom, hogy a film nem teljesítette be a várakozásokat. Maga a mű tulajdonképpen a karakterek körül forog, nagyon rájuk épül, így tekintsük is át őket: Nick Morton, a főszereplőnk, egy vicceskedő jófiú, aki nagyon próbál laza lenni, ebben a szörnyekkel és istenekkel teli világban, ami nagyon nem áll jól neki. Igen, van néhány poén, ami jó időben jön, jó helyen, de a legtöbb nem ilyen, és így nagyon erőltetetté válik a mű. Az ember néha csak kínjában nevet, vagy inkább csak mosolyog. Természetesen egy ilyen stílusú filmbe illik néhány vicc, de nem ekkora mennyiségben, nem ilyen bénán, és nem a leglehetetlenebb szituációkkor. Jenny és közte megvan a szükséges kémia, jól festenek együtt a vásznon, de a hölgynek sajnos nem sikerül kiegyensúlyozni Tom Cruise-t, nem tudja kicsit kevésébé gázossá tenni a történetet, sőt, néha el is szürkül a többi szereplő mellett. A legnagyobb reményeket Dr. Jekyll karakteréhez fűztem, hiszen egyrészt nagyon tisztelem Russel Crowe munkásságát, másfelől pedig a doktor és csapata, a Prodigium lesz a ragasztó a különböző filmek között, hiszen az ő feladatuk ezen szörnyek elfogása, tanulmányozása és megölése. Ennek ellenére nagy csalódás ért, nem azt a karaktert kaptam, akire számítottam. Dr. Jekyll (aki egyébként nem egy klasszikus Universal szörny, a Paramount készített róla filmet még 1931-ben és nem is szerepelt közösen semelyik másik rémséggel sem) egy számító, unszimpatikus ember, aki talán gonoszabb is, mint alteregója, Mr. Hyde. Nem tudom elképzelni, hogy fogja összetartani egy ilyen jellemű ember ezt az univerzumot. Mindemellett nagyon gyorsan kiderül, hogy valójában kicsoda, mivé is tud változni,  ráadásul súlytalanra sikeredett ez a jelenet is. A főellenség, Ahmanet sajnos korántsem olyan erős, mint elődei, legalábbis maga Inhotep, az eredeti múmia. Nála azt lehetett érezni, hogy szinte az egész film felett áll, ami roppant nyugtalanító és ijesztő volt, azonban ez az érzés most itt nincs jelen. Kétségtelen, hogy veszélyes ellenfél, viszont másnapra már könnyen elfelejthető, egy egyszeri szörny. Magában a filmben megállja a helyét, de nincs akkora súlya, mint esetleg más szörnyetegeknek lenne.

A film pozitívumai közé lehetne sorolni, hogy nagyon pörög, ami nem véletlen a rendező személye miatt, néha már-már olyan érzés kerített hatalmába, amit az új Star Trek filmeknél éreztem, de ez sajnos csak nagyon ritkán fordult elő. A filmben egy percig nincs megállás, szinte egyik kalandból kerülünk a másikba, kár hogy ezt a rossz szövegkönyv és idétlenség nagyon elrontja. Rengeteg helyszínre ellátogatunk, a gízai piramisoktól kezdve, középkori katakombákon át a modern kori Londonba, gót hangulatra sem lehet panaszunk, ami eme filmek kiemelkedő jegye, ráadásul tisztelegnek a korábbi filmek előtt is, annak ellenére, hogy a filmtörténetben először most először láthattunk női múmiát a vásznon. A klasszikus hangulathoz az is hozzátartozik, hogy sokszor a szörny elcsábítani akarja a főhőst vagy a hölgyeket, ami ebben az esetben szintén jelen van. Ahmanet nem egyszer csókolja vagy éppen nyalogatja főhősünket, rengetegszer látjuk ágyba bújni valakivel.

A történetben, vagy a fordításban van egy nagyon súlyos hiba, ami mellett sajnos nem tudok elmenni szó nélkül: Sethet a halál istenének szólítják nem egyszer a műben, ami helytelen, ugyanis ő a sivatag és a káosz istene volt az ókori egyiptomi mitológiában. De bárcsak ez lenne az egyetlen hibája a műnek: az immáron rengetegszer emlegetett borzalmas szövegkönyvön kívül még van egy pár hiányossága az alkotásnak. A 3D-nek tulajdonképpen semmilyen szerepe nincsen, nélküle is tökéletesen élvezhető a film. Gyakran alig láthatjuk, hogy mi történik, vagy csak az én szemem romlik, pedig jobban megnéztem volna a múmiákat, amiket Ahmanet hoz létre. Lehetséges, hogy a film maga abba bukik bele, hogy túlságosan is a modern korra akarta hangolni ezt a klasszikus művet, ami ismételten nem sikerült,viszont véleményem szerint azért már elég közel járt hozzá. Egyszerűen valami hiányzik, vagy valamiből túl sok van, hogy kerek legyen az egész.

Összességében egy egyszer nézhetős horrorra sikeredett a Múmia modern feldolgozása, mely bár számtalan hibát rejt, azért már csak egy kevés választja el, hogy méltó filmet készíthessenek a klasszikus szörnyekről a mai rohanó és kalandfilmekkel teli világunkban. Tényleg csak egy kis változtatás kell véleményen szerint, hogy egy nagyszerű univerzumot hozzon létre a Universal, és nagyon bizakodva várom a következő dobásukat, a 2019-ben megjelenő Frankenstein menyasszonnyát. Annyi bizonyos, hogy a mai napon egy új univerzum született.

Üdvözlet az istenek és szörnyek világában!

Értékelés: 6/10

Kele-man