Időnként rászánom magam, hogy egy anime élőszereplős verzióját megtekintsem. Pláne, ha olyan neves rendező adta hozzá a nevét, mint Takashi Miike, a japán gore horror koronázatlan királya. Az ő művei mindig iszonyatosan betegek és groteszkek, ezért reméltem, hogy most is kellemes, borzongással teli meglepetéseket fog okozni. A labda elég magas volt, hiszen rengeteg lehetőség van a sorozatban, csak ki kell aknázni és gyönyörű látványvilágot, hangulatot lehet belőle létrehozni.

A 2000-es évek végén a Föld már túlságosan benépesedett, ezért tudósok rájönnek, egyetlen megoldás lehetséges: ha a Mars bolygót valamilyen módon lakhatóvá változtatják és kolonizálják. Ezért egy moszat és egy csótány fajt küldenek fel, hogy kialakulhasson a megfelelő légkör. Az moszatok az atmoszféra megteremtésében, míg a csótányok majd a terjesztésben, illetve hihetetlen ellenálló képességüknek köszönhetően mintegy kontrollként segíthetnek az emberiségen. Párszáz évvel később egy űrhajót küldenek a bolygóra, hogy megnézze, hogy készen áll-e a Mars a betelepülésre, azonban a legénység tagjainak nyoma vész, így a BUGS 2 nevű csoportot dobják össze, hogy kiderítsék, mi történhetett. Tényleg szedett-vedett bandáról van szó, gyakorlatilag olyan embereket keresnek, akik pénzért bármit vállalnak, még egy veszélyes eljárást is, amelyet az utazás előtt kell elvégezni rajtuk.

A bolygó közelébe érve rájönnek, hogy valami nem stimmel a küldetésükkel, de nem marad más választásuk, mintsem landolni és körülnézni. Úgy tűnik, hogy a lakhatóság biztosított, a levegő belélegezhető, így próbálnak mintákat gyűjteni, mielőtt megkeresnék a BUGS 1-et. Azonban furcsa teremtményekre bukkannak, akik igencsak agresszív módon végeznek a terepre küldött legénység egy részével. Az evolválódott csótány-emberek megtámadják a földiek bázisát, így menekülniük kell. Ekkor indul be a program, amelyet az indulásuk előtt intézett a munkáltatójuk. A műtét, amelyen részt vettek ugyanis egy genetikai módosítás, melynek segítségével különböző állatok (elsősorban rovarok) génjeit jutatták be a saját DNS állományukba. Ehhez egy egyszerű szérumot kell csupán adni, és az adott terület expressziója aktiválódik, az ember pedig átalakul és felveszi az állat képességét. Például, ha a Paraponera clavata-val keresztezték az illetőt, akkor iszonyatosan erős lesz és gyakorlatilag bármit fel tud emelni, illetve hatalmasat képes ütni. Emellett mintegy mellékhatásként kicsi antennái nőnek, és a külseje is kissé hangyáéra kezd hajazni… Ami jelen esetben olyan zseniálisra sikerült, hogy rögtön a régi Power Rangers sorozat szörnyei ugrottak be róla. Egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy egy ilyen magas labdát, egy ennyire erős alapötletet hogy lehet így elszúrni egyetlen mozdulattal!

A folytatás teljesen megegyezik a Terraformars sorozatok eseményeivel, felépítésében sem különbözik igazán tőle, azon túl, hogy egy kicsit átírták a történet második felét. Picit úgy éreztem magam benne, mint az Attack on Titan élőszereplős verziójában, leszámítva azt a tényt, hogy itt legalább a szereplők és a dramaturgia, a rendezés viszonylag a helyükön vannak, de a polifoam jelmezeken sajnos ez nem sokat segített. Annyira kiakasztó, hogy egy bevállalt CGI-kiegészítéssel akár fantasztikus művet is létrehozhatott volna Takashi Miike. A többiről éppen ezért nem tudok érdemben nyilatkozni, ennyi elég volt, hogy lelombozza a hangulatomat, bár végignéztem a művet, de csalódást éreztem utána. Egyszerűen hiába jó minden más, hiába adaptálták gyönyörűen és informatívan a különböző ízeltlábúak erejének ecsetelését, számomra élvezhetetlen volt a Terra Formars.

Értékelés: 4/10

Smaragd Sárkány