Míg a Horrific Tales Publishing kiadó előkészíti idei felhozatalát, beszereztem egy régebbi kötetüket, William Holloway eredetileg 2012-ben megjelent (a HTP által 2015-ben újrakiadott) lovecrafti Singularity-ciklusának kezdetét, az Immortal Body-t, melynek néhány héten belül érkezik a folytatása is. Holloway nevével már találkoztam korábban, a kötetről pedig igen jókat hallottam és olvastam – épp ideje volt, hogy a folytatás előtt végre a kezembe vegyem, és kielemezzem, miért tartják páran a HTP egyik legjobb kiadványának.

Történetünk több szálon, szereplőn és helyszínen ível át. Atlantában egy hit gyógyító csodával határos módon meggyógyít egy nyomorék kislányt – az azonban percekkel később megöli a gyülekezetet vezető papot, később pedig a gyógyító többi kliense is brutális, rituális gyilkosságsorozatba kezd. Egy Texasban élő egykori SAS-tiszt egy stroke következtében visszaemlékszik egy hipnózissal és agykontrollal elfojtott egykori bevetésére, amely során szemtől szemben találta magát a nácik legsötétebb okkultista praktikáival. Egy new orleans-i fiatal médium egyik szeánsza során nem csak kapcsolatba lép az elhunytakkal, de vérszomjas, emberfeletti erejű és gyorsaságú zombikként fel is támasztja őket. A szálak, ahogy főhőseik sorban találkoznak, szép lassan egybeforrnak, és kirajzolódik közöttük egy hátborzongató, időn túli borzalom, amely ha sikerrel jár, a puszta jelenléte az emberiség végét fogja jelenteni.

A regény kiváló felvezetéssel rendelkezik, és számtalan hátborzongató elemmel bír, az igazi erőssége azonban a karakterépítés. Bármelyik szereplőről legyen is szó, jól felépített, erős karakterábrázolást kapnak, a tetteiknek, az elszenvedett tragédiáiknak komoly súlya van, de még később, ahogy egyre több szereplő perspektívája között váltakozik a cselekmény, még mindig megfelelő a tempó, kellő reflektorfényt és motivációt kap mindenki. Ez viszont sajnos kétélű fegyver. Szereplőink elég erősek ahhoz, hogy rájuk lehessen építeni egy trilógiát, maga a konfliktus azonban még erősen csak felvezetés szagú az első kötetben, olyannyira, hogy még a borítón felvetett lovecrafti jelzőt is megkérdőjelezném. A lovecrafti horror nem pusztán sokszemű, sokcsápú ember – és időn túli retteneteket jelent, hanem egy atmoszférát, kozmikus reménytelenséget, ez pedig az Immortal Body-ban még épp csak kezd kibontakozni csápok, zombik és gore oltárok formájában, ám olyan főhősökkel, akik az átlagos lovecrafti karaktereknél egyelőre jóval nagyobb eséllyel képesek szembeszállni a természetfelettivel. Persze lehet mindez szándékos – maga a kötet elég hirtelen vágással ér véget, gyakorlatilag a szereplők első ideiglenes győzelemként is felfogható csatája után, és erősen sejteti, hogy a hamarosan megjelenő második kötetben (Song of the Death God) bizony egyre sötétebb és nagyobb lesz a mágiába parazitaként beférkőző ősi gonosz hatalma.

Az Immortal Body egy remek horrorregény, hatalmas potenciállal a folytatásokra – csak épp teljes értékű történet helyett inkább felvezetés, és még várni szeretnék legalább a második kötetig, mielőtt kijelenteném, hogy valódi lovecrafti horror, illetve ténylegesen olyan súlyú modern klasszikus, amilyennek az első ismeretők alapján hittem. Egy próbát megér – a folytatást pedig kíváncsian várom.

értékelés: 8/10

Zoo_Lee