Megragadván az alkalmat arra, hogy új szerkesztőként bemutatkozhassak az oldalon, egy sokak számára páratlan és ikonikus alkotás rövid bemutatását választottam. A Született Gyilkosok (Natural Born Killers) 1994-ben került bemutatásra Oliver Stone rendezésében, valamint Quentin Tarantino forgatókönyve alapján. Azóta is töretlen megosztottságáról híres a filmvilágban, de azt hiszem, ezen nincs is semmi csodálkoznivaló azok számára, akik látták.

A cselekmény nem hordozza magában a mű egyediségét, két rendkívül beteg és végletekig erőszakos embert ismerünk meg, akiknek sorsa rögtön az első percektől egybeforr, bekerülvén az Egyesült Államok leghírhedtebb, legnépszerűbb sorozatgyilkosai közé. Mickey (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) őrült ámokfutását követjük végig, ami bizarr módon nem csak, hogy borzongást, de rajongást is kelt az emberekben szerte az egész világon. Nyomukban jár a hatóság, de még a média is. Itt kerül a képbe Wayne Gale (Robert Downey Jr.), hiszen többek között az ő oknyomozó riportjai, műsorai kapcsán válik ismertté a gyilkos pár “életműve”. Viharos kapcsolatuk és véres nyomaik több államon át ívelnek, rengeteg áldozatot követelve, de elkerülve a spoilerezést, nem tárgyalom tovább a folytatást.

Kegyelmet nem ismerő tetteiket egyébként egy létező páros ihlette: Charles Starkweather és Caril Ann Fugate 1957 és 1958 között tizenegy embert (köztük egy kétéves gyermeket) gyilkoltak meg brutálisan. A sztori pikantériáját fokozza továbbá még az is, hogy a fiatal fiú és barátnője ekkor még csupán tizenkilenc és tizennégy évesek voltak. Charles-t ’59-ben kivégezték, Caril Ann azonban ’76-ban szabadult a börtönből és azóta éli zökkenőmentesnek nem mondható életét.

Amellett, hogy zseniális színészeket és színésznőket sikerült felvonultatniuk – akiket akármilyen sztoriba is helyezünk, megállják a helyüket – tovább fokozták a hangulatot a különleges képi világgal és megoldásokkal. Már az elején belefutunk egy áthajlásba, ami a háttérsztorit egy régimódi TV-s sitcomként jeleníti meg, szinte kabaréként beállítva Mallory visszataszító családját, amely végül így sok mindenre ad választ a későbbieket illetően. Színes és fekete-fehér jelenetek váltakoznak (utóbbiak néha egy-egy flashback bemutatására hívatottak), animációk betoldása, nem megszokott kameraállások és speciális effektek tarkítják és színesítik a két órás remekművet. Az egészet úgy tudnám jellemezni, mint egy pszichedelikus rémálmot, ami nem csak a droggal átszőtt jeleneteknek köszönhető, hanem alapvetően éreztetni próbálja azt a hangulatot, amelyet egy ilyen szituációban érezni lehet. Így hát, ha az alkotóknak valóban ez volt a céljuk, tökéletesen sikerült teljesíteniük.

Nem utolsó sorban érdemes kiemelni a film betétdalait, amik önmagukban is magas színvonalat képviselnek, olyan előadókkal, mint Patsy Cline, Leonard Cohen, Bob Dylan és a Nine Inch Nails. Megemlítendő azonban az is, hogy maga Juliette Lewis is hozzátett ehhez a vonalhoz is: a Born Bad című dal valóban tőle hangzik el az egyik jelenetben, de ez nem lehet meglepő azok számára, akik tudják a színésznőről, hogy zenekarban is énekel.

Ugyan hivatalos besorolása szerint a thriller kategóriába esik, mégis őszintén ajánlom minden horrorkedvelő figyelmébe, aki nem riad vissza egy olyan történettől, ami nem tartozik sem az agyongondolt művészieskedő, sem a vég nélküli belezés kategóriába. Egyetlen egy olyan film létezik számomra, ami 10-ből 10 pontot érdemel: ez pedig a Natural Born Killers.

Értékelés: 10/10

(grey tabby)