Elsőre azért választottam ki ezt az animét, mert hétfőnként sorozatokat szoktam bemutatni nektek és a Pupa 13 részesnek tűnt, ami alkalmassá tette őt erre a funkcióra. Azonban, amikor közelebbről megnéztem, rájöttem, hogy csupán 4 perces epizódokról van szó, így elszontyolodtam, de azért adtam neki egy esélyt, hiszen nem kapott túl szörnyű kritikákat (egyébként de).

A történet nem túlságosan hosszú, egy testvérpárról, Utsutsuról és kishúgáról, Yuméról szól, akik magukra maradtak a világban. A kislányt ráadásul a veszedelmes Pupa vírus támadja meg, melynek hatására csillapíthatatlan étvágyat érez a hús, elsősorban az emberi eredetű iránt. A fiú azonban nem mond le testvéréről akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy saját testéből kell, hogy táplálja fejlődésben lévő tesóját.

Ez már önmagában is elég groteszk lenne, de Utsutsut is megfertőzi a kórokozó, mely hatására természetellenes regenerálódó képességre tesz szert, ami kapóra is jön, hogy örök életére adekvát élelemmel láthassa el húgát, anélkül, hogy rákényszerüljenek mások lemészárlására. A háttérben azonban titokzatos erők működnek és mások is kíváncsiak a testvérpár képességeire, illetve a vírus erejére, így nem csak a társadalom elől kell elbújniuk bűnös vágyaikkal, hanem gyógyszerkutató cégek elől is menekülniük kell.

Valljuk be, nem számítunk túl kreatív sztorira egy ilyen rövid mű kapcsán, sőt sok mögöttes tartalmat sem igazán várunk el tőle. A Pupa viszont erősen rácáfol erre. Hiszen általában a kannibálos horror/gore filmek nem kínálnak többet a vizuális élménynél, illetve néha egy kis társadalomkritika is belefér, amit viszonylag kevesen vesznek észre a szörcsögő karakterek tengerében. Nos, ez utóbbi, nagyon groteszk és iszonyatosan hátborzongató rágcsáló hang jelen van ebben az animében is, ami olyan hangulattal ajándékozza meg, melyet még nem sikerült tapasztalnom. Azon túl, hogy már az első pillanatban, amikor felfigyel rá a néző, kirázza a hideg, van benne valami furcsán perverz is benne. Nem véletlen, hiszen, ha szépen visszafejtjük az eseményeket, lecsupaszítjuk, megkeressük a gerincét és kirángatjuk a még ficánkoló sorozat belsejéből, akkor ráébredünk, hogy minden bekebelezés, étkezés, csillapíthatatlan éhségérzet, nem más, mint a szeretethiány, amelyet a testvérpár egymásba kapaszkodva próbál megadni a másiknak. Hiszen egy olyan családban, ahol ismeretlen ez a szó a gyermekek körében, ott valahogyan pótolni kell ezt. Amely természetesen ilyen deviáns módon is megnyilvánulhat, ha nem ismerik igazán az igazi jelentését. Csupán érzékelik, hogy valami nincs jelen, amely a család fogalmának alapfeltétele lenne. Persze ehhez kapcsolódik szorosan a biztonság is, melyet szintén a bátyus adhat meg a magára hagyott hugicájának, mert nem akad más, akinek szándékában volna, avagy képes lenne, hogy megvédje őket. Ha picit ebből a szempontból próbáljuk megnézni a Pupát, akkor máris más megvilágításba kerülnek a képsorok és mondatok, dialógusok, ábrázolt szituációk.

De ennél sokkal messzebbre is elmehetünk a mű elemzésénél. Én legalábbis simán elmerészkedek addig, hogy nekem egyértelműen Kafka metamorfózisai is beugranak az anime megtekintésekor. Hiszen az átváltozás itt is csupán képletes, ahogy a fiatal lány rövid időkre szörnyeteggé alakul, mely leginkább egy fekete pillangó és egy imádkozó sáska hibridjére emlékeztet. Ez utóbbira inkább tulajdonságai miatt hasonlít, nem pedig a kinézete hajaz rá. De gondoljunk csak bele, hiszen teljesen logikus. Az imádkozó sáska ugye energiát, élelmet a társából nyer a párzás befejeztével. Itt is hasonló, iszonyatosan beteg és groteszk táplálásról van szó. Tele vagyunk szimbólumokkal, de nagy valószínűséggel ezek mind elsiklanak az avatatlan szemek számára, pláne, hogy maga a Pupa olyan képi és hangi világgal dolgozik, valamint annyira perverz a története, hogy ezen egyáltalán nem lepődöm meg. Azonban a pupa maga bábot jelent, mely a teljes átalakulással fejlődő rovarok egyik fejlődési állomása. Így talán vissza is jutunk azokba az elmélkedési pontokhoz, illetve szépirodalmi művekhez, amelyeket megpróbáltam itt nektek kifejteni.

Ez pontosan az a típusú anime, melyet meg kell érteni. Ha nem tudsz elvonatkoztatni, akkor ez egy borzasztóan fos mű, 0/10-zel lehetne jellemezni. Azonban, ha sikerül túllendülnöd azon, hogy mi van az előtérben, és megpróbálsz mögé tekinteni, felismerni a puszta valóságában azokat a problémákat, érzéseket, melyeket kiváltani igyekszik belőled, akkor egészen más színezetet kap.

Sayaka Mogi (Switch Witch, Ao no Haha, Sleeping Charon) egyébként nem egyedül ezt a horror mangát írta, hanem minden műve groteszk stílusú. Tomomi Mochizuki (Momo: The Girl God of Death, Ocean Waves) rendezte az animét, Maki Fujii karakterdizájnjával és animációjával támogatva.

Ha netán, ha valakinek Gogol művek, vagy kafkai átváltozások jutnak eszébe, miközben a Pupát nézi, és mindezeket sikerül észrevenni, miközben öklendezik a ropogó hangoktól, illetve az aktuális történésektől, ne lepődjön meg. Nem teljesen őrült meg, csak kicsivel mélyebbre is képes látni, mint mások. Azért félreértés ne essék, egyáltalán nem arra akadok kilukadni, hogy mesterműről van szó, sőt. De szeretném felhívni a figyelmet, hogy attól, hogy perverz módon beteg az egész, úgy, ahogy van, még lehet mondanivalója.

Értékelés: 7/10

Smaragd Sárkány