Kevés horrorfilmet vártam idén annyira, mint Rob Zombie legújabb projektjét, a 31-et. A közösségi finanszírozással összehozott produkcióval Zombie hivatalosan is megpróbált visszatérni az 1000 halott háza és az Ördög söpredéke által képviselt grindhouse stílushoz, a Halloween remake és a pszichedelikus Lords of Salem után. A film pedig, amelynek promóiban többek között töménytelen mennyiségű gyilkos bohóc és hasonlóan őrült figurák parádéztak, egyszerűen fergetegesnek ígérkezett.

 

Charly, Roscoe, Venus, Panda és Levon karneváli dolgozók, akik néhány társukkal egy kisbuszban szelik át a 70-es évek Amerikáját új lehetőségek után. Halloween este egy csapat maszkos férfi rajtuk üt, több társukat megölik, őket pedig egy elhagyatott, gazdag kékvérűek által üzemeltetett gyártelepre szállítják, a “Murderworld”-be, hogy részt vegyenek a 31 névre keresztelt éves játékukban. A feladatuk 12 órán át túlélni a telepen kialakított, különböző tematikákat kombináló labirintusban, miközben az idő múlásával újabb és újabb pszichopata gyilkosok szabadulnak be utánuk, azzal a céllal, hogy a lehető legbrutálisabb és kegyetlenebb módon végezzenek velük – természetesen miközben a barokk viseletbe öltözött tulajdonosok több milliós összegekben fogadnak a túlélőre, illetve az egyes játékosok elhalálozásának idejére.

A Lords of Salem után volt egy sejtésem, hogy a klasszikus grindhouse horrorokért rajongó Zombie-nak valósággal viszketett a tenyere egy ilyen projekt után – a film felütése alapján pedig a tippemmel nem sokat lőhettem mellé. A 31 nem is igazán az Ördög söpredékére emlékeztet Zombie portfóliójából (bár a különböző gyilkosokat legalább olyan jól és hatásosan írta, különösen a Richard Brake által alakított nihilista, filozofáló Doom-Head-et), sokkal inkább a Grindhouse-hoz forgatott pár perces Werewolf Women of the S.S. kamu előzetesre. Nincsenek igazán mély mondanivalók, sem filmművészeti értékek, de még a történet is csak egy videojátékra emlékeztető egyszerű váz (az időlimit, a különböző “pályák”, valamint a hozzájuk tartozó egyedi gyilkosok számomra egy régi arcade játék felépítését idézték), amely mentén minél több beteg, elvont jelenetet és karaktert vonultathat fel egymás után. Doom-Head hatásos bevezető monológját követően laza tíz percben megismerjük a szereplőket, majd durva vágásokkal máris gurul a gyógyszer, elszabadul az őrület, és egymást követi a Father Napoleon-Horatio-Silas Murder néven megjelenő Malcolm McDowell, plüssnyúlfejet viselő neonáci törpe, láncfűrészes gyilkos bohócok, Murnau Nosferatujától gerjedő fő-pszichopata, és természetesen mindehhez irgalmatlan mennyiségű gore a kísérő. A 31 több mint másfél órás elmebaj, egy B-film és trashfilm határán egyensúlyozó álomprojekt egy fanatikus rajongótól, ahol a képek színvilágától a remegő kameramozgásokig minden a grindhouse korszak olcsó, amatőr exploitation alkotásait próbálja idézni.

Ennek ellenére a filmnek sajnos akad pár hibája, amelyeket még akár tiszta trashfilmes szemlélettel is nehéz figyelmen kívül hagyni. A képkimerevítésen, majd kiúszáson alapuló vágások bár eleinte tetszettek, később zavaróvá vált, hogy minden jelentős helyszínváltást ezzel oldott meg a stáb. A remegő kamera is nehezen követhetővé tette az összecsapásokat a sorozatgyilkosokkal, a gyors tempó, a látványra és hangulatra helyezett hangsúly pedig olyan szinten ellehetetlenít bármiféle azonosulást a karakterekkel, hogy a film vége felé, ahogy egyre kevesebb szereplővel egyre ritkábban kerül sor intenzívebb pillanatokra, végtelenül üresnek kezd érződni. Az pedig, hogy a végén Zombie sokadjára is leragadt a feleségénél főszereplőként, már egy kicsit unalmas klisé (főleg, hogy Meg Foster karaktere szerintem egy sokkal tökösebb, talpraesettebb potenciális női főhős lehetett volna). A 31-et Zombie még inkább magának készítette, mint a hasonló filozófia mentén forgatott korábbi filmjeit, így akinek a stílusa, az eddigi filmes munkássága tetszett, és a promók alapján egy súlytalan, laza, vérmocskos, különösebb történet vagy mondanivaló nélküli látvány/hangulatfilmet várt, az hozzám hasonlóan talán a befejezést leszámítva maximálisan élvezni fogja. A többiek között pedig lesz olyan is, akinek ez az idei év egyik legrosszabb horrorfilmje – valahol még csalódtam is volna Mr. Zombie-ban, ha nem egy ennyire megosztó alkotást tesz le az asztalra.

 

értékelés: 7/10

 
Zoo_Lee