Némi Star Wars-os bevezetés (ami a cím szójátékát követően vélhetően senkit sem lep meg!) után negyedszerre is felzúgnak a láncfűrészek, és az Asylum minden eddiginél cheesybb, pörgősebb, viccesebb és idiótább Cápavihart hozott el nekünk. Lehet ezt az ökörséget tovább fokozni? Bizony lehet!!! Ezúttal is jönnek a zseniális one-linerek, ismert filmes idézetek (számolni sem lehet) és csomó celeb-cameo, na és persze a cápák – és nincs megállás, a Nukleáris Sharknado 84 percen keresztül magával ragadja az embert.

Öt év telt el a legutóbbi Cápavihar óta, a föld békéje felett időjárás-szabályozó állomások őrködnek, és minden nyugodt és békés…a film első három percében. Utána lesújt a földre egy homokvihar ami “felpörgeti” a cápákat, és Fin Shepardnak ismételten fel kell öltenie az ikonikus fémfogas mészárost, hogy megvédje előbb Las Vegas városát, majd a földet, és ebben csak a családtagjaira számíthat, na meg pár régi és új barátra…

A mellékszereplő celebek felsorolásához talán még két cikk is kevés lenne, de David Faustino (Bud Bundy a Rém Rendes Családból), Steve Guttenberg (A Rendőrakadémia Mahoney-ja) és Gilbert Gottfried mellett legalább két tucatnyi híresség találkozik a Sharknadoval ezúttal is. Külön kiemelendő a két “életmentő” szépség, Gena Lee Nolin és Alexandra Paul akik természetesen asztrofizikusokat alakítanak (mi mást?!)- naná, hogy David Hasselhoff mellett nem kevés Baywatchos poénban lehet részünk. Ütős gagek vannak már a film elején is, például amikor az (MMA harcosok által alakított) hotel-security összecsap a cápákkal – de hogy?! Cápákat még nem aláztak le ennyire, (a cikk írója már ekkor a földön fetrengett a film által nyújtott élménytől) és ez még csak a kezdet!!!!

Iszonyatosan pörgős filmet rakott össze az Asylum-által szponzorált stáb, tele nagyobbnál nagyobb baromságokkal, viccesen gyatra effektekkel, és röhejesebbnél röhejesebb szituációkkal (Fin “Bud Bundy”, és pár szépség oldalán egy kalózhajó fedélzetén kardokkal küzd meg a cápákkal már az első húsz percben…) – ahogy azt a Sharknado sorozattól megszokhattuk.

A negyedik epizód mindenben hozza az eddigi részek színvonalát (oké, ez sokaknak éppenhogy elrettentő mondat), és még rárak egy hatalmas lapáttal az utolsó harminc percre. Itt már egy szürreális ökörködésben van részünk, de eddigre már a sokat látott rajongók feladják a harcot, hogy bármilyen racionális magyarázatot keressenek a történések mögött, és egyszerűen csak tömény szórakozás az egész, tele visszautalásokkal a korábbi poénokra és történésekre.

A sorozat leült kicsit a második részre (nehéz is volt az első rész élményét ugyanott folytatni), a harmadik részt már feldobta a Hoff megjelenése, és a negyedik részre minden összeállt…halottnak hitt szereplő tér vissza (persze aki kicsit is követi a sorozatot, annak ez nem spoiler, aki meg nem, meg is érdemli!) a Cápavihar minden eddig látottnál nagyobb – és gagyibb, de a szó jó értelmében.

Aki nem szereti a trash műfaját, meg ne nézze – ez bizony kőkemény “trashülés” a javából. Viszont akit eddig is magával ragadott a Cápavihar, az fogja a barátokat, vegyen egy nagy rekesz sört, rendeljen pizzát, és készüljön fel élete egyik legnagyobb élményére, mert ÚJRA ZÚZ A SHARKNADO!!!!!!!!!!!!!!!

 Értékelés: 10/10 (szigorúan trash mércével persze!)

(Fixxer)

 

A kolléga már majdnem mindent elmondott e kultikus Asylum darab negyedik fejezetével kapcsolatban, én már csak annyit teszek hozzá, hogy a Star Wars-os utánérzésekkel, kiborg Tara Reid vasemberes mutatványaival, szó szerint légből kapott családegyesítéssel, cápás tornádóból előbb olaj-, tűz, illetve villám-nádóvá (majd felrobbanó poroltókkal eloltani kívánt) nukeláris csapássá váló jelenség végignézése által okozott lelki sebeket gyógyítani csak maximum egy hasonlóan fárasztó baromságokkal teletömött produkcióval lehetne, haha! Az óriáspókokat üldöző Steve Guttenberg Stephen King Christine-jével történő cameójánál pedig csak Lloyd Kaufman (Troma-főnök), Corey Taylor (Slipknot-énekes), valamint Vince Neil (Mötley Crüe) felbukkanása csalt nagyobb mosolyt az arcomra, de mint bebizonyították, ez az epizód is kiváló táptalaja bármiféle, eddig ismert realitás brutális megcsúfolásának – jó példa rá a mozi végén lévő matrojoska baba á lá cápa mozzanat, illetve az onnan való szabadulásos happy end!

eyescream