Ez a válaszom arra a minden jóérzésű hulladékfilm-kedvelő által feltett költői kérdése, hogy mennyire lehet még kitolni az indokolatlan lendületben lévő, ostoba cápás-horrorok világát. Ha már tényleg nincs több alternatíva az úszó gyilkos totálisan szürreális felbukkanásait illetően, azt még mindig el lehet lőni, hogyha rendkívül olcsó keretek között örökzöld klasszikusokat keverünk a témába…

Valami oltári gonoszság folyik Paris Landing kisvárosában. Erre már rögtön az első percekben utalnak, amikor egy feldühödött apáca („elárultak, de most jól megbosszulom őket”) véráldozatot mutat be a tóparton, és életre kelti a Sátán Cápáját, aki aztán nemsokára meg is marja a csöcsös és tetovált főszereplőnket.

Miközben domborulatait előszeretettel megvillantó szöszink (ördögi cápával megszállva!) egyre-másra harapdálja a random embereket, a gonosz más teste felett is átveszi uralmat – például egy, már alapvetően rohadt irritáló parapszichológia-kókler csajnál. Aztán előkerül Michael atya, és úgy a film kb. ötvenedik percében elkezdődik a cápa-ördög-űzés, hányással meg más testbe való vándorlással, ahogy kell…

Donald Farmer (Cannibal Hookers, Dorm of the Dead) produkciója gyakorlatilag olyan, mintha olcsó pornós csajok megpróbáltak voltak kihozni magukból valami értékelhetőt egy kábelcsatorna által támogatott szombat esti film kedvéért, amiben hetven percen keresztül próbálnak szórakoztatni, miközben gyalázatosan röhejes jelenetek és semmirekellő, bugyuta párbeszédek közé beékelve néha egy sárgán világító szemű CGI-cápa – no meg egy kis művér is – helyet kapott, csakhogy meglegyen az amúgy minimális horror faktor.

Igazából engem maga a gonosz cápává válás folyamata, és annak különféle állomásai érdekeltek leginkább, de kb. semmit sem tudtunk meg. Ami viszont felháborított, hogy kacagtató (vagy éppen ésszel felfoghatatlan) trash-jelenetek híján csak egy borzalmasan vontatott, unalmas és semmitmondó hulladék.

Értékelés: 3/10

eyescream