Vannak olyan régebbi alkotások, melyekre már nagyon kíváncsi voltam, de mindig akadt valami más, amit érdemes(ebb) volt megnézni. Újabbak vagy egyszerűen izgalmas sorozatok, melyeket nem akartam tovább halogatni. Aztán igazából ebben az évben háromszor is újra felmerült a címe, így végre elhatároztam, hogy megnézem. A rendező, Yuzo Sato neve egyébként sem volt ismeretlen a számomra, hiszen ugye az Iron Man anime sorozatát is neki köszönhetjük, bár én inkább a Sprigganból és a Ninja Scrollból (animáció), illetve a Kibaból (storyboard) emlékeztem rá. Ha egy kellemes sci-fi horrorra vágytok, akkor csatlakozzatok!

Koshigaya és Komada egy tudós páros, akik az úgy nevezett démon vírussal foglalkoznak behatóbban. Koshigaya előadásokat is tart az egyetemen és előszeretettel flörtöl a tanítványaival, míg társa inkább visszahúzódóbb típus. Mindketten molekuláris biológiával foglalatoskodnak, és amennyiben valakinek problémája akad ezzel az új fertőzéssel, rögtön értük küld, hiszen gyakorlatilag mindent tudnak erről a betegségről. Egy különleges szérumot is birtokolnak, de ha mégsem működne, Komada képes átváltozni egy hatalmas démonná és általában ez minden ellenállást elpusztít, a páciens életét szerencsére nem veszélyeztetve. A bonyodalmak ott kezdődnek, amikor a szégyenlős férfi beleszeret egy lányba és a vírus irányítása felett lassan elveszteni látszik a kontrollt. Ráadásul valami olyasmibe csöppennek, aminek talán eddigi munkájukhoz igencsak sok köze van. Ugyanis titokzatos sorozatgyilkos szedi áldozatait a városban. Hogy mi a kapcsolat az esetek és a nő között, nos, az nem is annyira egyértelmű, mint gondolnánk.

A Fujihiko Hosono (Judge) mangájából készült anime alig egy órás, mégis különlegesen izgalmas hangulatot sikerül megteremtenie. Nagyon ügyesen felépített thrillerről van szó, amely egészen kreatív sci-fis beütéseket is tartalmaz. A horror pedig szerencsére nagyon kellemesen gore-os, de nincs öncélú mészárlás, csak a szükséges mennyiségű vért fröccsentik ránk, illetve minden tökéletesen a helyén van. A karakter dizájn (Hiroshi Hamasaki – Darkside Blues) kicsit a ’80-as évekre hasonlít, de igényesen kidolgozott, az erotikus részek elsősorban betétek és nem igazán hordoznak sok szexuális töltetet. Inkább egy filmhangulatot teremtenek, mert a horrorban mindenképpen illik lennie némi női mellnek és popsinak – nemde?! Kimondottan jó a történet és az örök kérdést, miszerint egy nem világszépe férfit vajon szerethet-e feltételek nélkül, önzetlen módon egy nő nagyon jól körbejárják. Benne van minden ezzel kapcsolatban, amit el lehet képzelni, szóval tényleg velősre sikeredett. A csatajelenetek frappánsak, az átváltozások nagyon szépek és persze megfelelően eltúlzottak, ahogy az egy ilyen animétől elvárható. Zenéjét pedig az a Masamichi Amano szerezte, aki például a Sin: The Movie-ét és a Ninja Resurrection-ét, illetve a Battle Royale filmekét is.

Az ember fóbiája attól, hogy valamilyen ismeretlen behatás miatt átalakul, eldeformálódik a teste nem új keletű. Az ilyen típusú sorozatok és filmek lehetnek pozitívak, hiszen így hatalmat is nyerhet az illető, ahogy ezt például a mutánsokkal foglalkozó művek boncolgatják. De ott van minden esetben a társadalom félelme, a kirekesztés, mert az ismeretlentől akkor is logikus ódzkodni, vagy egyenesen gyűlölni azt, még ha egy kedves ismerősünkkel esik is meg a dolog. Az Ajinban gyönyörűen kiütközik a felvetés már a legelső pillanattól. Ugye abban a főszereplő meg is fogalmazza, hogy ő maga nem is tehet erről az átalakulásról, hiszen nem kérte ezt az egészet. A genetika, a betegségek azonban képesek úgy eltorzítani testünket, hogy mások (és saját magunk) számára is borzasztó látványt nyújthat (David Lynch klasszikusa, Az elefántember). Az ennek elfogadásáról szóló történetek már régóta megszülettek, gondoljunk csak az ősi vallásokra. Érdekesség, hogy azokban az esetekben elsősorban a gonosz, rosszindulatú teremtmények rendelkeznek démoni testtel, bár ez csak a nyugati kultúrákra igaz. Még az egyiptomi és a keleti filozófiában jóval korábban a megmentő totemállat, a védelmező lény általában egyáltalán nem antropomorf, és jóságos is lehet, torzsága ellenére. Nálunk az átváltozások elsősorban belső ellentétek kivetülései, azaz lelki eredetű megtestesülések. A BioHunter valahol a kettő között evickél, de nem mondja ki egyértelműen, hogy az ismeretlentől való ősi félelem helyes volna, csupán jelzi, hogy ösztönszerű, de korántsem minden esetben jogos. Fura mód nekem erről az animéről egyáltalán nem a kafkai átváltozások jutnak eszembe, sokkal inkább Jekyll és Hyde, valamint Hulk karaktere. A likantrópia sokkal közelebb áll ehhez a típushoz, bár ott akaratlan a metamorfózis, itt pedig kontrollálhatóbb.

Az erőknek, hatalmaknak néha komoly fizikális árai vannak. Már a fantasy művekben is megszokhattuk, hogy a varázslók általában gyengécske testtel bírnak. Fordítottan is igaz ez, hiszen a nagy erő, az izmok annyira eltorzíthatják a testet, hogy az már visszataszító lehet egyesek számára. De mi van akkor, ha egy vírus mellékhatásaként változunk szörnyeteggé? Vajon fordíthatjuk-e ezt saját hasznunkra és a szociális életünk fenntartható-e, vagy magányosan halunk meg? Szóval ezt a művet előszeretettel ajánlom mindenkinek, aki kedveli a sci-fi horrorokat, az orvosos-szörnyes-animéket.

Értékelés: 8.5/10

ANN

Smaragd Sárkány