A szabadulószobák és független horrorfilmek mellett csapatunk örömmel szokta látni a hazai színpadokon is a különböző horrornovellák/karakterek alapján készült darabokat. Május végén a szegedi Genéziusz Színház társulata (akik korábban már Stephen King Mumus című történetét is bemutatták) nagy sikerrel színpadra vitte saját értelmezését Joseph Merrick, a hírhedt “Elefántember” történetéből. A rendezőt, Horváth Istvánt interjúvoltuk a darabbal kapcsolatban.

 

CG.: Köszönjük az interjúlehetőséget! Kérlek mesélj egy kicsit a csapatotokról, hogyan indultatok?
H.I.: Mi köszönjük a bemutatkozási lehetőséget. A Genéziusz Színház 2011 szeptemberében alakult, végzős szegedi színészhallgatókból. Akkor még Impro Társulat néven futottunk, de ezt az első év után gyorsan le is cseréltük, mert sokan improvizációs színházként azonosítottak minket, pedig erről szó sincs. Az indulás után, fél évvel kezdett kialakulni egy véglegesnek mondható csapat. Persze, azóta folyamatosan cserélődik a társaság, hiszen időközben a tagok vagy másik városba költöznek, vagy csak végeznek az egyetemmel. Így folyamatosan frissül a csapat is, de az akkori magból elég sokan vagyunk még.

CG.: Az Elefántember mellett Stephen King Mumus című történetét is bemutattátok már Szegeden. Jól sejtem, hogy a csapaton belül elég népszerűek a horrorhoz közeli, szürreális történetek és darabok?
H.I.: Ez főként az én mániám, de a társulatban vannak horrort kedvelő tagok is. Ez nagy szerencse, mert egyébként nehéz lenne ilyen jellegű előadásokat létrehozni. A darabválasztás viszont nem mindig az én munkám. A Dorian Gray-t, Kun Áron hozta, a Mumus az én ötletem volt, az ELEFÁNT/ember pedig Hajdú Robié. Csináltunk egyszer egy szabadulós játékot is, még a megboldogult Zero Art Cafe pincéjében, mozgó hullákkal, rengeteg vérrel, láncfűrésszel és mindenféle gusztustalansággal. Az jó móka volt.

CG.: Az Elefántember köztudottan egy elég nehéz darab, amely különösen nagy próbatétel a Merricket alakító főszereplőnek – miért esett erre a választásotok?
H.I.: Még 2012 februárjában ajánlotta Hajdú Róbert a Pomerance drámát. Másnap elhozta próbára és elolvastam. Láttam benne fantáziát, de nem igazán tetszettek Merrick bizonyos szövegrészei (mondom én nagyképűen). Aztán megnéztem a Lynch filmet és mondtam Robinak, hogy ugorjunk neki, de úgy, hogy saját változatot készítünk. A dráma és a film alapján elkészült a saját szövegkönyvünk, és el is kezdtük próbálni, azonban a bemutató elmaradt. Pihentetésre ítéltetett a darab, egészen 2014 novemberéig, amikor egy előadás létrehozásáról nem tudtunk megállapodni a szerzőkkel. Más volt mindkettőnk elképzelése, ezért inkább elengedtük. Még aznap este, szinte egyszerre mondtuk ki, hogy az ELEFÁNT/ember éppen jó lenne. Gyorsan leültem és átolvastam a szövegkönyvet. Némi változást eszközöltem rajta, és egy, a korábbinál sokkal komplexebb szövegkönyvvel álltam elő. Akkor jöttem rá, hogy kellett az a kimaradt idő, amíg jobban mögé látok, mind a műfajnak, mind a darabban rejlő értelmezési lehetőségeknek.

CG.: Az előkészületek során mik jelentették a legnagyobb kihívást, a legtöbb nehézséget számotokra?
H.I.: Szinte minden. Az egész világot úgy képzeltem el, mint egy elmebeteg üvegkalitkát, amiben a szörnyeteg az ember és az ember a szörny. Az egészből azt akartam kihozni, hogy mennyire beteg és önző dolog mások hátrányából hasznot húzni. Végeredményben a darab a különbségekről szól, arról, hogy hogyan használnak. Rengeteg szimbólumot pakoltunk bele, zsákfejűekkel, párkákkal, Álmok Urával. Külön öröm számomra, hogy Kőhalmi Ildikó engedélyét adta, hogy műveit felhasználjuk a szövegkönyvben, sőt, a darabban elhangzó orosz altatódal magyar szövegét is ő jegyzi. Mikor egy új szövegkönyv kerül próba elé, folyamatosan változtatni kell bizonyos dolgokon, csiszolni, majdnem a premierig, és sokszor belezavarodhat az ember, ha elfelejti, hogy húzás volt, vagy átalakítás. Független társulatként rengeteg munkánk van ezek mellett is. Az egyik, hogy eleve mindenki civilben dolgozik, és mintegy szerelemből, a szabadidejét feláldozva jön a próbákra és az előadásokra. A másik az, hogy a háttérmunkákat is mi végezzük. Most először dolgoztunk jelmeztervezővel, és Hecendorfer Tímea remek munkát végzett. Szabad kezet adtam neki, nagyjából átbeszéltük a koncepciót, majd megjelent a tervekkel, ami erősen Tim Burton hangulatot idézett, mégis sajátos és sokszor groteszk.

Merrick maszkja is kérdés volt, hogy hagyjuk-e meg Robit önmagának, és csak mímelje a deformitást (nem eltúlozva), vagy kapjon egy maszkot, amit egész előadás alatt visel? Kapott. Nem is csak maszkot, hanem egy egész alakos Merrick bőrt, amire még jelmezt is aggattunk. A díszletet azonban nekünk kellett megcsinálni. B. Juhász Péter, aki az előadásban Dr Treves-t alakítja, állt elő a tervekkel, majd közösen alakítottuk ki a végleges formát. A társulat pedig egy teljes szombatot rászánva dolgozott, míg készen lett majdnem minden. A zenei anyagok először adva voltak, nyakon öntöttük Marilyn Mansonnal, de amikor képbe került az altató, úgy gondoltuk, hogy sokkal fontosabb szerepet kellene neki szánni. Hajdú Róbert készített rengeteg hangszerelést, de hiányzott a hegedű, így Majoros Ildikót kértem meg, hogy játssza fel. De mindenben hatalmas kihívás volt. Nem tudtam előre, hogy működni fog-e az árnyjáték, hogy lesz-e elég hely az orgiához. Mindeközben zajlottak a próbák, az előadás minden szereplőjét ki kellett mozdítani a komfortzónájából. Voltak viták, de rengeteget nevettünk is. Bármennyire tűnik ez a folyamat megterhelőnek, egy nagyon jó csapat dolgozott össze, és minden gördülékenyen haladt.

CG.: A bemutatót végül siker koronázta – ha jól hallottam a premiert telt ház előtt mutathattátok be, és a további előadások is hasonlóan sikeresek voltak. Számítottatok ilyen sikerre?
H.I.: Sőt! Minden előadás teltház előtt ment le, és legtöbbször már az előadás előtt egy héttel elfogytak a jegyek. Éppen ezért, a premier előtt még nagyobb volt a nyomás. A szereplők is féltek, de azt mondtam nekik, hogy nekik nem kell azzal foglalkozniuk, hogy mit gondol a néző. Ők csinálják úgy, ahogyan a próbákon, a fogadtatás miatt majd aggódok én. Persze, borzasztóan rettegtem. Szabad-e ezt, így, ilyen formában színpadra tenni? Kellően félelmetes az előadás? Mennyire polgárpukkasztó az orgia, és egészében az előadás? Érthető az összes utalás? Mindent feltettünk egy lapra, és a premier után egyszer csak záporozni kezdtek a gratulációk. Borzasztóan büszke vagyok a csapatomra.

CG.: Az Elefántember után milyen irányban tervezitek a folytatást? Vannak előre kiszemelt darabok, amelyekre hamarosan számíthatunk tőletek?
H.I.: Elég képlékeny még a dolog. Vannak terveink, Kőhalmi Ildikó, Magánlabirintus című lírai pszichogenezisét próbáljuk jelenleg, ami egy elég sötét hangulatú belső utazás története, készül egy előadás a gyermekbántalmazásról, és gondolkodunk még valamilyen igazán félelmetes darabon is, de sajnos nagyon nehéz horrort színpadra alkalmazni, úgy, hogy az ne legyen nevetséges. Hálás műfaj, de óvatosan kell vele bánni.

CG.: Várható esetleg tőletek előadás Szegeden kívül is?
H.I.: Jó lenne. Sokkal több idő kellene ahhoz, hogy tudjunk szervezni máshova is. Vannak megkereséseink, az ELEFÁNT/embert is kérték tőlünk, de ilyenkor mindig elmondom, hogy az első tíz percben felvételeket látnak a nézők vegyi kísérletekről, háborús áldozatokról, amit egy szektás orgia követ. Végül abban állapodtunk meg, hogy inkább majd valami mást kérnek. Szegeden és Szeged körzetében azért viszonylag sokat vagyunk.

Még egyszer köszönjük a lehetőséget, és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz!

A Genéziusz Színház híreiről, előadásairól értesülhettek a honlapjukon és Facebook oldalukon.

Zoo_Lee