Mindkét film, amelyet a sorozathoz készítettek két részre van szedve és emiatt nem is igazán nevezhetőek klasszikus értelemben vett egész estés mozgóképeknek. Valójában az első egy compilation típusú anime, amely egy alternatív folytatást, befejezést és így értelmet is ad a Neon Genesis Evangelionnak. A második pedig gyakorlatilag a végkifejlet befejezését, lezárását mutatja meg nekünk, ezzel tovább gondolva az eredeti koncepciót és újabb lehetséges magyarázatot és crescendot is hozzátesz az eredeti műhöz. Ha ez így elsőre nem volna világos, remélem sikerül jobban kifejtenem a cikkben.

Neon Genesis Evangelion: Death & Rebirth (1997)

 新世紀エヴァンゲリオン 劇場版 DEATH & REBIRTH シト新生

/劇場版 jelentése: mozi verzió, シト新生 pedig újjászületés/

A rendezői befejezés viszonylag nyitva hagyta a történetet, és rengeteg gondolkodást bízott a nézőkre, ezzel szerintem zseniálisan pontot téve a NGE végére, amúgy igazán animésen. A Death and Rebirth (Halál és Újjászületés) már a címével leleplezi azokat, amelyeket az első cikkemben már elmondtam a sorozattal kapcsolatban: hogy valójában a sci-fi és a cselekmény egy álca, és itt jóval többről van szó, igazi filozófiai mélységei vannak az Evangelionnak. A téma, mely félig lezárásra került, az az emberi lét örökös kérdése, miszerint mi dolgunk van nekünk ezen a Föld nevű bolygón. Illetve, hogy attól, hogy itt vagyunk, kötelesek vagyunk-e kérdések nélkül úgy cselekedni, ahogy azt őseink elvárják, vagy obey and bow (engedelmeskedjünk és meghajoljunk). Ezek először általában a kamaszodó gyerekek lelkében szoktak felmerülni és ott csapnak össze egyrészt önmagukban, másrészt az előző generációval. Ezért tartom zseniális választásnak, hogy a sorozat ezt tökéletesen megválogatott, szimbolikus jellegű karakterekkel oldotta meg. Minden szereplő egy-egy reakciót mutat be a változásokkal, az elvárásokkal, a kötelességekkel, a küldetésekkel, a feszültségekkel, valamint a válaszokkal kapcsolatban a nagybetűs ÉLETre.

A Death az első rész, mely csupán egy összefoglalása a NGE eseményeinek, a fontosabb állomásokra kitérve, illetve a rendezői változatokban megfogalmazott zenei kompozíciót /Human Instrumentality Project = 人類補完計画 = ember (人) + nemzetség (類) + tökéletesítés (補完) + program (計画)/ itt sikerült élesebben is bemutatni. Johann Pachelbel Kánon D-dúrban vonósnégyesre című művét előadja: Kaworu, Asuka, Rei és Shinji (csello). A két film gyönyörűen építi fel magát a klasszikus zenei műre és igazi koncertélményt ad a Death and Rebirth és a The End of Evangelion hangulatához. Fantasztikusan meg van komponálva az egész, ezért kihagyhatatlannak tartom a megismerésüket. Azonban azon túl, hogy ezeket a jegyeket kiemeli és megerősíti, a Death történetileg nem ad hozzá a cselekményhez. Ezzel nincs is probléma, teljesen helyén van az összefoglalás és tényleg csodálatosra és lényegre törőre sikeredett.

A Rebirth onnan folytatódik, ahol előzőleg abbahagytuk, tehát a Neon Genesis Evangelion crescendojánál, ahol csobban a víz. A kitérő végjáték helyett folytatódik a történet és egy lehetséges, alternatív befejezésbe kezd a rendező, Hideaki Anno. A szereplők nagy részének lelkét szétzúzták a megelőző események és elsősorban saját magukkal kell megküzdeniük, hogy folytathassák eddigi életüket. Az utolsó (előtti) angyal identitása annyira sokkolt mindenkit, annyira kiszámíthatatlanul jelent meg, hogy egyszerűen nincs adekvát válasz, amit adhatnának rá. Bármennyire is úgy tűnt, hogy ez egy győzedelmes kimenetelű harc, mégis előbújik az animékben búvó kettősség. Hiszen néha a megoldás egyszerre örömteli és tragikus is, erre számtalan példát láthattunk is már − gondoljunk csak az Elfen Liedre vagy a Chrno Crusade-re.

Többek között ezért is lényeges az Újjászületés gondolatvilága, hiszen a megtépázott lelkek, az összekuszálódott érzelmek és megtört kapcsolatok igenis néha erősebben kerülhetnek ki egy-egy erőteljes esemény hatására. Ami nem öl meg, az megerősít (nyilván a medve mindig kivétel – szerk. megj.). De vajon képesek-e feltámadni a karakterek, túllépni a múlton és megerősödve tovább élni a világban? Vagy az egész csupán előjáték volt és valami ennél is szörnyűbb vagy meghatározóbb van készülőben? Talán mindenki összeroppan a hatalmas súly alatt és hiába volt minden küzdelem, csupán mártírokká válhatnak, esetleg hősökké, de nem a gyümölcs élvezőjévé?

Szereplőről szereplőre végigtekintünk ezen a folyamaton és ismét különböző hozzáállásokat tapasztalunk, hogy miként lehetséges reagálni ilyen típusú szörnyűségekre. Látszólagosan tehát a történet folytatása a Rebirth, azonban itt is inkább újabb problémakört vázol elénk és tabukat boncolgat. Nyilvánvalóan több szemszögből is megközelíthető a felvetés, elsősorban az egyértelműből – egy szeretett személy elvesztése, a halál gondolata, az elmúlás, illetve a halandóság elkerülhetetlensége –, de felhívnám rá a figyelmet, hogy a vallási jelentésen túl szerintem itt sorsunk, szerepünk elfogadásáról is szó lehet. Ahogy előzőleg főként helyünket kerestük a Földön és a nagybetűs ÉLETben, itt arról elmélkedünk, hogy mihez kezdjünk ezzel a tudással. Mármint, ha mindenki tisztában lenne az igazsággal, vajon tudnánk-e adekvát módon reagálni, nem vesztenénk-e el egyik legfontosabbnak tartott értékünket, a szabad gondolkodás, asszociáció és választás lehetőségét? Ahogy az már megfogalmazódott, minél többet tudunk a világról, annál inkább behatároljuk, bezárjuk önnön szabadságunkat. Persze ez nem azt jelenti, hogy a fizikai, kémiai és biológiai, valamint egyéb természettudományos törvényszerűségek nélkül sokkal boldogabbak lennénk, az embereknek igenis szükségük van valamiféle határokra – ha más nem saját magunknak gyártunk ilyeneket –, irányelvekre és vezetőkre. Ez az alaptermészetünk – sajnos – önállóan meglehetősen egyedül lennénk és elhagyatottak. Mindennek ára van, és a tudás fájának gyümölcsét megízlelve, önmagunk jelenlétét a világban felismerve olyasmit nyertünk meg, ami jutalom és teher is egyben − Erről eszembe jut a Támadás a Krull bolygó ellen című film, melyben a küklopsz születésétől ismeri saját sorsát és halálának körülményeit, valamint időpontját. Itt ez a problémakör jóval komplexebben van megfogalmazva és kifejtve. Nem egyszerű, minél több az ismeretünk a világról, annál inkább tudatába kerülünk saját mulandóságunknak, sebezhetőségünknek, gyengeségünknek és apróságunknak.

Azonban ezek a tudások – ahogy már utaltam rá – többféleképpen kezelhetőek, értelmezhetőek és – szerintem – főleg az különbözteti meg az embert az állatvilágtól, hogy – egyszer majd – képesek vagyunk (leszünk) túllépni azon, hogy halandók vagyunk, és ezt nem kezeljük tabuként, nem harcolunk ellene, hanem megfelelően kihasználjuk és élvezzük rövid időnket ezen a bolygón. Minden vallás más-más választ igyekszik adni erre, és míg mások számára ezek illúziónak tűnhetnek, addig lehetséges, hogy a teljes képhez érdemes egymásra is odafigyelni, nem mereven elutasítani a többi szemléletet. Szerintem egy puzzle összerakásában minden darabka – valamilyen módon – segítséget nyújt.

És hogy ez az egész hogyan kapcsolódik a Halál és Újjászületéshez, az remélhetőleg érthetővé válik az anime megtekintése során. Igyekeztem egy olyan oldalát megmutatni a műnek, ami könnyebben érthetővé és fogyaszthatóvá változtatja.

 A rendezőhöz a Death-ben Masayuki Yamaguchi (Rebuild of Evangelion filmek) és a Rebirth-ben Kazuya Tsurumaki (Rebuild of Evangelion filmek, FLCL, Gunbuster, Neon Genesis Evangelion) csatlakozott, hogy megalkossák a folytatást. A zenei világhoz rengeteget tett hozzá – ahogyan már áradoztam róla – Hideyuki Tanaka (Pretear, Fist of the North Star, 3×3 Eyes) munkássága.

Értékelés: 8/10

 

Neon Genesis Evangelion: The End of Evangelion (1997)

 新世紀エヴァンゲリオン 劇場版 THE END OF EVANGELION Air/まごころを、君に

/まごころ jelentése elhivatottság, を、 pedig ellentétessé változtatja az előző szó jelentését.君に = /

Amiért mégis sokkal kiemelkedőbbnek és fontosabbnak tartom a The End of Evangeliont, az pedig az, hogy igazi végjátékot ad a sorozathoz. Nincs félbehagyva semmi, nem ismétli meg a sorozat eseményeit, egyszerűen befejezi a cselekményt. Mondhatnám azt is, hogy a Death and Rebirth kihagyható ezért, de annak is megvan a maga varázsa, hiszen pont a zenei kompozíció miatt semmiképpen sem tartom olyan alkotásnak, amelyre nincs szükség. Viszont a nagybetűs THE END csak a második film után rakható ki.

Az első rész a Rebirth, mely megismétlése, azoknak, akik kihagyták volna az előző film második felét. Erről már beszéltem előzőleg. A saját igazságunk megismerésére adott reakcióról, az elfogadásról, dühről, ellenkezésről és következményeiről szól. Kiderül az Absolute Terror Field (A.T. field) szerepe és, hogy mit is szimbolizál a valós életben, valamint a pszichológiában. Igazán frappánsan ki van fejtve a végső konklúzió felvezetése.

Az átvezető után folytatódik a történet és ezzel párhuzamosan megkezdődik a végkövetkeztetés kibontása. Fény derül arra, hogy a SEELE milyen tervet dédelgetett és a NERV valójában mit is akart. És az is, hogy milyen következményei vannak annak, hogy mindezt titokban tartották egymás előtt, illetve hogy a vágyaknak milyen hatásai vannak egymásra. Hogy mi lesz a vége, az a címből is tökéletesen sejthető.

 „Nobody cares whether or not I exist. Nothing ever changes, so they can all just die.”

„Senkit sem érdekel, hogy létezem vagy sem. Semmi sem változik, szóval akár meg is halhatnak” /szerk. ford./

A végjáték kimondottan grandiózus és több vallásos elemet is felvonultat, egyáltalán nem rejtegetve, inkább tovább értelmezve azokat. Az eddigi eseményeket lezárja, de előtte alaposan felkavar bennünket és helyére teszi a dolgokat. A lélek és az agy másként fogja fel a világot, mindannyiunkban más-más valóság létezik, és így másként reagálunk a környezetünkre, ezért vagyunk részben különbözőek. Azonban van valami, ami közös bennünk és erre is gyönyörűen rávezet bennünket a rendező. A legfontosabb talán, amit nem rejtenek véka alá az alkotók, hogy a teremtő anya szeretete, mely összeköti az emberiséget. Természetesen nem csak a hús-vér személyre kell gondolnunk, hanem az ősanyára, Lilithre, valamint a Teremtőre, illetve tágabb értelemben magára a Földre is.

Érződik, hogy különböző filozófiai, vallási és teológiai fejtegetések kerülnek előtérbe a mű legvégén. Itt csúcsosodik ki igazán, hogy bár bizonytalan a kimenetel és talán nem tudjuk, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk itt és mi következik a halál után, azonban vannak róla elképzelések és nem feltétlenül kell ettől megijednünk. Ezzel párhuzamosan persze arra is rámutat a The End of Evangelion, hogy minden vágyunk és kívánságunk megváltoztatja a lehetséges jövőt, valamint döntéseink sosem maradnak következmények nélkül. Ebbe beleértem egyrészt a felelősség-, másrészt a DNS-ben kódolt küldetéstudatot. Viszont minden elhatározás kérdése, és így a befejezés egyáltalán nem abszolútum, csupán egy lehetséges verzió. Talán egyik kedvenc mondásom pont ideillik, miszerint „Minden halál egy apró változás, minden változás egy apró halál”. És ez fantasztikusan van ábrázolva ebben az animében. Ha vágyunk valamire, áldozatokat kell hoznunk annak megvalósulása érdekében, de számolnunk kell azzal is, hogy a végeredmény nem biztos, hogy kedvünkre lesz. Ettől függetlenül az utat megválasztottuk, a lépést megtettük, tehát elkerülhetetlen viselnünk annak következményeit.

 „I… I can’t. I’m no good. I can’t pilot Eva if all I do is hurt and kill people. I thought I had no choice but to pilot Eva, but I was just lying to myself. … I’m a horrible person. I’m dishonest and a coward. All I ever do is hurt other people, so I’d rather do nothing at all!”

„N..Nem tehetem. Nem vagyok elég jó. Nem vezethetem az Eva-t, ha azzal csak bántok és megölök másokat. Azt hittem, hogy nincs más választásom, muszáj megtennem, de csak hazudtam magamnak. … Borzasztó ember vagyok. Hazug és gyáva. Csak bántani tudom az embereket, szóval jobb, ha inkább nem is csinálok semmit sem!” /szerk. ford./

A zenei aláfestés ikonikussá varázsolja és pátosszá emeli az egész szituációt, ezzel is kihangsúlyozva, hogy valami csodálatos, ugyanakkor visszafordíthatatlan kezdődött el. A(z) (valódi) utolsó angyal lényege egyáltalán nem meglepő, hiszen a folyamat, amely ide vezetett (és az eredeti japán kanjik jelentése − apostolok) előkészítette számunkra az üzenet befogadását. Minden egyes puzzle darabka a helyére kerül, és új értelmet nyer a sorozat vége is. Valójában itt bontakozik ki teljesen az újjászületés gondolatköre és kicsit át is értelmeződik, jóval magasabb dimenziókba léptetve azt.

 

Fenomenálisan sikerült lezárni az Evangelion eseményeit, valamint kifejteni a kavalkádot, amely a sorozatban keletkezett. A rengeteg filozófiai, vallási, teológiai és pszichológiai, valamint biológiai fejtegetés ebben az alkotásban csúcsosodik ki és tisztul le. Nem fogyasztható könnyen, erősen sokkoló és fantasztikusan felkavaró. Zseniálisnak tartom a filmet és kihagyhatatlannak. Ha van apokalipszis után is olyasmi, ami meglepetést okozhat az emberiség számára, akkor ez az, amely felteszi az i-re a pontot. A The End of Evangelion igazi újjászületést hoz mindenki számára, aki megtekinti és megérti, valamint értelmezi. Új értelmet nyer a Rebirth szó, hiszen részben maguk a nézők is új tudat/lelkiállapotba léphetnek vele és – remélhetőleg – gondolkodóba is esnek, ahogy én is tettem.

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány