Éppen rajzfilmmániás korszakomat éltem a kétezres évek derekán. Akkoriban a késő esti műsorsávban valamelyik másik csatorna helyén az Anime+ műsorát sugározta a kábelszolgáltató. Annak ellenére, hogy akkoriban rajzfilmet rajzfilmmel fogyasztottam, valahogy a japán stílus nem volt képes utat találni a szívemhez. Egy kivételtől eltekintve, ez pedig a Blue Gender volt.

Meg kell valljam őszintén, a mai napig nem vagyok kibékülve a japán rajzfilmekkel, függetlenül attól, hogy gyerekeknek, vagy – klasszikus módon – felnőtteknek készülnek-e. Idegen tőlem az érzelmek eltúlzott, sematikus ábrázolása, a karakterek egyen-kinézete, a japán humorral pedig ki lehet kergetni a világból. A Blue Genderrel azonban a japán alkotók valamit nagyon eltalálhattak. Jóformán az első perctől kezdve a képernyő elé szegezett és alig vártam, hogy a következő este folytatódjon a sorozat. A szokásosnál sötétebb, drámaibb hangvételű poszt-apokaliptikus történet éppen olyan arányban tartalmaz akciót, romantikát, vagy éppen filozofikusabb részeket, hogy az kiválóan ellenpontozni tudja a néha bizony itt is fel-felsejlő árnyoldalakat.

2031-et írunk. Az a néhány millió férfi és nő, akik az emberiségből megmaradtak, a Föld körül keringő Második Föld nevezetű űrállomáson találtak menedéket. A régi Földet most a Blue-nak nevezett, óriási rovarokra emlékeztető, kézifegyverekkel jóformán sebezhetetlen ragadozó lények lakják. Akik mégis kénytelenek néhanapján visszatérni a Földre, hatalmas, robotszerű, állig felfegyverzett exoskeletonokban – úgynevezett Armored Shrike-okban – teszik ezt, és még így is meggyűlik a bajuk a mindenhol jelen lévő Blue-val. A fiatal, csinos és jéghideg professzionalistásáról ismert Marlene Angel azt a feladatot kapja, hogy szálljon alá Tokió belvárosába és szállítson le csapatával együtt egy mintát az Alvók közül a Második Földre.

Yuji Kaido-t, a kamaszkorból éppen kinőtt fiatal férfit a kétezres évek elején hibernálták. Az orvosok egy eleddig ismeretlen genetikai mutációt fedeztek fel nála és addig, míg a Yuji szervezetében jelen lévő úgynevezett B-sejtek semlegesítéséhez szükséges génterápia a rendelkezésre nem áll, a fiút – sok más társával együtt – kriogenetikus álomban tartják. Amikor Marlene és csapata felébreszti Yuji-t hosszú szendergéséből, a fiúnak szembesülnie kell az emberiséget sújtó mérhetetlen katasztrófával. Rá kell jönnie, hogy mindazok a dolgok, amit régről ismert, családja és barátai nincsenek többé. Ha ez még nem lenne elég, az érte küldött kis csapat is szép lassan felmorzsolódik a Blue folyamatos támadásai hatására, és végül kettesben maradnak Marlene-nal. Mivel a kivonási pontjuk is megsemmisül, a párosnak fél Ázsián átvágva, el kell jutni a kazahsztáni Bajkonur űrközpontba, hogy egyáltalán esélyük legyen visszajutni a Második Földre. A sorozat első fele az ő Odüsszeiájukat meséli el.

Marlene kezdetben mindent alárendel a küldetés sikerének és ez, a békésebb világhoz szokott Yujiban nem kis visszatetszést vált ki, mely komoly konfliktusokban manifesztálódik kettejük között. Aztán lassan, a közösen átélt borzalmak hatására a páros egyre jobban összecsiszolódik, először kölcsönös tisztelet, végül mély vonzalom és kötődés alakul ki köztük. Hosszas viszontagságok után a Második Földre visszatérve aztán lassan értelmet nyer Marlene küldetése is: kiderül, mire kellenek az emberiség utolsó mentsvárát irányító Tanácsnak az Alvók. De vajon tényleg az Alvók jelentik a fordulópontot az emberiség Blue elleni küzdelmében? Egyáltalán mi is a Blue és hogyan került a Földre? A sorozat második fele, ezekre a kérdésekre ad választ.

Amíg a sorozat első felében – nevezzük első évadnak – viszonylag kevés akciót és több elmerengős, filozofikus epizódot találunk, a második évadra fordul a kocka. Az első tizen-egynéhány rész főleg a két fő karakter viszonyának átalakulására koncentrál, a Második Földre visszatérve az akció kerül előtérbe. Sajnos ezzel egy időben a történet is kissé zavarossá válik és megjelennek olyan mellékszereplők, akiket ugyan valószínűleg a humor forrásának szántak az alkotók, ám belőlem – a fentebb említett okokból kifolyólag -, inkább visszatetszést váltottak ki (Aliciát említeném itt a példa okán). Szóval kövezzetek meg érte, de a számomra a sorozat első fele az, ami miatt igazán érdemes kezdeni a Blue Genderrel. Amit Marlene és Yuji közös utazása sejtetni látszik a sorozat későbbi színvonalát illetőleg, sajnos nem válik valóra.  A történet lezárása is hagy kívánni valót maga után: egy részről rendkívül szájbarágósan próbálja a film belénk sulykolni a mondandóját, más részről meg nyitva hagy olyan kérdéseket, melyek igencsak válaszért kiáltanak a huszonhatodik, befejező részt követően is.

Száz szónak is egy a vége, igen vegyes érzelmekkel álltam fel a fotelből a Blue Gender megtekintése után így, több mint tíz évvel első találkozásunkat követően. A film helyenként rendkívül brutális, a rajzolók nem fukarkodtak a vérrel és a belsőségekkel. Ezen kívül a szexualitás kendőzetlen bemutatása is sokakból ellenérzést válthat ki. A rajzfilm technikai színvonala is meglehetősen hullámzó: a főleg a sorozat első felében megjelenő földi tájak gyönyörűen mutatnak a képernyőn, de később csúnya elnagyolásokkal is találkozhatunk, főleg az animáció terén. Így visszagondolva olyan érzésem van, mintha a sorozat az első évad miatt jött volna létre – érezhető a gondosabb odafigyelés, mind a történet, mind a képi megvalósítás terén -, a második pedig csak azért készült el, hogy lezárja az elsőt.

A sok negatívum ellenére minden sci-fi rajongónak ajánlom, hogy tegyen egy próbát a sorozattal, ha másért nem, hát az első, valóban igen jól sikerült évad miatt. A két fő karakter nekem nagyon hamar a szívemhez nőtt, még a későbbi részekben is, mikor a fő cselekményszál kissé érdektelenné és zavarossá is válik, volt kiért izgulni. A film zenéje – japán mivolta ellenére is – fülbe mászó, a főcímdal például kifejezetten fogósra sikeredett. Egy erősebb második évad és egy kis odafigyelés valódi kultstátuszba röpíthette volna a Blue Gendert. Azt, hogy nem így történt, azt a számomra etalonnak számító első évad tükrében igencsak bánhatjuk.

Értékelés: 7/10

Gabblack