Ha valaki számára még ismeretlen a kawaii életérzés, akkor javaslom, kukkantson bele bátran ennek a sorozatnak az első részébe, vagy az első OVA-ba. Minden szempontból iszonyatosan aranyos, klisé, sztereotípia hangulatba csöppenünk bele. Hatalmas szemű kisfiúk és kislányok, rövid szoknyácskák, vagy éppen édibédi cicának öltözött szereplők, hullámzó figurák, bömbölő, gügyögő karakterek, önfeledt játékok, sunshine, happy-happy, joy-joy, vidám színek és háttér… Hát nincs is ennél kawaii-ibb a világon. Higurashi – When They Cry! Avagy: Amikor az éji kabócák sírnak. Minden szempontból az egyik legkontrasztosabb anime, amit eddig láttam.

Higurashi no Naku Koro ni (2006.04.04. – 2006.09.26.)

Hogy mi is ez a sorozat pontosan? Azt elsőre elég nehéz lett volna megfogalmaznom, de a végére remélem, hogy kialakul róla egy valós kép. Előrebocsátom, hogy tényleg tele van olyan megoldásokkal, amelyek miatt nagyon sokan nem mernek animéket nézni.

A történet egy völgyben elhelyezkedő apró kis faluban játszódik, Hinamizawában. Nagyon kedvesek és persze – miként az megszokott az ilyen típusú településeken –, mindenki ismer mindenkit. Nem nagyon lehet olyasmit tenni, vagy tervezni, amiről pillanatokon belül az egész helység tudomást ne szerezne. De szerintem ez teljesen érthető, és valóságos harmóniában élnek az emberek egymással, valamint a természettel. Olyannyira, hogy teljes mell- és vállszélességgel kiállnak a közös ügyért is, amikor a városban kitalálják, hogy gátat építenének, ezzel tönkretéve az ott élők életét. Tüntetnek, petíciót nyújtanak be és végül a politikusok leállítják az építkezést.

A faluba egy új diákfiú érkezik, és rögtön összebarátkozik az iskolában a lányokkal. Elcsábítják, hogy játsszon velük délutánonként a klubban, ahol mindenféle társast próbálnak ki, illetve kártyáznak, és új mulatságokat találnak ki. Természetesen a rutinos csajok már kívülről ismerik az összeset – talán a lapok meg is vannak jelölve –, így nincs egyszerű dolga a srácnak, ha el akarja kerülni a vesztesnek járó büntetést. És itt végre el is érkezhetnénk arra a pontra, ahol a perverz, szörnyűséges horror belopózna a sorozatba, és iszonyatosan megkínoznák a fiút. Fröcsög a vér, törnek a csontok, ropognak az ízületek, csonkolt végtagok, spriccelő vér… nyami!

Bevallom, mikor hallottam a Higurashi-ról valami ilyesmire számítottam a legelejétől. Beteg, gore jelenetekre, slasher-típusú csonkolásokra, megkínzott testekre. És a sorozat első epizódja egyáltalán nem ezt a képet mutatta, így zavarba jöttem. Mindenki iszonyatosan tündérbogár, kawaii, boldog, inkább egy gyerekeknek szóló, vígjátékos, de élvezhető animének tűnt. Ééés itt volt a lehetőség a kontrasztváltásra, hogy végre megérkezzen, megborzongjak, öklendezzek – vagy valami ilyesmi. És a horror új alakot öltött: büntetésként szegény fiút a lányok pandának pingálták ki és így kellett hazáig mennie, világnak csúfjára. Roppant mód meglepődtem, hiszen ez azért  megalázó, nevetséges, és belegondolva tényleg valóságos rémálom lehetett egy diák számára így kimerészkedni az utcára…

Gondolom ez alapján nem is sok horror-rajongót tudnék meggyőzni, hogy tekintse meg a Higurashit. Mindenki kawaii, aranyos, édes, vidám. A karakterek szeme hatalmas, ruhájuk csinos, kiakad a cukiság mérő. Jó, persze van egy ilyen közbevetett információ, miszerint a gát építésének idején eltűnt valaki és nem találták meg az egyik testrészét. Meg az is, hogy igazából évente egy ember eltűnik egyet pedig megmagyarázhatatlan végzet ér, de ezért nem nagyon fáj a feje senkinek. Hiszen csak olyanokat ért ilyesmi, akik támogatták a gát építését. Szóval… no para, nincs itt semmi gáz! Minden a legnagyobb rendben van!

Aztán a mérőműszerünk fogja magát és egyszerűen szétrobban. Az anime egyik pillanatról a másikra átvált az megszokott hangulat mellett valami fantasztikusan pszichotikus, pszichopata, pszichothriller, betegesen perverz, kreatívan gore és megdöbbentően képszerű horrorba. Uramisten! Annyira zseniálisan sikerül a kontrasztot megteremteni, hogy ezzel a Shikit is majdnem maga alá gyűrték az alkotók. Frappáns az egész mű, egyszerűen magával ragad és nem ereszt el. A felépítése annyira jó, hogy egyre több információt csöpögtet nekünk, mi pedig csak igyekszünk kapkodni a fejünket, hogy sikerüljön vele lépést tartanunk. Egyszerűen minden pillanatban, minden ciklusban olyan újdonságokat csempész a történetbe, hogy jojózik tőle a szemünk. Megtekeri az agyunkat és átalakítja a világról és a Higurashiról, valamint karaktereiről addig kialakult képet. Én csak pislogtam és lestem ki a fejemből, hogy ilyet hogyan lehetséges csinálni egy animében. Letaglózó és fenomenális. Eszem ágában sincs elspoilerezni, hogy mi történik, egyszerűen bemutatom a karaktereket és a történet felfedezését mindenkire rábízom, hogy egyedül tegye meg, ha meri.

Keiichi Maebara a fiúcska, aki viszonylag új a falucskában. Társainál jóval magasabb és intelligensebb, kitűnő tanuló és könnyen barátkozik. Zseniálisan karizmatikus egyéniség, így hamar a társasság középpontjába kerül. A lányok bolondulnak érte és nem csupán azért, mert az ellentétes nemet képviseli, hanem idősebb testvérként is tekintenek fel rá (amikor éppen nem szívatják meg valami pajkos csapdával). – bal felső

Rena Ryugu a másik főszereplőnk, aki Keiichi mellett sündörög és próbálja kicsit támogatni a fiút. Amolyan naiv kislány, aki minden édibédi (kaii ~ kawaii) dolgot, személyt, szituációt hatalmas átéléssel szeret és legszívesebben megszeretgetné (kedvenc szavajárása: „Kāii, I’m gonna take it home!” – Jujj, de éééédi, legszívesebben hazavinném! /szerk. ford./). Életvidám, játékos és nagyon kedves mindenkihez. Szeret ábrándozni, képzelete gyakran elvándorol színesebb utak felé. – felső középső

Mion Sonozaki a Három Család közül a Sonozaki-dinasztia legidősebb lánya, aki egyben az osztályelnök is a suliban. Hasonlóképpen vezéregyéniség, mint Keiichi, így természetesen előszeretettel szívatja és rivalizál vele, mindamellett tiszteli is érdemeiért. De ugye két dudás nem fér meg egy csárdában. Komolyabb gondolkodású és ő a legidősebb a csoportban. Így a játékokat és a büntetéseket legtöbbször ő vezényli és találja ki. – jobb alsó

Shion Sonozaki Mion ikertestvére (?), aki rengeteg mindenben hasonlít rá, leszámítva, hogy sokkal kedvesebben viselkedik mindenkivel szemben. Míg tesója szereti éreztetni, hogy ő a rangidős és viccesen mindig idősebbként viselkedik, addig Shion jóval lazább és lázadóbb természet. Persze előszeretettel cserélnek helyet, hogy megtréfálják barátaikat vagy másokat. Mindketten játékosak és kitűnően össze tudnak dolgozni, hogy megtévesszék környezetüket. – alsó középső

Satoko Houjou egy másik nagycsalád legfiatalabb lánygyermeke. Tragikus múltja ellenére életvidám lányka és szeret csapdákat állítani. Keiichi pont kitűnő kihívás számára éles eszével, ezért gyakran célozza meg a fiút áldozatnak. Satokot mindenki kedveli, mert hangulata felhőtlen és vidámnak tűnik. Igyekszik apró csínyeivel felvidítani a társaságot – Keiichi kárára. – bal alsó

Rika Furude egy Satokoval egyidős, fiatalabb csaj, aki a helyi szentélyt felügyeli. Nem meglepő ez, hiszen ő a harmadik család örököse és rangidős tagja – fiatal kora ellenére. Cukorfalat kis szerzeteslány, aki a Watanagashi Festival-on (Pamut Úsztató Fesztivál – szerk. vicces forrdítása) is fellép rituális táncocskájával. Gyakorta elábrándozik és naiv gyerkőc módjára értelmetlen, illetve hangutánzó szavakat dudorászik. Nem meglepő módon Satoko legjobb barátnője, hiszen nagyon közel állnak egymáshoz. – jobb felső

Hogy miként változik át az idilli hangulat pszichopata, beteges trancsírozós vérfürdővé, azt Chiaki Kontól kellene megkérdeznünk, hiszen neki sikerült így megrendeznie. Egyébként egy számítógépes játék alapján készült a sorozat és a hozzá tartozó franchise, ami nyomozós, misztikus, természetfelettis… A hangulatát iszonyatosan hátborzongatóra és viccesre sikerült kialakítani, ami nem olyan meglepő, hiszen zenéjét nem más, mint Kenji Kawai szerezte. Az a Kenji, aki irgalmatlanul sok filmzenét (Ringu, Ringu 2, Death Note, Death Note: The Last Name, L change the WorLd, Gantz, Gantz II: Perfect Answer, Dark Water) szerzett, illetve természetesen animékhez is írt (Zaion: I Wish You Were Here, Vampire Princess Miyu, Otogi Zoshi, Mobile Suit Gundamok, Mermaid Forest, Jinki:Extend, Ghost in the Shell, Ghost in the Shell 2: Innocence, Fate/Stay Night-ok). Yoko Kanno mellett Ő is az egyik legismertebb név a szakmában. A főcímdalt remélem fentebb meghallgattátok, Eiko Shimamiya, közkedvelt j-pop énekesnő Higurashi no Naku Koro ni című száma.

Tehát az első évadot mindenképpen előszeretettel ajánlom mindenki számára, aki szereti a horrort és a misztikumot, valamint képes túllendülni az édibédiségen és a kawaii életérzés mellett nem jön zavarba a kontrasztosan ellensúlyozott brutalitástól. Méltó helye van olyan művek mellett, mint a Shiki, az Elfen Lied, a Blood-C, illetve a Gantz.

Értékelés: 10/10

Higurashi no Naku Koro ni Gaiden Nekogoroshi-hen (OVA) (2007.08.02.)

Egy évvel a sikeres sorozat után egy nyúlfarknyi spin-off-ot dobtak be, hogy kicsit lenyugtassák a kedélyeket. A Gaiden-ről már a Darker Than Black című sorozat idején elmondtam, hogy spin-off-ot jelent. A Nekogoroshi-hen pedig (猫殺し編): 猫 = macska, 殺 = gyilkosság, 編 = fordulat, azaz Macskagyilkosság fejezet.

Ez a rövidke történet valamikor a sorozat közepe táján játszódhat, egy egészen zavarba ejtően elsülő játék utáni büntetés kimeneteleit láthatjuk megvalósulni. Egy mellékszálat adagolnak az eredeti storyline-hoz, ami segít megérteni az első évad eseményeit. Mindenképpen csupán egy kiegészítő magyarázat a teljes puzzle-höz és inkább thrilleres, mintsem horror.

Ettől függetlenül szerintem hasznos megtekinteni, hiszen a bonyolult történethálózatba egy – szerintem – elég fontos darabkát illeszt.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány