A Danvers State Lunatic Asylum előkelő helyet foglal el több olyan listán is, amelyek állítólagosan paranormális jelenségeket produkáló, elhagyatott elmegyógyintézeteket sorolnak fel, így természetesen a híres-hírhedt épület története oldalunkon is helyet kap…

A Hawthorne Hill tetején álló gigantikus épületkomplexum 1878 óta emelkedik ki a táj egyébként festői látképéből, ugyanis ebben az évben építették meg, egy megközelítőleg másfél millió dolláros befektetés keretein belül. Magára az intézményre építészeti remekműként tekinthetünk, szemet gyönyörködtető látványt nyújt, még a laikus szemlélődő is megállapíthatja, hogy létrehozását kiváló mesteremberekre bízták.  Azonban – mint ahogyan azt már szinte megszokhattuk – sokszor az ilyen impozáns épületek falai között is a szenvedés és gyötrelem ver tanyát, most sincs ez másképp, hiszen a Danvers State Lunatic Asylum is rászolgált rettegett hírnevére.

Az egyébként Massachusettsben található Danvers városa a tébolyda megépítése előtt is kétes megítélésű település hírében állt, Danvers ugyanis a Salem Village nevet viselte korábban. A név hallatán minden tisztességes horrorrajongónak azonnal a legendás boszorkányperek helyszínéül szolgáló település ugrik be, az asszociáció ez esetben pedig valóban helytálló. Kevesen tudják ugyanis, hogy az első boszorkánytárgyalást nem Salemben, hanem Salem Village-ben tartották, 1692-ben, a manapság már Centre Street néven ismert utcában található templomban. További érdekesség, hogy a perek folyamán az egyik leghajmeresztőbb nézeteket valló bíró, Jonathan Hawthorne a későbbi tébolyda helyéül szolgáló dombon élt abban a házban, amit még az apja épített valamikor 1646 körül. Hogy az összkép teljes legyen, 1692-ben szintén ennek a birtoknak a közelében akasztották fel John Proctort és négy további embert, akiket a bírói ítélet -szinte már nem meglepő módon- boszorkánynak minősített.

Az alapítás utáni években Danvers kiváló minősítésű, patinás egészségügyi intézmény volt, ahol a betegek elsőosztályú ellátásban, és a kor körülményeihez képest szakszerű kezelésben részesültek. Az idő azonban olyan változásokat hozott, amelyek néhány évtized elteltével valóságos földi pokollá változtatták az egykor remek hírnévvel rendelkező intézetet. A legborzalmasabb időszak valahova a ’40-es és ’50-es évekre tehető, jól szemlélteti a helyzetet a tény, hogy az eredetileg 600 ember ellátására kalibrált intézménybe 1939 végére átlagosan 2300 beteget zsúfoltak be.

Az itt dolgozók ennél fogva nem voltak képesek már megfelelően ellátni a betegeket, a közel négyszeresére duzzadt tömeg kontrollálása pedig kicsúszott a kezük közül. A korabeli feljegyzések szerint a káosz olyan mértékű volt, hogy sokszor egy halott páciens napokon keresztül feküdt a szobájában, mire az ápolók felfedezték. A betegek egy része állapotából adódóan képtelen volt önmagát ellátni, ezért a megfelelő orvosi jelenlét nélkül ezek a szerencsétlen emberek saját mocskukban tévelyegtek a tébolyda zsúfolt, fülledt folyosóin.

Az iszonyú körülményeket tetézte a különböző korabeli gyógymódok alkalmazása. A lobotómia alkalmazása szinte mindennapos volt, ezek mellett szerepet kapott még a hidroterápia (vízbemerítés), elektrosokk és az inzulinsokk is. A lobotómiás műtétek közismert következménye volt, hogy a procedúra után a páciens hátralévő életét egyfajta élőhalottként tengette. Mivel Danvers, ha lehet így fogalmazni, a lobotómia fellegvárának számított, a korabeli leírások szerint a már fent említett körülmények közt tucatszám bolyongó zombiszerű, valaha emberi lények még horrorisztikusabbá varázsolták az intézet egyébként sem túl vidám atmoszféráját.

1969-ben a tébolyda bizonyos részeit bezárták, nagy része 1985-re már használaton kívül állt. 1992-ben a Danvers State Lunatic Asylumot végleg bezárták, betegeit pedig elszállították egyéb elmegyógyintézetekbe. 14 éven keresztül az épület elhagyatva állt, majd 2005-ben felvásárolták, és egy részét lebontották. Érdekességként megemlítendő még, hogy a Danvers State Lunatic Asylum nagy hatással volt H. P. Lovecraftra, aki Arkham fiktív városának tébolydáját erről az intézményről mintázta. Ezenfelül ez az intézet ihlette meg az 1958-as Home Before Dark és a 2001-es Session 9 rendezőit, valamint szerepet kap a Painkiller című számítógépes játékban is.

(Absvrd)