Kicsit sem túlzás azt állítani, hogy a nyolcvanas évek derekára a slasher vált a horrorfilmek fő irányvonalává. Boldog-boldogtalan próbált előrukkolni a különböző szadista, maszkos gyilkosokkal, a vonzó sikolykirálynőkkel, a minél kreatívabb, véresebb gyilokokkal, a hatalmas áradatban pedig kialakult egy igen népszerű trend – tematikus slasherek forgatása a különböző jeles ünnepnapokhoz, ahogy azt például a Halloween és a My Bloody Valentine is tette. Ebben a sodorban fogant meg az egyik leghírhedtebb, legnagyobb botrányt kavart gyilkos Télapó történet is.

Főhősünk Ricky, egy fiatal fiú, akit gyerekkorában szörnyű trauma ért – miután karácsonykor szüleivel és még pólyás öccsével meglátogatták elmegyógyintézetbe zárt nagyapját, a hazaúton megtámadta őket egy Mikulásnak öltözött bűnöző, aki brutálisan meggyilkolta szüleit. A tragédiát követően a fiúk egy apácák által fenntartott árvaházba kerültek, ahol a szörnyű trauma emlékét és hatását csak súlyosbította a szigorú, vallási dogma, és az intézetet vezető Tisztelendő Anya radikális nézetei a bűnhődésről. Mire Ricky nagykorú lesz, és elhagyja az intézetet, olyan szörnyű komplexusai épülnek fel a karácsonnyal, a laza erkölcsökkel és a Télapó alakjával szemben, amelyek kétlábon járó időzített bombává teszik – majd miután munkahelyén megbízzák, hogy bolti Télapóként dolgozzon karácsonykor, a felgyülemlett őrület elszabadul, és Ricky elindul, hogy megbüntesse azokat, akik tetteikkel és viselkedésükkel a ‘Rosszak listájára’ kerültek a szemében.

A Silent Night, Deadly Night értékelése nem könnyű falat. Mint film, nem tartozik a legjobbak közé – a játékidő fele elmegy karakterépítésre, a gyilokok (ha nem vesszük számításba a sokkoló tényt, hogy egy Mikulás vagdossa a szereplőket), meglehetősen átlagosak, a történet kiszámítható, a színészi alakítás többnyire a gyenge és a közepes között ingazodik. Mint slasher, teljesen átlagos, vagy még inkább átlagon aluli, azonban van két fontos szempont, amely mindenképp említést érdemelnek, ezek pedig a készítők, illetve a producerek és a marketingesek hozzáállása a filmhez. A színészek és a rendező eredetileg annak szánták a filmet, amivel Rob Zombie is próbálkozott később a Halloween remakek kapcsán, a pszichológiai horror és a slasher keverésével, a mikéntek és hogyanok megmagyarázásával amellett, hogy továbbra is fenntartják a feszültséget, mindezt ráadásul úgy, hogy a szörnyűségeket ötvözik a szeretet ünnepének egy eltorzított, beteges felfogásmódjával. Az érme másik oldalán viszont ott álltak azok, akik a filmtől pusztán profitot reméltek, és mezei slasherként reklámozták, az előzetesekben csak a gyilkos Télapó karakterére fókuszálva, remélve, hogy ez a karakter (és a botrány) elviszi a hátán a filmet.

A terv végül bejött, még jobban is, ahogy azt tervezték, a szülők, a különböző egyesületek egyhangúan lázadoztak a Silent Night, Deadly Night ellen, a mozik kénytelenek voltak előbb az összes plakátot eltávolítani a kéménybe lebújó baltás Mikulásról, majd rövid időn belül a filmet is levenni a műsorról. Mindezalatt, ahogy arról a színészek több interjúban is beszéltek, a film tényleges tartalma, az eredeti mondanivaló elveszett – a nézők többsége a botrány miatt ült be a filmre, vagy amiatt támadta, az emlékezetben is mint egyszerű karácsonyi slasher maradt fent, a helyét pedig csak bebetonozták a későbbi, szenny minőségű folytatások. Bár igyekeztem mindkét szempontot szem előtt tartani a megtekintés során, kissé olyan, mintha egyik sem lenne teljes értékű – slasherként a film iszonyatosan gyengén teljesít, azonban mély, pszicho-horrorként is talán épp csak a közepesnél jobb pár fokkal. Inkább ajánlom érdekességként, mintsem ünnepi horror-klasszikusként, ha pedig mégis a megtekintésére adjátok a fejeteket, érdemes a készítők eredeti szándékát szem előtt tartani.

Értékelés: 6/10

Zoo_Lee