A nyolcvanas évekre a Monty Python csapat egyre kevésbé funkcionált, a legtöbben jobbára saját projektjeikkel voltak elfoglalva, de még egyszer utoljára összeálltak egy egész estés szkeccsorgiát összehozni. Ezúttal ketten is jegyzik a filmet, mint rendező, hiszen két külön részre oszlik a majdnem 110 perc. Az első, rövidfilmes rész, mely eredetileg szintén egy szkeccs lett volna, ha nem duzzad folyamatosan – Terry Gilliam műve, míg az élet értelmére választ kereső részeket Terry Jones dirigálta.

Az előző nagyfilmekkel szemben itt valóban nincs mindent átívelő történet, nincsenek sokszor összehozható karakterek vagy bármi, ami szorosabban összefogná a látottakat, ennek ellenére működik az, amit szerettek volna megosztani a nézőkkel. Kevésbé harsány, de sokkal komorabb, éjfekete humorral megáldott színek pörögnek végig az ember szeme előtt. S hogy mi az élet értelme? Azt hiszem Michael Palinnak igaza van teljesen a film végén.

Az első rész a Bíborszín Örökös Biztosító hatalomátvételéről szól, amint meghódítják a trösztök, vállalatok és egyéb multicégek uralta világot. A következő fázis a születés, melyből megtudhatjuk, mennyire kis szerep jut az apának és hogy jobb nem gondolni a harmadik világbeli keresztény nemzésre, ugyanis odafent az a nagyon nagy isten nagyon figyel ránk. Később a tanulás, az egymás elleni harc, a szervátültetés, a közepes középkor és a halál témája is felsejlik, nagyszerű zenei betétekkel és pimaszul cinikus kiszólásokkal a néző felé. Olyan, máig beszédtémául szolgáló jelenetek sorjáznak, mint a “Hol a hal?” című, mely átvitt értelemben egyrészt az emberekre is vonatkozó kijelentés (a stáblista előtti szöveg árulkodó), illetve egy magyarázat szerint az életünk materiális javait kereső tevékenységünk teljesen elhomályosítja a valódi értékeket és miközben ezeket a semmitmondó dolgokat kutatjuk (hal motívum), addig más, értékes részletek kivesznek életünkből.

Habár a csapat tagjai szerint nem volt kiemelkedő ez a filmjük, sokkal inkább a tévé és a meghasonult média által uralt elméknek szólhat(na) ez a kijelentés, ugyanis a spirituális szintre is kitekintő magyarázatokkal a szereplők sem igazán foglalkoznak, elütik annyival, hogy kevesen hordanak kalapot. Igen, ez is az élet értelme. Az önreflexióra buzdító jelenetek persze oltári blődségekkel és hihetetlenül abszurd fordulatokkal záródnak, növelve a kíváncsiságot, vajon a következő részben mit találtak ki az abszurd humor fenegyerekei.

Az alakítások kiemelkedőek, de ez talán nem meglepő, ugyanis saját magukra írták a szerepeket és olyan zseniális átalakulásokon mennek keresztül, ami a legvéresebb, legagyatlanabb jelenetet is a befogadás szintjére terelget. Az operatőri munka szintén Pythonosra sikerült, vagyis nagyban kedvezni akartak a régi sorozat kedvelőinek. Nincs ez másképp a speciális effektekkel: működnek, s ha nem működnek, akkor pedig azért van létjogosultságuk, mert nem működnek. Ezzel a megfoghatatlan energiával kell számolni az egész film alatt és mivel a végére autóval együtt is lehet mennybe kerülni – ahol minden nap karácsony -, ajánlatos odafigyelni, mit ettünk legutóbb. És hogy hol a hal… Briliáns film, de egyáltalán nem mindenkinek ajánlott.

Értékelés: 10/10

Plendil