Olaszországban, megközelítőleg öt kilométerre Velencétől létezik egy sziget, amely évszázadokon át horrorisztikus események színhelyéül szolgált. Poveglia történetéről írásos formában először egy 421-ből származó forrásból tájékozódhatunk. Ekkor még csak ide vándorló emberekről olvashatunk, akik a lombardok hódításai elől menekültek a szigetre. Később a lakosság száma fokozatos növekedésnek indult, a Velencei Köztársaság idejéről pedig tudatos betelepítésekről is olvashatunk, majd Poveglia egy idő után már az itáliai politikai életben is jelentősebb szerepet vállalt.

A sziget sötét korszakának -amelynek köszönhetően hírhedté vált- kezdete az 1300-as évekre datálódik. Poveglia ugyanis jelentős szerepet kapott a XIV. században,  a Velence és Genova közt dúló konfliktusokban. Azonban a legdrasztikusabb fordulat a sziget életében a nagy pestisjárvány idején következett be, hiszen tudvalevő, hogy az 1300-as évektől kezdve évszázadokon át több ilyen járvány is keresztülsöport Európán.

A búbópestis (Európában a pestisnek leginkább ez a fajtája pusztított) legközismertebb és leggrandiózusabb hulláma 1348 és 1350 közt tetőzött, a betegségnek pedig akkoriban semmi sem tudott megálljt parancsolni, így a kontinens lakosságának 30-60 százaléka elpusztult, 1400-ra pedig a világ népességének számát 400 millióról 350-375 millióra apasztotta. Mivel a járvány Nyugat-Európában, az ottani értékelhetetlen higiéniás viszonyok miatt öltötte a legnagyobb méreteket, a borzalmakból az itáliai államok sem maradtak ki. A rengeteg beteget nem tudták megfelelően ellátni, legfőképp azért, mert az korabeli európai orvostudomány közelében nem járt az ilyen jellegű betegségek kezelésében. Ezen felül egy idő elteltével a fertőzöttek száma olyan méreteket öltött, hogy már puszta elhelyezésük is komoly fejtörést okozott a városok, államok vezetőinek. A pestis hatásairól, illetve magáról a betegségről már önmagában is lehetne egy hátborzongató összegzést írni, de ebben az esetben inkább csupán a Povegliára gyakorolt hatását részletezném. Lassan ugyanis elérkezünk a ponthoz, amikor a kis sziget képbe kerül, hiszen Poveglia viszonylag alacsony népsűrűséggel rendelkező terület volt, elszeparálva a külvilágtól, így -több hasonló adottsággal bíró szigettel együtt- ideálisnak tűnt a menthetetlen állapotú betegek elszállásolására.

1403-tól ezeket a helyeket a kormány speciális karantén-állomásokká, úgynevezett lazarettokká alakította át. Jól mutatja a kaotikus és pánik-szerű állapotot, hogy az ide tartó hajójáratokra -amelyek egy idő után rendszeressé váltak- válogatás nélkül terelték fel azokat, akik esetében a betegség halvány gyanúja is derengett. Elég volt csupán egy hétköznapi, lázzal járó megfázás, ha valaki rosszkor járt rossz helyen, hamar egy ilyen hajón találta magát. A lazarettokból egyébként hivatalosan akkor szabadulhatott valaki, ha egy negyven napos periódust követően tünetmentes volt, ekkor egy kis papírt kapott, amelyet quaranta giorni-nak neveztek, innen származik egyébként a ma is használatos karantén-kifejezés. Visszatérve még egy néhány szó erejéig a hajójáratokra, ezeknek a járatoknak a segítségével emberek ezreit deportálták a szigetre, a biztos halálba taszítva őket, ugyanis akit egészségesen hurcoltak el, hamarosan elkapta a kórt, az egyébként is ritka gyógyulási esélyek pedig a nulla felé helyezkedtek el ezeken a rémálomba illő helyeken.

Az itt elhunytak földi maradványai természetesen az idő elteltével lebomlottak, de mivel nem volt szinte semmilyen temetkezési hely kialakítva, a holttestekből egyfajta szőnyeg alakult ki, amely beborította a sziget nagy részét. A későbbi pestisjárványok során a sziget továbbra is hasonló funkciót töltött be, a korabeli feljegyzések szerint halmokban álltak a rothadó testek, mindent betöltött a pusztulás szaga. Sokszor előfordult, hogy nem tettek különbséget élő és halott között, így gyakori volt, hogy még élő embereket hajítottak a gigászi tömegsírokba. 1629 és 1631 között a becslések szerint mintegy 80.000 ember lelte halálát mindösszesen 7 hónap lefolyása alatt ezekben a táborokban.

A legutolsó éra, amelyben ilyen szerepkört kapott Poveglia, 1793 és 1814 közé esik, amikor újra fel-fellángolt a rettegett kór. Összességében véve, a szigeten mintegy 160.000 ember lelte halálát a pestisjárványok idején. Az ezt követő időszakban Poveglia szerepet játszott a napóleoni háborúkban is, katonai felhasználási céllal. Egyre több olyan korabeli mendemonda látott napvilágot, ami szerint az angolok az erre közlekedő francia hajóknak csapdát állítottak, kihasználva a sziget erre a stratégiai manőverre alkalmas elhelyezkedését. Ezt a legendát alátámasztja egyébként az a számos francia hajóroncs, amelyeknek egy része még mindig a sziget közelében, a tengerfenéken nyugszik.

A borzalmak újabb állomása 1922-re tehető. Ebben az évben ugyanis pszichiátriai intézet nyitotta meg itt kapuit, amely újabb embertelen események helyszínéül szolgált. Akkoriban már Povegliáról rengeteg legenda és szóbeszéd keringett, amelyek a hétköznapi embereket is megrémítették, nem beszélve a súlyos mentális zavarokkal szenvedő betegekről, akiknek egy része már idekerülésének első perceiben is sokszor halálfélelemmel küzdött. Kiváló választásnak bizonyult tehát egy ilyen helyen pszichiátriai intézetet létrehozni, a remek ötlet pedig hamarosan meg is hozta gyümölcseit. A páciensek rengetegszer számoltak be különböző jelenségekről, kísértetekről, az éjszakát megtöltő sikolyokról, keserves hangokról, valamint egyéb bizarr dolgokról, de nyilvánvaló módon az ellátásért felelős személyzet ezeknek a beszámolókat nem tartotta hitelesnek, révén, hogy pszichiátriai betegektől származott. A helyzetet tetézte az intézetet vezető orvos ténykedése, aki előszeretettel gyötörte a szerencsétlen betegeket. A lobotómia módszere mellett saját találmányaival színesítette a repertoárt, eszközei pedig változatosnak voltak mondhatóak. Fűrészek, kalapácsok, fúrók kaptak szerepet a doktor sajátos kezelési metódusaiban.  Ezeknek a válogatott kínzásoknak színhelyéül sok esetben az általa berendezett labor szolgált, amely a sziget fölé magasodó toronyban volt található. Az ámokfutásnak egy kérdéses körülmények közt létrejövő baleset vetett véget, ami során az orvos kizuhant –mások szerint kiugrott- a toronyból. Itt már nyilvánvaló módon szárnyra kaptak a különféle elbeszélések, amelyek szerint a szigeten élő kísértetek lökték ki a magasból, valamint hogy a zuhanás nem végzett azonnal a doktorral, hanem egy rátelepedő ködszerű képződmény fojtotta meg. Más, realistább elképzelések szerint a szadista főorvost egy beteg lökhette le a toronyból. Ezzel kapcsolatban is létezik egy legenda,  ami szerint a jó doktor úr holttestét befalazták, ennek köszönhetően éjjelente a torony tetején lévő harangot annak itt rekedt lelke kongatja.

Az intézetet 1968-ban szüntették meg, az olasz kormány a szigetet lezáratta, kizárólag a gondnok, Renato Scarpi kapott engedélyt, hogy továbbra is itt élhessen egyedül, kutyáival és macskáival. Renato egyébként teljes nyugalomban éldegélt itt, egészen 1984-ben bekövetkezett haláláig, nem feszélyezte Poveglia kétes múltja, ugyanis a sziget északi részén még saját szőlészetet is vezetett. A pszichiátriai intézet bezárása óta szinte érintetlenül áll, a berendezések nagy része is ugyanott hever elhagyatva. A sziget látogatása turistacsoportok számára tiltott, azonban sok esetben bizonyos úton-módon egyéni látogatóként az érdeklődők bejuthatnak egy kis időre.

A rendőrség gyakran tart ellenőrzést errefelé, azonban állítólag sok esetben ők sem maradnak a sziget közelében éjszakára, mivel rengetegen számoltak be megmagyarázhatatlan, ijesztő jelenségekről. Szürreális módon, a környéken tevékenykedő halászok hálóiba sokszor kerülnek még mindig emberi csontok, amelyeket a víz kimosott Poveglia partjairól. Néhány, ezzel a témával foglalkozó TV-s stáb is járt a helyen, valamint időről időre felbukkannak önjelölt szellemvadászok, látnokok és egyéb érdeklődök, akik egytől egyig mind különleges és hátborzongató élményekről számolnak be. Hogy ezeknek az élményeknek a hátterében valós jelenségek állnak-e, amelyek a rengeteg szenvedés egyfajta lenyomataként jöttek létre, vagy csupán az emberi képzelet játéka, ki-ki eldöntheti a maga világnézete szerint. Azonban mindenki egyetérthet abban, hogy Poveglia szigete joggal vált egy olyan hellyé, ahol az emberek nagy része sosem töltene el szívesen egy éjszakát egyedül.

(Absvrd)