Számomra a kultikus horrorfilm-szériák között egyfajta véreskezű uralkodóként tündököl a Péntek 13. Lehet, hogy nem ez a sorozat a legijesztőbb mind közül, de a kliséi, tipikus elemei, erősségei és gyengeségei, Jason Voorhees alakja a legtöbbször emlegetett (és parodizált) alap, ha bárhol, bármikor horrorfilmekre terelődik a szó. Mindenki kedvenc hoki maszkos gyilkosa évtizedek óta a popkultúra része, a slasher filmek poszter arca, annak örömére pedig, hogy az év második 13-ára eső péntekén sikerült befejeznünk a széria részeinek értékelését, úgy döntöttem, egyfajta lezárásként megosztom veletek a személyes rangsoromat, a sorozat leggyengébb részétől a legjobbig.

12. V.rész: Az újrakezdés Nem hinném, hogy ez bárkit is meglepne, aki elég behatóan ismeri a sorozatot. Még ha túl is tesszük magunkat azon a nem elhanyagolható tényen, hogy a történet az előző részben lezárult Jason halálával, és azon, hogy lényegében nem is Jasont, hanem egy hoki maszkot viselő imposztort nézünk, még mindig egy messziről bűzlő, ocsmány hulladék tornyosul előttünk. Ezt a filmet nézni olyan érzést kelt az emberben, mintha egy agyrémet követne, egy teljesen logikátlan, zavaros, követhetetlen és bizarr rémálmot, amelyben valaki akkor részesül, ha egy hosszú nap után elalszik egy Jason-maraton közben. Az egyetlen epizód a szériában, amelyben néhány stílusos, bár a korábbiakhoz és későbbiekhez képest igen átlagos gyilokot leszámítva semmi pozitívum nincs, elképzelni nem tudom, hogy a stáb mennyire volt pénzéhes, és mennyire nem törődhetett a konkrét filmmel, annak ezer és ezer hibájával a készítés során. Logikátlan, rosszul felépített történet, követhetetlen jellemváltozások, súlytalan, eldobható szereplők – a sorozat a mai napig nem süllyedt mélyebbre, mint Az újrakezdésben. 11. Jason pokolra jut: Az utolsó Péntek Bár tény, hogy a hírhedt kilencedik részben közel járt hozzá. Az, hogy Hollywood hogyan facsarta szárazra egy évtized alatt a maszkos gyilkosokat felvonultató slasher műfaját, a Péntek 13-nál jobban egyik sorozatban sem követhető végig, erről a filmről pedig már az is elég sokat mond, hogy majdnem egy évtizedre parkoló pályára küldte Voorhees urat. Mitológiát, motivációt és magyarázatokat próbáltak építeni Jason karaktere mögé, ami önmagában egy borzalmas ötlet függetlenül attól, hogy milyen sorozatnál veszik elő, itt pedig megspékelték unalomba fulladó történettel, érdektelen szereplőkkel és testből-testbe ugráló Jasonnel. A készítőknek már látványosan semmilyen jó ötletük nem maradt a karakterrel kapcsolatban, az eredmény pedig egy unalmas, ostoba, alig élvezhető celluloidszenny lett. 10. VII.rész: Friss vér A leghatékonyabb módja annak, hogy egy klasszikus horror ikont megfossz szinte az összes erősségétől, ha a sokadik folytatásban felvezetsz ellene egy vele közel azonosan erős túlélőt, aki ha képes leküzdeni a fóbiáit és félelmeit, ízzé-porrá rugdossa Voorhees uraság rothadó hátsó felét. A hetedik résszel a készítők láthatóan egyszerre próbáltak profitálni egy újabb Péntek 13 filmből, és Stephen King Tűzgyújtójának koppintásából, a végeredmény pedig mindkét szempontból csúfosat bukott, és egy kiszámítható, ingerszegény, fájdalmasan felejthető filmet eredményezett. 9. VIII. rész: Jason Manhatten-ben A hatodik rész utáni és a Jason X előtti szentségtelen trilógiából talán a nyolcadik epizódot élveztem a legjobban – ezt az élvezetet nagyjából úgy kell érteni, mint ha két hatalmas rozsdás szög és egy jancsiszög közül választanom kellene, melyikbe üljek bele. A Jason Takes Manhattan eleinte tisztességes, ám fájdalmasan klisés iparos munkának tűnik, majd megpróbál valamiféle erőtlen epikusságot gerjeszteni kedvenc gyilkoló gépünk felvonultatásával New Yorkban (sikertelenül), hogy végül a sorozat talán egyik leggyengébb, és legérthetetlenebb befejezésével érjen véget. A film egyszerűen unalmas, a készítők már rég kiélték az összes potenciált, ami a széria klasszikus formulájában rejlett, változtatni pedig nem tudtak, valahol nem is akartak, és még a hatodik epizód poénos, önparodizáló körítését is elfelejtették bevetni. Ha pedig már itt tartunk… 8. VI. rész: Jason él A Jason Lives egyike a legvastagabb rókabőröknek, amelyeket Hollywood valaha horrorfilm-franchise-ról lerántott Jason látszólag teljesen logikátlan feltámasztásával élőhalott sorozatgyilkosként – de el kell ismernem, ezt annyira hatásosan és stílusosan tették, hogy csak kalapot emelni tudok előttük. A Jason Lives egy B-film, viszont ezt tudja magáról, nyíltan vállalja, és boldogon dögönyözik az önparódia gőzölgő beleiben, miközben a néző kaján vigyorral az arcán tömi magába a popcornt, aláfestésként pedig Alice Cooper énekel a maszk mögé bújt emberekről. Egy bizonyos szempontból még azt is ki merem jelenteni, hogy ez az epizód egy remekmű, olyan értelemben, ahogy a Troma trashszínű mozgóképalkotásai is azok, pusztán azzal a különbséggel, hogy míg utóbbit a szakadt farmerú indie filmesek lelkesedése, addig ezt Hollywood producereinek izzadtságszagú esszenciája járja át. 7. IV. rész: Az utolsó fejezet Nagyon sokáig gondolkodtam a hetedik és nyolcadik helyezéseim sorrendjén, de végül úgy döntöttem, a negyedik epizód megérdemli a magasabb pozíciót, mert számtalan hibája, feláldozható karakterei, és rusnya kiütésekként kiütköző kliséi ellenére érezte, hogy a történet megért a lezárásra, és pontot próbált tenni Jason ámokfutásának végére. Csakhogy, a listán még hátralevő részek mindegyike vagy sokkal hatásosabban, kreatívabban használta a klasszikus erdei kabinokban játszódó slasher történetét, vagy olyan, a hatodik részt is felülmúló elmebetegségekkel varrta tele azt, amelyek a sokadik rész ellenére sikeresen felrázták, és ha ijesztővé már nem is, még szórakoztatóvá tették Jason vagdalózását. A negyedik rész pedig már nem szórakoztató, csak egy viszonylag korrekt, ám átgondolatlan, és kissé kiábrándító finálénak szánt töltelék. 6. Jason X Ha a negyedik rész lesorolása valakinek nem tetszett, ezért valószínűleg meg fognak kövezni – igen, az űr horrornál elcsépeltebb ötletet a készítők nem is vehettek volna elő, Jason ezen a ponton már annyira volt ijesztő, mint egy egyetemista határidőnaplója a vizsgaidőszakot megelőző két-három hétben, de mégis van két nagyon jó okom, amiért a Jason X eljutott a középmezőnyig. Az egyik, hogy ez egy személyes lista, Voorhees bácsi űrkalandjához pedig nagyon kedves emlékek fűznek, mivel ez volt az a film, amely megismertetett a karakterrel, a sorozattal, a plakátja pedig a mai napig még a szobadekorációm részét is képezi. A másik a gyilokok: a Péntek 13 filmeknek a brutális, kreatív gyilkosságok a gerincét alkotják, ha pedig valaki bármikor megkérdezne, hogy soroljam fel a kedvenc vágásaimat a szériából, legalább kettőt biztosan ebből a filmből emelnék ki. A készítők egyszerűen maximálisan kihasználták, mivel jár, ha Jason futurisztikus eszközöket kap a kezébe, az egyetlen fájópont, hogy amikor a film végére gyilkosunkat egy nanorobotokkal kipótolt kiborggá építik újra, már nem marad elég szereplő, akiken elég látványosan tudná demonstrálni képességeit. Ha kreatív, brutális hentelés alapján akarsz horrort választani, a Jason X-nek automatikusan ott a helye a lehetőségek között. 5. Freddy vs. Jason Egy részem tudja, hogy ez a film egy klisés, gyengén megírt, olcsó rókabőr, egy erőtlen próbálkozás arra, hogy egyszerre két klasszikus horror karakter rajongói táborát nyúlják le a kasszáknál, ráadásul szavakba nem önthető, milyen szomorú, hogy a klasszikus Rémálom az Elm Utcában sorozatot (Robert Englund Freddy-pályafutásával együtt) és a Péntek 13 sorozatot is ez a legnagyobb jóindulattal is csak közepes alkotás zárta le. Egy másik részem büszkén elismeri, hogy általában évente-kétévente egyszer megnézem ezt a filmet, ha egy embert meg kell ismertetnem a horror műfajával, a top 10-es kezdőajánlatomban valószínűleg ott van, és nem is tagadhatom, a két ikon egy évtizeden át előkészített összecsapását igazi geekgazmus végignézni. Ez a film számomra egy bűnös élvezet, egy modern monster mash, egy elfeledett gyöngyszem, ami egyszerre élteti és röhögi képen mindazt, ami a két címszereplőt olyan naggyá tette egykor. Mellesleg egyike vagyok azoknak, akik őszintén sajnálják, hogy Hollywood nem ütötte tovább a vasat, és vonta be hasonló brutális, agyatlan össznépi mindenki-mindenki ellen vérengzésekbe a többi nagy slasher karaktert is. Gyalázatosan rossz filmek lettek volna, mégis biztos, hogy évente egyszer-kétszer az egészet újranézném, csak hogy lássam, Michael mihez kezd Jasonnel, és milyen hangja van, amikor Ash és Bőrpofa láncfűrészei összecsapnak. 4. Péntek 13 (2009) Bizony, elérkeztünk Jason legutóbbi mozivásznas tündökléséhez, a sorozat rebootjához, amelyen a rajongók a mai napig vitatkoznak, hogy a korábbi részekhez méltó, vagy értékelhetetlen fércmunka volt. Én eleve sokkal elnézőbb vagyok a horrorfilmes remake-hullámmal, mint a keményvonalas rajongók túlnyomó része – ennek okait hosszasan tudnám fejtegetni, lehet egyszer sort is kerítek rá – a lényeg, hogy az új Péntek 13 számomra pontosan azt nyújtotta, amire számítottam, teljesítette minden elvárásomat, és nem bántam volna, ha a készítőknek sikerül tovább folytatniuk a remake-kel elindult vonalat. A Péntek 13 új értelmezése egész egyszerűen minden tekintetben korrekt film volt, amely megfelelt mindenki igényeinek: a sorozat legjobb három részét dolgozta újra, nem egy olyan jelenettel és motívummal, amely ismerős volt a régi rajongók számára, felépítette az alapoktól Jason karakterét, modernizálta úgy, hogy ne térjen el gyökeresen az eredeti változattól, és egy teljesen új horrorfilmes generációnak mutatta be a hoki maszkos gyilkost. Egy klasszikus, forma szerinti slasher volt, egy nosztalgikus kirándulás egy olyan időben, amikor a nagyköltségvetésű horrorfilmeket már javában csak gyomorforgató gusztustalansággal és céltalan tabudöntögetéssel próbálták eladni. Nem Jason legjobb pillanata, de egy minden szempontból nagyon élvezetes horrorfilmnek tartom, és egy remek választásnak, ha valaki először ismerkedik a Kristály-tó sorozatgyilkosával. 3. III. rész: Véres kirándulás Elérkeztünk a sorozat krémjéhez, a nyolcvanas évek elején készített első három részhez. A rangsor lehet, hogy ezen a ponton kissé nevetségesnek tűnik, de a kézenfekvőnek tűnő sorrend mögött hihetetlenül nehéz volt ezt a három klasszikust sorrendbe állítani, eldönteni, hogy melyik miért jobb, melyik volt nagyobb hatással a slasher műfajra, Jason karakterére, és hosszas elmélkedés után jutottam arra, hogy a harmadik rész talán a leggyengébb. Az epizód előnyei letagadhatatlanok, remek gyilokok, jól eltalált jelenetek, Jason arcára is itt került az azóta elmaradhatatlan hokimaszk, viszont a történet és a szereplők harmadik nekifutásra már kezdtek kliséssé válni, hogy a hihetetlenül hatásvadász 3D-s jeleneteket már ne is említsem. 2. II.rész De a döntés a második és az első rész között vált a legnehezebbé. Melyik a jobb film? Az első rész egy klasszikus minden tekintetben, de az egész sorozat főszereplője végső soron Jason, aki csak a második részben jelent meg, és kezdte el a mozivásznak és horror rajongók meghódítását. Mindkettő hihetetlenül jó film, majdnem fej-fej mellett, hasonló történettel, szereplőkkel, erősségekkel, közel tökéletes, emlékezetes gyilokokkal. És mégis, az összes erőssége, és remek ötlete ellenére végül Jason debütálását éreztem gyengébbnek a kettő közül. A hoki maszk, a Freddy Krueger elleni összecsapás, a világűrben zajló kaszabolás és a zombivá változás előtt Jason nem volt más egy egyszerű slasher gyilkosnál, csak egy volt a sok közül, akit a készítők kissé kénytelen-kelletlen rángattak elő, hogy folytathassák az első film történetét. Nagyon jó horror, de nem éri ugyanazt a szintet, mint az első rész. 1. Péntek 13 (1980) És el is érkeztünk a kezdethez, a sorozat első részéhez. Horrorfilmek lexikonja, első oldal, egy lapon a Universal fontosabb szörnyfilmjeivel, Hitchcock Psychojával, Romero zombis sorozatával és a japán kísértetfilmekkel egy olyan korszakalkotó slasher, amelyet minden horror rajongónak legalább egyszer kötelessége végignézni. Az első Péntek 13 gyakorlatilag a slasheren belül alkotott meg és terjesztett el egy alkategóriát, az elhagyatott, tóparti/erdei táborba utazó bulizó fiatalokkal, az őket sorban levadászó arctalan sorozatgyilkossal. A filmnek akkora hatása volt, hogy a mai napig filmek tucatjai próbálják utánozni, másolni, miközben még a saját folytatásai sem érték el a borzongatásnak azt a színvonalát, amelyet az első rész. Ez a film olyan szabályokat fektetett le, amelyek szinte másfél évtizeden át (a Sikoly és hasonló öntudatos tini horrorok debütálásáig) meghatározták az egész műfajt. A néző az utolsó percig izgulhatott az ekkor még klisésnek alig számító fiatal szereplőgárda sorsa iránt, hogy aztán a titokzatos gyilkos kíméletlen brutalitással végezzen velük. Ehhez társultak Tom Savini remek effektjei, tökéletes zene, kameramunka, korrekt színészi alakítások – az eredeti Péntek 13 egy szinte hibátlan alapmű, és számomra az egész sorozat legjobb pontja. Zoo_Lee