A nászút általában valami felszabadult és kellemes dolog szokott lenni (még akkor is, ha az ember egynél többször vesz részt benne), hiszen immár hivatalosan is egymáséi lehetnek a felek, nem kell tartani senkitől, azt csinálhatják, ami jólesik nekik. Ebbe az idilli képbe lépett két lábbal Leigh Janiak rendező asszony, amikor saját szkriptjéből filmet forgatott. Érdekes megjegyezni, hogy a sokak által nagyra értékelt Trónok harca sorozatból “ugrasztotta át” Rose Leslie színésznőt, hogy teljessé váljon a színészi gárda.

A barátságos hangvételű videobejegyzés röviden képet fest arról, hogy mennyire odáig vannak egymásért a friss házasok és közben lassan megérkeznek a célállomáshoz, vagyis a tóparti nyaralóhoz. Az önfeledt szerelmesek bebarangolják a környéket, szerelmeskednek és feltárul a néző előtt, hogy ők valóban nem csak kényszerből mondtak igent. Azonban a jónak is vége szakad és sötét felhők gyülekeznek felettük. Ezzel paradox módon szemben áll, hogy mindez eleinte egy-egy fénysugár képében jelenik meg, ami éjjel végigpásztázza ágyukat. Ahogy telnek a napok, úgy a lány kezd egyre feledékenyebbé válni és a szomszédban tett látogatás a fiút meggyőzi, hogy valami nincs rendben. Ez akkor kezd komolyabb méreteket ölteni, amikor egy éjjel Bea az erdő közepén meztelenül áll és nem emlékszik semmire. A srác azonban gyanakodni kezd, hogy ez nem csupán holmi alvajárás, de minél inkább közelebb kerül az igazsághoz, annál inkább veszélyezteti a jövőjüket.

Érdekes érzelmi hullámvölgyet alakítottak ki a forgatókönyvben, ami végül nyugtalanná teszi a közönséget és bár a feszültség nem annyira kézzel fogható, de a disszonáns atmoszféra végigkíséri a film második felét, amely nem kapkodja el a lépéseket és lassan építkezik. A túlnyomó részt hangulatos beállítások és a remekül kezelt kamera gyümölcsözőnek bizonyul, és így semmi nem vonja el a figyelmünket a két főszereplő egyéni játékáról, akik kellő hitelességgel ruházzák fel karaktereiket. A bizalom vékonyka ösvényén egyensúlyozva jutnak el a kataklizmáig, ami talán az egyetlen gyenge pontja a filmnek. A gondosan adagolt sztori végére egy nagyon profán lezárás jutott, ami agyoncsapja az addigi pozitívumokat és a záró akkordok – pedig a film alatt végig jó hangeffektekkel és dalbetétekkel találkozni – kesernyés ízben mártóznak meg.Szerencsére a speciális effektek és maszkok nem csupán a képi világra vannak jótékony hatással, de a hangulatra is nyomást helyeznek, főleg az ágyjelenetnél, ahol is sok dolog kerül elő – szó szerint – aminek nem kellett volna ott lennie.

Nem tudom pontosan, hogy miért volt szükség mindenáron egy efféle lezárásra játszani, de úgy vélem, ezzel két szék közé estek a készítők: igazi magyarázatot nem kapunk, utalásnak pedig túl sok, nem hagyja kibontakozni a gondolatokat. Kár érte, viszont ha ezt nem számítjuk, akkor egy egészen korrekt filmmel állunk szemben.

Értékelés: 7/10

Plendil