A gótikus horror rajongóinak fejében megfordulhattak már olyan kombinációk, mint Victor Frankenstein tudományos beszélgetései Van Helsing professzorral, démonok ellen küzdő vadnyugati pisztolyhősök, vagy Dorian Gray találkozása a Drakula vámpírvadászaival. A különbség az egyszerű fanfikciókat gyártó rajongó és John Logan író-producer között, hogy utóbbi egy komplett sorozatot épített a kombinációk köré, amely a kora nyári szezon egyik legjobban várt darabja volt. A nézők egy része gyűlölte, mások imádták – ideje nekem is összefoglalnom a véleményemet a Penny Dreadful-ról.

Ethan Chandlert, az Angliában fellépő vadnyugati pisztolyhőst egy különös csoport keresi fel, egy még különösebb ajánlattal. Egyszeri, jól fizető munkáról van szó, első ránézésre sima testőri feladatnak tűnik egy problémás ügy elsimítása mellett, míg a helyszínen ki nem derül, hogy a tárgyalófelek vérszomjas vámpírok, Ethan megbízói pedig mindenre elszánt vámpírvadászok. Sir Malcom Murray, inasával, Sambenevel arra ért haza legutóbbi afrikai expedíciójából, hogy lányát, Minát elrabolta egy vérszívó szörnyeteg, így kénytelen volt szövetségre lépni az okkult praktikákban járatos, ám közös múltjuk miatt gyűlölt Vanessa Ivesszal a teremtmények levadászására és Mina megmentésére. A kis csapat hamarosan kiegészül a zseniális, ám sötét titkokat rejtegető fiatal orvossal, Victor Frankensteinnel, és felveszik a harcot egy rejtélyes, démoni ellenséggel, aki talán az egész világot fenyegeti.

A történet alapváza sokkal inkább illik egy képregénybe, mint komoly hangvételű szériába, a Penny Dreadful viszont viszonylag gyorsan levetkőzi a horrorfilmes Alan Moore-utánérzést, hogy egy őrült, jól megírt sötét utazássá váljon a klasszikus horror történetek világába. A karakterek nem indokolatlanul kerülnek kapcsolatba egymással, mindnyájuknak megvannak a maguk céljai, indítékai, titkai. Az eredeti műveket a készítők nem kezelték szentírásként, bár a szereplők és az alapok mind ismerősek, rengeteg csavart, újítást és változtatást hajtottak végre – hogy csak egy jelentősebbet említsek, a vámpírok ezúttal nem Erdélyből, hanem Egyiptomból érkeznek, és Frankenstein sem akad meg egyetlen szörny összevarrásánál.

A történetvezetés sajnos közel sem egyenletes, néha egyetlen epizód alatt minden szál pörög, máskor indokolatlanul leülnek, vagy egy helyben toporognak. Szintén zavaró, hogy bár az évad nyolc epizódja végig olyan érzést kelt, mintha csak bevezetésként szolgálnának egy nagyobb, epikusabb és még őrültebb történethez, rengeteg méretes fehér foltot hagynak a szereplőgárda egyes tagjaival kapcsolatban. Sőt, jobban belegondolva, a nyolc rész után abban sem vagyok még teljesen biztos, hogy a Penny Dreadful végső soron milyen műfaj próbál lenni. Van horror, vannak könnyebb, már-már paródiába illő elemek, sok akció, és rengeteg romantikázás, ezek valahogy mégsem akartak teljesen összeállni, nem tudtam belőni, hogy a célközönség itt a Vampire Diaries/True Blood szcéna, az őrült/bizarr koncepciókra kiéhezett geekek, vagy tényleg az eredeti könyvek rajongói voltak.

Ettől függetlenül persze még nem rossz a dolog, a koncepció túl érdekes ahhoz, hogy rögtön temessünk, pusztán kissé szilárdabb alapokra számítottam az első évadtól. A legerősebb támpillér azonban már most egyértelmű: a színészi játék. Nem kis nevek alakítják a főszereplőket – Eva Green, Timothy Dalton, Josh Hartnett, Billie Piper… – ráadásul bele is adnak apait-anyait, döbbenetesen jól hozzák a karaktereket, és remekül működik közöttük az összhang. Még a kisebb nevek is fantasztikus alakítást nyújtanak, csak remélni tudom, hogy ezt a színvonalat a már berendelt második évadban sem fogják alább adni.

A Penny Dreadful így bennem is sikeresen felemás érzéseket keltett. A színészi játék, a kivitelezés remek, a koncepció érdekes, az eddig lefektetett alapok tűrhetőek, viszont az első évad még túlságosan is bevezető jellegű, kiforratlan, nem könnyű konkrét véleményt alkotni róla. Egy próbát szerintem megér, főleg a gótikus, romantikus horror rajongóinak – egy év múlva pedig kíváncsian várom, mi fog kisülni belőle.

értékelés: 7/10

Zoo_Lee