Kezdjük azzal, hogy a kétezres években sikerült egyszer letörni a lelkesedésem a maszkos útonállók egy csoportjával, ugyanis a Strangers rideg külleme egy hatalmas lufi volt, mely rövid úton szétpukkant, ezzel igencsak háttérbe szorítva nálam az efféle produkciók utána vágyat. Aztán ahogy a különböző fesztiválokon felbukkant Adam Wingard kaszabolós túlélőhorrorja, egyre inkább nőtt a kíváncsiságom, ugyanis elöl-hátul dicsérték. Persze az ilyen magasztalásokkal azért ésszel kell bánni, mert gyakorta futhatunk bele hátszeles külföldi írásokba. Mindezek ellenére Wingard részt vett néhány olyan projektben, amiket szívlelek, úgyhogy nem volt kétséges: látnom kell. Nézzük pontosan mit tudott felmutatni az állatmaszkos film.

A történet alapvetően nem egy bonyolult rendszer, talán Shyamalan néha megnézhetné mások filmjeit, hogyan lehet az egyszerűt élvezhetővé tenni. Egy család az újraegyesülésre készül, ugyanis a szülők rövid időre beköltöznek a felújított, igencsak lenyűgöző házba, melyen oly régóta dolgozott az apuka. Hamarosan feltűnik az első gyermek, annak párjával. Őket ismerjük meg leginkább, vívódásaikat és a többiekhez való viszonyukat remek párbeszédekből és a karakterek gesztusaiból könnyedén leszűrheti a néző. Tovább haladva a második testvér is befut, majd estére a maradék két gyermek is megérkezik, hogy teljessé váljon a família a vacsorára. Rövid mellékszál, hogy a nem messze élő “szomszéd” ismerőst és annak barátnőjét kegyetlenül végzi ki néhány maszkos elvetemült és utalások történnek, hogy rövidesen a családi idillt is vérbe fogják fojtani. Ehhez nem is kell sokat várni, hiszen egy parázs vita közepén a lánytestvér barátját fejbenyilazzák. A rettegés és a félelem, amit a film elejétől tudatosan épít a film, most hirtelen kitör, bár közel sem akkora erővel, mint azt elsőre sejteni lehetne. Szinte végig megmarad a fokozatos fotelbe szegezés, kisebb-nagyobb szünetekkel, hogy a közönség ne tudjon alkalmazkodni a magasabb fordulatszámhoz. Pár szereplő néhol igen ostoba döntésének később mag látni fogjuk az okát, de lelőni semmit nem szeretnék, a lényeg, hogy senki sem lehet biztonságban, ez viszont nagyon különböző okokra vezethető vissza. S bár számomra a sztori előrehaladtával már nyilvánvalóvá vált szinte az egész ok-okozati összefüggés rendszer, ez nem befolyásolta számottevően a véleményem. Az események a legvégén egy hatalmas vérfesztbe torkollnak, ami már-már komikus elemekkel bír, azonban ez a fajta könnyed kifejezésmód nem feltétlenül illik bele a szokatlanul komor első egy óra csapásába.

A képi megjelenítés előtt muszáj kiemelnem a zenét. Talán ez lehet az a része az összegyúrt darabnak, ami igazán megérdemli a csillagos ötöst, ugyanis számos snittben a jó öreg nyolcvanas évek hangulathoz próbáltak visszanyúlni és végre nem a sikítós és túlontúl mély hangokkal akarták a fülem kikészíteni, hanem témákat találtak ki és azokat amolyan Carpenteres játékossággal adagolták. Kifejezetten tetszett ez a dolog benne. A másik erősség a fényképezésben rejlett, gyönyörű képeket és beállításokat sikerült találni, s mindezt úgy, hogy nem kellett kitakarni semmit a térből a kamerával. Sajnos sokkal gyengébben muzsikáltak a vágások, nagyon sok esetben éreztem azt, hogy egy lélegzetvételt is képesek voltak kettészedni, ez pedig inkább sutává tette a jeleneteket és elvette a figyelmet az aktuális történésekről. Számomra szintén megoszló volt a színészi teljesítmény és ami nem feltétlenül rossz, a gonosz karakterekre végre nagyobb hangsúlyt fektettek, nem csak egy érinthetetlen (jó ez így nem igaz, mert ahogy néztem, a vésőtől kezdve a kalapácsig rajtuk is fogtak a szerszámok bőven) bestia volt mind, hanem nagyon is erős motivációkkal voltak felruházva. Kár, hogy a többi szereplő lett inkább alaktalan. Sőt, megkockáztatom, az esendőségüket sem tudták előtérbe helyezni, ezért néha inkább egy rakás lúzer mászkál a képernyőn.

Mindezek ellenére a maszkos gyilkosok felé ismét utat nyitott ez a mű, mert lehetnek bőven hibái, azért igen izgalmasra sikerült és sokkal több a pozitívum benne, mint amit elbaltáztak (legyen már valami hasznos utalás is a filmre).

Értékelés: 7/10

Plendil