A The Collector izgalmai és megválaszolatlanul hagyott kérdései után izgatottan vártam a folytatást, bízva abban, hogy fény derül a titokzatos maszkos gyilkos szándékaira, történetére. Csalódnom kellett. De ne menjünk ennyire az események elébe, lássuk, mit is tartogat számunkra a The Collection.

Elena a fiatalok bohókás és vidám életét éldegéli és ahogy annak lennie kell, bulizni indul a barátaival. Számomra mindenesetre érthetetlen, hogy az amerikai filmekben a csúcs-hiper-szuper buli miért mindig egy olyan dijung-dijung-bijung-bijung zenét nyomató diszkóban vonaglás, amit nálunk biztosan minden második sarkon lehet találni. Ez itt sincs másként, ráadásul még menő jelszóval is védik a bejutást. Az extázisban táncikáló tömeg fölött azonban már ott les a fekete maszkos Halál és roppant látványos csapdája.

Az első 15 perc, amit akár rávezetésnek is tekinthetünk, roppant vérbő gore jelenetek sokasága, de érdemben semmit sem tesz hozzá a film történetéhez. Mindössze egy tanulsággal szolgál: ha egy nagyipari fűnyíró halad feléd, ami már darálthússá aprított előtted egy kisebb tömeget, de a padlóhoz lapulva megúszhatod, feltétlen nyúlj bele, mert ezzel nem csak nem sérülsz meg, de le is állítod. Ja, nem, mégsem.

Jó ismerősünk, a frissen szökött Arkin sem örülhet sokáig magának. A Gyűjtő ugyanis magával vitte Elenát, akinek befolyásos apucija nem sok választást hagy az eddigi egyetlen túlélőnek, így az kénytelen egy zsoldosokból álló csoportnak az élén felkutatni a Gyűjtő búvóhelyét, hogy megmentsék a lányt.

Azonban a leányzó sem ücsörög a popsiján és várja, hogy jöjjön érte a szőke herceg, hanem igazi feministaként kiszabadítja magát egy melltartópánttal és ezzel elkezdődik a The Collector pattanásig feszített macska-egér játékának megcsúfolása. Esetleg az arachnofóbiások kaphatnak sikítófrászt, mert pókokból ezúttal sem lesz hiány.

Történetről szinte egyáltalán nem beszélhetünk. A cselekményt csak az újabb (és kevésbé fantáziadús) csapdáknak, valamint az egyre fogyatkozó kis csapattagok halálának bemutatása görgeti előre. A karakterek kifejezetten idegesítőek, hiába izgultam együtt az előző részben Arkinnal, ezúttal a legkevésbé sem tudtam együttérezni vele. A semmiből felbukkanó, sminktanfolyamos szőkeséget pedig egyenesen indoknak érzem a gyilkolásra.

Magyarázat vagy várva-várt háttérinfók helyett csak néhány információmorzsát kapunk, amik inkább még több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak, izgalmas folytatás helyett pedig csak egy epizód jellegű kitérőt kapunk. Könnyen felejthető, franchise-betegségben szenvedő film ez, maximum elvárások nélkül élvezhető. Egyszer. Másodjára már biztos nem indítod el.

Értékelés: 3/10

psychozsófi