Pokoli háborúk sorozata után Draculon Gróf és az ő náci vámpír hadserege végleg átvették a hatalmat a Földön. Az emberi faj végleges kiirtására tett erőfeszítéseiket már csak egy valaki, pontosabban egy valami akadályozhatja meg. Ő a félig ember, félig gép Manborg, akit egy háborúban elesett fiatal katonából alakítottak át, és most mindenre elszánt társaival karöltve úgy döntenek, egyszer és mindenkorra leszámolnak a hatalommal…

Mikor a Manborg Mega-Halál városában egy raktárban fölébred, szinte semmire sem emlékszik előző életéből. Az utcán éppen a náci vámpír rohamosztagosok vernek egy embert, mire Liu Kang pajtásával a megmentésére sietnek, de a túlerő miatt börtönben végzik. Ott találkoznak a (fiatal Billy Idolra emlékeztető) ellenálló suhanccal, Justice-szal és a szexi, vadóc csajjal, Minával.

Büntetésből a raboknak egy harci arénába kell megküzdeniük mindenféle rosszarcú alakkal, persze az ő válogatott módszereikkel mindenkit simán kinyírnak. Manborg közben összebratyizik az őt megalkotó orvossal, akitől megtudunk egy csomó infót, nem sokkal később pedig már ki is törnek a fogságból. A dokit nemsokára kinyírják árulása miatt, szerencsére hologram alakban ezután is tudja bíztatni a félig ember, félig robot lényt. Ezután egy liliputi hobo tanyáján kicsit kifújják magukat, mire egy óvatlan pillanatban elrabolják Minát. Kis csapatunk egy ilyenkor szokásos zenés összeállítás keretében vad edzésbe kezd, majd nekiindul, hogy leszámoljon a gonosz Draculon gróffal…

Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy ezt a fantasztikus akció-sci/fit az Astron-6 elnevezésű roppant elszánt filmes brigád készítette (mindösszesen 1000 kanadai dollárból), akinek nem titkolt célja a nyolcvanas évekre hajazó, kis költségvetésű, műfajokat összeboronáló, független alkotások tető alá hozása, melyekben gyakran keverik a horror és a komédia elemeit. Talán nem véletlen, hogy ennek kapcsán egyből a Troma ugrik be, ugyanis pont Lloyd Kaufman-ék voltak azok, akik a 2011-ben készült legutóbbi filmjük, a Father’s Day produceri teendőit elvállalták. Nem mellesleg pedig hat kategóriában is elvitték a díjat a Torontói Film Fesztiválon, szóval nem kakival gurigáznak ezek a srácok.

Mikor nekiálltam az alkotásnak, igazából még nem tudtam, hogy mire számítsak, de már rögtön az első képkockák után baromi kellemeset csalódtam. (Lábjegyzet, de legalább így kellett volna kinéznie a hasonló vonalat felvállaló 25. Birodalom c. náci-óriási-robot-pókos trash-marhaságnak, ami aztán egy ritka unalmas blődlivé avanzsált.) Első perctől kezdve az utolsóig, tehát a film legalább 90%-a odavetített háttérrel készült, ami egyszerre cool és baromi mókás is tud lenni bizonyos jelenetek esetében, de találkozhatunk még egy csomó klassz és jópofa stop-motion jelenettel. Talán ez indokolja azt a tényt, hogy a film már 2009-ben elkészült, de az utómunkálatok további kemény két évet vettek igénybe.

Maga az egész hangulat olyan, mintha egy nyolcvanas években készült mozi mutatná meg, milyen is lesz majd a jövő, szóval priceless. Háborús jeleneteknél mintha a Terminator kezdő, posztapokaliptikus képeit látnám viszont, de nyilván az sem lehet véletlen, amikor Manborgunk szemszögéből piros panelon keresztül látjuk a környezetet… Persze a harcok is klasszra sikerültek: míg Manborg lézerezik, Liu Kang harcművészkedve irtja az ellent, Justica pisztollyal lődöz, Mina pedig össze-vissza hadonászik a pengéivel. És ha már a karaktereknél tartunk: eltalált zsáner-hőseink mellett hihetetlenül sokféle és fajta kreatúrát rakta a filmbe. Akadnak itt gumifejű, rosszarcú vámpír genyák, robot-póktestű figurák, meg mindenféle Doom-ba illő cyberpunk náci rémség, a főnök jobbkeze, a napszemüveges tag például kimondottan hasonlít egy kenobitára, haha!

Nem is ragozom tovább, hiszen a kis költségvetésből megteremtett orbitális trash-hangulat és a nyolcvanas/kilencvenes évek varázslatos, akció / sci-fi atmoszférája mellett a szórakoztatási értéke szintén maximális. Kihagyhatatlan darab – már ha odavagytok az efféle Bűnös Élvezetekért!

Értékelés: 10/10

eyescream