A Jack Ketchum könyvéből készült filmes adaptáció megtörtént eseményeken alapul. A történet egy ötvenes évek végi amerikai kertvárosi részen játszódik, amiről már az Amerikai szépség is lerántotta a leplet és amely alkotás Gregory Wilson második rendezése volt. Nem kétséges, hogy jó alapanyagból dolgozott, hiszen Ketchum könyve rendkívül sok vizuális elemet tartalmaz, a színészekhez viszont csak kellő odafigyelés mellett lehet ilyen nagy beleélést elvárni.

Aki az Állj mellém című King-adaptációt kedvelte, az most sem fog túlzottan csalódni. A kezdet kezdetén a főszereplő igyekszik beszámolni életének egy meghatározó szakaszáról, ami nagy befolyással volt egész további életútjára. Amikor a szomszédba lányok költöznek szüleik halála után a nagynénjükhöz kerülnek, aki látszólag biztos kézzel fogja őket, nehogy rossz útra térjenek. Ám David egyre több jelre figyel fel, amik inkább kétkedésre adnak okot. A nagyobbik lány nem ehet napokig, a kisebbiket a nagynéni rakás kölyke előtt veri meg az igazságosztó nő, majd egyre jobban arra próbálja nevelni a társaságot, hogy ez a lány mennyire alantas és gusztustalan dolgokra képes. A teljesen normális Meg fiatal koránál fogva nem igazán mer szembeszállni a felnőttel és miután Davidet leszámítva a többi gyerek is tettestárssá avanzsál, sorsa kezd megpecsételődni. A kitalált, fals hibái miatt egyre csúnyább büntetésekre kell számítania, de a srác is tehetetlen, ugyanis a rendőrség látszólag nem foglalkozik a családi perpatvarokkal. Mindenki törődjön a maga dolgával – de vajon mi a helyzet, ha az a dolog komolyra fordul?

Egy szóval kifejezve megrázó a történet. Minden egyes lépésnek nagy súlya van az összképet figyelembe véve és a film helyet szorít nem csupán a fiú tehetetlenségének a kibontásában és a helyzet eldurvulásában, de bizonyos morális kérdésekkel is eljátszadozik. Egyrészt amikor David megkérdezi az apjától, hogy mikor lehet nőknek lekeverni egyet, illetve – és ez a téma lengi be szinte az összes jelenetet – a nők tisztasága, Ruth nagynéni azon tévképzete, hogy a nők eleve rosszat akarnak az ő drágaságainak. A bántalmazásokat sosem mutatják igazán, így talán még szörnyűbb, hiszen az emberi elme képes belegondolni abba, mik történhetnek a szerencsétlen lánnyal.

Az effektek nagyon rendben vannak, annak ellenére is, hogy látszik, nem hiperbüdzsével dolgoztak az alkotók. A színészek pedig nagyszerűen instruáltak, hitelesen formálják meg szerepeiket. Részben ettől ilyen nyomasztó a film hangulata, amit a lassú beállítások és a melankolikus, de szerethető zene képes fokozni. Nem egyszerű darab, de teljesen magával ragadja a nézőt.

Értékelés: 9/10

Plendil