103 perc menny és pokol. Röviden így lehet összefoglalni a film esszenciáját. Ugyan az eddigiek során is készültek már alkotások kínzásokról, plasztikai műtétes beavatkozásokról, azonban ennyire stílusosan talán még egyik sem tette. Féltékenység, bosszúvágy, mérhetetlen kritika a belterjes sebész világról és megannyi bizarr , semmihez sem fogható helyzet, amivel a Soska nővérek szembeállítják a nézőket.

Történetünk kezdetén a kissé szétszórt, ám nagyon okos Mary a vágyainak a küszöbén áll: azon kiválasztottak egyike lesz, aki a lehető leggyorsabban a sebészek életét élheti. Pénzügyi gondjai azonban hamarabb közbeszólnak, mint hinné, egyszerű élete felbolydul, amikor egy lebujba jelentkezik táncoslánynak. A helyi górénak azonban nem a megszokott módon lesz szüksége a lány kézmunkájára, ugyanis az alagsorban egy majdnem halálra vert fickón kell segíteni egy ollóval és egy kis cérnával. A nyomasztó esemény után nem találja a helyét a világban, ami két sorsdöntő eseménnyel tulajdonképpen megoldódni látszik. Egyrészt, ami súlyosabb, “első bálozóként” részt vesz a tanárai és a többi szabadelvű sebész buliján, ahol az általa leginkább tisztelt tanára kegyetlenül megerőszakolja, másrészt feltűnik a színen Beatress, a töpszli orrú táncos, aki közvetítőként néhány bogaras embernek szétkürtöli, mennyire precíz keze van a lánynak. Ettől fogva pedig a mézédes bosszú és a furábbnál furább megrendelések között lépkedünk a karakter szemei segítségével, hogy a végén ne nyerhessünk feloldozást semmi alól, de a tanulságot kellőképp megkapjuk a kisiklott életek aspektusában.

Félelmetesen gyönyörű film, fantasztikusan fényképezett jelenetekkel, szemet gyönyörködtető beállításokkal. Nagyon meglepett, hogy az író-rendező páros a kevéske filmes karrier ellenére is biztos kézzel irányította a színészeket, a vágások is megbízhatóan működnek, csakúgy, mint a zenei aláfestés, ami szintén nem elhanyagolható. Úgy tűnik, hogy Katharine Isabelle képes megújulni, hiszen a vérfarkasos trilógiája után ebben is egy olyan oldaláról ismerhetjük meg, ami a kettősségek pazar összjátékának nevezhető, egyszerre csábító és kegyetlen, félszeg és határozott énje is a karakter hasznára válik. Szintén magával ragadó Tristan Risk és Paula Lindberg alakítása, akik annak ellenére, hogy végtelenül bizarr külsővel szerepelnek, valamelyest szimpátiát képesek ébreszteni a nézőben.

A speciális effektek terén sincs szégyenkeznivalója a filmnek, ráadásul megspékelték jó pár  liter művérrel, így a hardcore hentelések rajongóinak sem kell hiába várniuk. Külön szeretném kihangsúlyozni, hogy a legtöbb esetben szinte szavak nélkül is érezni a szereplők között az alá-fölérendeltségi viszonyokat, amik végletesen jelennek meg a két fordulópont után. Nem is beszélve arról, hogy az eseményeknek valódi súlyuk van, s bár a film második felében előfordulnak kissé túlhúzott részek, ez sem igazán feltűnő, ha az összességet vesszük figyelembe.

Értékelés: 9/10

Plendil